Hálát adok Istennek, mert jóságos mihozzánk, és szeretete örökké megmarad. Hálát adok Istennek, éjjel és nappal, ha arra emlékezem, miként emelt fel kegyelmével, hogy rám bízza az Igaz élet Istenben üzenetet, és felelőssé tegyen tartalmáért.

   A mi Istenünk adott bátorságot Jonathan Kosoynak, hogy újból megszervezze a Szentföldön az Igaz élet Istenben üzenet követőinek nemzetközi összejövetelét egy ökumenikus imatalálkozón, amely Betlehemben kezdődött. Csoportjainkból sokan siettek segítségére, hogy együtt szervezzék meg az összejövetelt. Szent Pált idézve szeretném elmondani, hogy nem embereknek akartunk tetszeni, hanem Istennek. Tudjuk, hogy Urunk üzeneteiben arra kér, imádkozzunk az Egyház kiengesztelődéséért és egységéért. A kiengesztelődés folyamata azonban nem állhat meg itt, mert imádkoznunk kell az Istennel való kiengesztelődésért is, ami azt jelenti, hogy mindazok, akik Isten ellen lázadnak, béküljenek ki Vele, béküljenek ki a megosztott családok és a háborúban álló országok.

   A találkozó időpontját már azelőtt megbeszéltük, hogy a Szentatya szándékáról hallottunk volna, és nem mi terveztük úgy, hogy a Szentatyával egyidőben legyünk a Szentföldön. Úgy kellett azonban lennie, hogy egyszerre legyünk ott vele. Isten azt mondta egyszer nekem, hogy a "szerencse" szó hiányzik az Ő szótárából, ezért azt hiszem, hogy mennyei Atyánk akarata szerint voltunk ott ugyanabban az időben mi is. Erre az alkalomra az Igaz élet Istenben Társaság gondoskodott belépőjegyekről papjaink számára, hogy a Szentatyával koncelebrálhassanak március 24-én, a Boldogságok-hegyén bemutatott szentmisén. Ez igen nagy örömünkre szolgált, és dicsőítettük az Urat, amiért megajándékozott minket ezzel.

   Nekem a csoportok érkezése előtt két nappal már Betlehemben kellett lennem, hogy a Beit Sahouron (a Pásztorok Földjén) találkozzak Hanna Al Atrash polgármesterrel. Ebéddel vártak ott minket egy nagy sátorban, ami vendéglő volt ugyan, de azt a benyomást keltette bennem, mintha Jézus idejében lennénk. Sokat beszéltünk az üzenetekről, és arról a küldetésről, amit az Úr adott nekem. Ez alkalommal azt reméltük, hogy négyszázötvenen jönnek külföldről, ötvennél több országból. Több mint hatvan külföldi pap volt velünk, és szentföldi papok is csatlakoztak hozzánk. Az a megtiszteltetés ért, hogy elkísért minket Rómából Luigi Accogli érsek és Emmanuel Milingo érsek, akik betlehemi tartózkodásunk idején meglátogatták a katolikus pátriárkát és beszámoltak neki tevékenységünkről. Velünk volt Julio Teran Dutari ecuadori segédpüspök, Jaume Gonzales-Agapito püspök Barcelonából és Julio Urrego Montoya Venezuelából. Az az öröm ért minket, hogy eljött közénk Norvan Zakarian örmény püspök Lyonból. Isten kegyelméből tizenegy felekezet papjai és pásztorai jelentek meg körünkben: a római katolikus, a görög, orosz, bulgár és örmény orthodox egyházakból, valamint a szír, a kopt, az evangélikus, az anglikán, a baptista és a Szent Tamás egyházakból.

   Zarándoklatunk március 15-én korán reggel kezdődött, a találkozónkon résztvevő egyházakat képviselő papok és ministránsok ünnepélyes bevonulásával. A "Kyrie eleison" fenséges hangja kísérte őket, majd egyenként bemutatkoztak, és megmondták, melyik országból jöttek. Ezt követően én magam soroltam fel a résztvevő országokat, melyek küldöttei zászlójukat lengetve felálltak. Mindenki örült a jó hangulatnak.

   Ezután vettünk részt a betlehemi római katolikus Születésbazilikában szentmisén, amelyen megkértek, hogy a papok bevonulásán én vigyem a kis Jézus szobrát, és helyezzem az oltár alá. Éreztem, hogy Jézus elhalmoz kegyelmével, mert ugyanazt a kis Jézus szobrot tartottam karomban, amelyet az éjféli szentmisén visznek az Euro TV kamerái előtt a születés helyére minden évben. Kifelé menet találkoztam Spyridon görögkeleti atyával, aki kedvesen körülvezetett, és mindent megmutatott a Születés-bazilikában. Aznap este velünk vacsorázott, és mi bemutattuk neki a Igaz élet Istenben üzenetet. Örömmel elfogadott egy kötetet, és beszélt néhány jelenlévő pappal.

   A program szerint nemcsak a szent helyeket szándékoztunk meglátogatni, hanem két napos szimpóziumra is készültünk Betlehemben.

   A szimpózium 2000. március 19-én a velünk lévő különféle egyházak papjainak és ministránsainak bevonulásával kezdődött, amelyet a "Kyrie eleison" ünnepi éneke kísért. A szimpoziumon értékes és változatos beszédek hangzottak el, minthogy a résztvevők különféle egyházakból jöttek. Ez az egység reményét keltette bennünk. Beszédükből kitűnt, hogy mennyire vágyódnak mindannyian az egységre és a kiengesztelődésre.

   Én magam három témát készítettem elő, az első: "A kereszt nemessége"; a második: "Mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy istenekké váljunk a részesedés alapján"; és a harmadik: "Legyünk egyek az isteni Háromságban!"

   Megkértem az Úr Jézust, hogy segítsen leírni előadásaimat. Ismervén magamat, tudtam, hogy isteni segítség nélkül egyetlen szót sem tudok papírra vetni. Így azonban nehézség nélkül legépeltem a témákat, és még az is előfordult egyszer, amikor a megfelelő szót kerestem, hogy hallható hangon kaptam meg a helyes választ. Mivel számomra ismeretlen volt a szó, később megnéztem a szótárban, és odaillőbbet nem is találhattam volna.

   A szimpózium második napján még négyen érkeztek megkésve, Julio Teran Dutari segédpüspök Ecuadorból, Jaume Gonzalez-Agapito püspök egy nemrég felszentelt papnak, Salvador atyának társaságában Spanyolországból, és Eugene Pappas görögkeleti archimandrita New Yorkból.

   Aznap délután Eugene atya beszéde volt az utolsó. Úgy éreztem, hogy Isten küldte nekünk ezt a görögkeleti archimandritát, aki mindegyikünknél jobban vágyik az őszinte kiengesztelődésre és egységre. Arról beszélt, amit Jézus mond nekünk évek óta az egységről, szinte idézte az Igaz élet Istenben üzenet szövegét anélkül, hogy valaha olvasta volna. A Szentlélek adta szájába a szavakat. Lelkesen és félelem nélkül tárta ki szívét az egyházak képviselői előtt, akiknek arcán láttam a meglepetést, hogy mindezt ők egy görögkeleti archimandritától hallják. Szavai reggeli harmatként frissítettek fel minket. Érezni lehetett a Szentlélek fuvallatát. Az atya a Szívét nyújtotta nekünk.

   A beszéd után a kórus keleti éneket adott elő, mialatt a jelenlévők Eugene atya szavain fellelkesedve odasiettek hozzá, hogy megöleljék őt. A különböző Egyházak papjai és ministránsai úgy igyekeztek hozzá, mint apjukhoz a gyermekek. Eugene atya alig tudott állva maradni, ahogy minden oldalról ölelgették. Örömünkben táncoltunk, és bizonyára a menny is velünk együtt örült és táncolt. Egyek voltunk. Dicsőség Istennek, aki ismeri népét, és időnként megérinti a Szentlélek hűsítő szellőjével!

   Az örömnek abban a pillanatában döbbentünk rá, hogy miképpen fog ujjongani a menny az egység napján... Isten az Ő könyörületében adta nekünk ezt az időt a Szentföldön, hogy megérezzük előre azt a kegyelmet, milyen lesz az egység akkor, ha majd az Egyház képes lesz újból gyermekké válni. Eugene atya egy hosszú beszédet készített elő írásban, de a hallgatóságot látva utolsó pillanatban félretette papírjait, és közvetlenül szólt hozzánk erővel és megvilágosodva.

   És ez csak a kezdete volt azoknak a meglepetéseknek, amelyeket az Úr tartogatott csoportunk részére. Isten nem szűnt meg kegyelmeit árasztani ránk. Ő mindezt eltervezte és előre látta. Megtapasztaltuk Szentlelke kegyelmét, mert senki sem várta, hogy ilyen nyitott szívű fogadtatásban részesülünk a görögkeletiek részéről a Szentföldön.

   Március 17-én egy ortodox atya a Szent Sír Szent Jakab templomából meghívott minket az előre megszentelt adományok (a szentáldozás) liturgiájára, ahol mind annyian megáldozhattunk.

   A liturgia után az atya kijött, hogy személyesen találkozzon velem, és lefényképezhessenek minket. Nem lehetett idősebb Jézusnál. Azután meghívott, és megkérdezte, mikor érek rá. Micsoda öröm! És ugyanez történt velünk március 22-én a Tábor hegyen, amikor kivétel nélkül mindannyiunknak megadták az engedélyt, hogy az Úr Jézus szineváltozásának görögkeleti templomában szentáldozáshoz járulhassunk. Jelen volt a templom papja, és Eugene atya tartotta a liturgiát. Három görögkeleti pap - egy a bulgár és kettő az orosz orthodox Egyházból - szolgáltatta ki a szentséget.

   Másnap este két barátommal a görögkeleti pátriárkátus tulajdonában lévő területen az archimandrita atya háza felé igyekeztünk. Mintha álomban jártunk volna. Engem mindeddig csak üldöztetés ért. Üldöztetés volt a mindennapi kenyerem, amióta Isten megszólított. Most pedig meghívást kaptam... Az atya hallani szerette volna, hogy miképpen kezdődött küldetésem. Tanúságot tettem. Beszéltem arról, hogy Krisztus mily nagyon szeretné, ha egységben lennénk. Azt válaszolta, hogy ő is nagyon vágyakozik az egységre és a kiengesztelődésre. Elmondta, hogy már két év óta ismer, és azóta szeretne találkozni velem. Majd arra kért, hogy számítsuk őt is csoportunk tagjai közé. Ez igazán nagy meglepetés volt. Azután megmutatta a pátriárkátus tulajdonában lévő épületeket, és én egyszerre egy olyan teraszon találtam magam, ahonnan le lehetett látni a Szent Sír udvarába és bejáratához.

   Úgy éreztem, hogy Jézustól ez oly nagy ajándék, amit nem is érdemlek. Eláraszt kegyelmével engem, az érdemtelent. Miközben feltekintettem a csillagokra, az atya hangját hallottam, amint a terasz másik oldalára hív. Egy kis kápolna volt ott. Bementünk és imádkoztunk. A kápolna bal oldalán megmutatta azt az ablakot, amely a Szent Sír dómra nyílik, éppen Jézus nagy ikonjára. Jézusra néztem, és azt mondtam, ha továbbra is ilyen meglepetésekben részesít, eláll a szívverésem. De Jézus nem féltett a szívrohamtól, és folytatta. Az atya átkísért irodájába, és megkérdezte, hogy gyakran utazom-e. Bevallottam, hogy elég gyakran. Erre azt kérte, hogy csatlakozhasson hozzám, és időnként velem utazhasson. Megígértem, hogy elküldöm neki utazásaim programját, és kiválaszthatja a számára megfelelő utat. Már éppen búcsúzni készültünk, amikor egy szívességet kért tőlünk, mégpedig imát. Hogy imádkozzunk érte! Megígértem, hogy átadom kérését a csoportnak, amit meg is tettem.

   A pátriárkátus egyik papja, aki hallott összejövetelünkről, és meghívást is kapott, visszautasította, mondván, hogy nem tekinthetnek engem közéjük tartozónak, mert nem kaptam elisrnerést áldás formájában a görögkeleti Egyháztól.

   Isten hallhatta, amit mondott, mert váratlanul meghívtak a pátriárkátusra, hogy találkozzak egy atyával, aki nyitottnak mutatkozott karizmám iránt. Eugene Pappas atya és Niels Christian Hvidt társaságában mentem el oda, aki bemutatott minket neki. Mielőtt beszélgetésbe elegyedtünk volna, felszólitott, hogy menjünk át abba a hivatalba, ahol Vassilis metropolita tartózkodott. Ő a második ember Jeruzsálem pátriárkája után. Alig tudtam elhinni, hogy oda meghívtak.

   A metropolita kifogástalanul beszélt angolul, és igen barátságosnak látszott. Eugene atya elmondta, mi végett jött el a Szentföldre, ami ráterelte a figyelmet a pápa szentföldi tartózkodására. Vassilis metropolita kinyilvánította véleményét Eugene atyának, hogy az egyházak között fennálló megosztottság milyen rosszat tesz az egyházaknak, és hogy ideje már valamit tenni annak érdekében, hogy ez a megosztottság megszűnjön, amivel Eugene atya tökéletesen egyetértett. Majd azzal folytatta, hogy tulajdonképpen a "fejek" akadályozzák az egységet, és ideje már, hogy meghajoljanak és egységre lépjenek. Dicsőség Istennek!

   Amit itt hallottam, az világossá tette előttem a görögkeleti Egyház részéről tapasztalt nyitott lelkületet a két liturgián, a Szent Sírnál és a Tábor-hegyen. Majd Eugene atya beszélt küldetésemről és karizmámról, amit én imatalálkozóimat tartalmazó albumom bemutatásával egészítettem ki, és utaltam az Igaz élet Istenben üzenetek bibliográfiájára. Eugene atya elmondta Vassilis atyának, hogy Krisztus azért küld engem, hogy tegyem kereszténnyé a kereszténységét vesztett társadalmat. Vassilis metropolita mindent megnézett, és arra bíztatott, hogy folytassam munkámat. Majd felém fordult, felemelte kezét és megáldott. Így tehát megkaptam Egyházam áldását. Az atya megkért, hogy küldjem el neki a görögre lefordított Igaz élet Istenben üzeneteket. Ezt megtettem.

   Emlékeztetőül említem, hogy engem először a Szentatya áldott meg, és ugyanakkor megáldotta az Igaz élet Istenben üzenet tizedik francia kötetét! Dicsőség Istennek!

   Egyedül azzal a pappal nem találkoztam, aki kezdetben elutasítóan viselkedett, de távozóban szinte összeütköztem vele. Megajándékoztam a Szentlélek hét ajándékáról szóló füzettel, amelynek tartalma az üzenetekből van összeválogatva. Bárcsak a Szentlélek megtenné a többit!

   Mit is kívánhatnánk ennél többet? Március 25-én Igaz élet Istenben csoportunk tagjai arról tartottak rövid beszámolót, hogy miképpen munkálkodnak hazájukban. Beszéltek imacsoportjaikról és a Beth Myriam tervekről. E tervek szerint egy területet, lakást vagy házat kívánnak biztosítani arra a célra, hogy meleg ételt adjanak naponta egyszer a szegényeknek, és ha lehetséges, ugyanott fenntartsanak egy vagy két szobát a lelkigyakorlatok számára. Szükség van kápolnára is. Betlehemben is van egy hely, amelynek tornyán Palesztina Nagyasszonya áll kitárt karral. Venezuelában is megnyílt egy ilyen ház, egy másik pedig Bangladesben, A Fülöp Szigeteken, Puerto Ricoban és Walesben. Épülőben van Beth Myriam ház lengyelországban. A munkálatokat önkéntesek végzik adományok felhasználásával.

   Egy másik új terv indult be a Fülöp-szigeteken, ahol Richie atya egy fiatalokból álló Igaz élet Istenben csoportot segít. Máris sok fiatal akar csatlakozni hozzájuk, akik szívesen vállalnak hosszú utazást is annak érdekében, hogy találkozzanak egymással. Csak a Szentlélek hatalmával lehetséges az üzenetek ilyen gyors terjedése, és az Igaz élet Istenben csoportok ilyen mértékű szaporodása. Ebből arra következtethetünk, hogy Isten a mi oldalunkon van.

   Utolsó este arról beszéltem, hogy miképpen lehet felhasználni az evangelizációban Urunk gazdag üzenetét, és arra kértem a római katolikus Egyház jelenlévő képviselőit, hogy tegyék ők is azt, amit mi tettünk. Ismerkedjenek meg a görögkeleti vallással, ahogy mi is megismerkedtünk a katolicizmussal. Forduljanak ők is felénk és hagyományaink felé, ahogy mi fordultunk őfeléjük, megtanultuk imáikat, együtt mondjuk velük, és megismertük szentmiséjüket. Egyik katolikus sem érezte, hogy mi idegenek vagyunk, sőt azok, akik nem ismertek minket, azt hitték, hogy mi is katolikusok vagyunk. Annyira egyetértettünk, hogy nem éreztük a különbséget. Az Úr egyszer látomást adott nekem a három vas rúdról, ami a három nagy Egyházat jelképezi, és azt mondta, hogy az egység csak akkor jön létre, ha a vasrudak fejei meghajolnak egymás felé, hogy egyesüljenek. Tegyünk tehát erőfeszítéseket azért, hogy egyek lehessünk! Először a szívünkben legyünk egyek!

   Julio Teran Dutari helyettes püspök tartotta meg a záró beszédet Urunkat dicsőítve, aki összehozott minket a világ négy sarkából, és megéreztette velünk az egység előízét.

Vassula