Mondjunk nemet a női papságra az egyenjogúság
nevében
Írta Fr. Friedjan Deluz (római katolikus)
A probléma
Női papok? Ez a nehéz kérdés egyre jobban
megosztja a keresztényeket. Nézzük meg, mi erről a katolikus egyház tanítása. A
római katolikus egyházban – és úgy tudom az ortodox egyházban is – a nők pappá
szentelésének elutasítását bibliai okokkal magyarázzák: Jézus egyetlenegy nőt
sem szentelt pappá, még Máriát sem. Az egyházi hagyomány mindig azt tartotta
irányadónak, amit Jézus tett. Mindig ez volt a mérték. A nők pappá szentelése
ellentmondana a bibliai menyasszony szimbólumnak: Krisztus a vőlegény, az egyház
a menyasszony; az oltárnál a pap Krisztus.
Nézzük meg, hogyan vélekednek a nők
felszentelésének támogatói. Az ő legfőbb érvük a női és a férfi egyenjogúság.
Szent Pál azt mondja: ”nincs többé……sem férfi sem nő; mert mindnyájan egy
vagytok Krisztus Jézusban” (Gal 3:28). A női és a férfi egyenjogúság: ez egy
legalább olyan nyilvánvaló és szilárd ok, mint az ellentétes okok.
Sokak számára a nők pappá szentelésének
megtagadása a nemek közti egyenjogúság feladását jelenti. Ellenkezőleg, a nők
pappá szentelésének támogatásával feladjuk a férfi pappá szentelés
különlegességét, amelyet a krisztusi tradíció alátámaszt.
Ma szeretnék bemutatni egy harmadik megoldást,
amely a nők pappá szentelésének elutasítását jelenti a nemek közötti
egyenjogúság nevében. A tét nagy: egységet teremteni azok között, akik a nők
pappá szentelése mellett állnak, mert ők őszintén védik az egyenjogúságot, és
meg tudják majd tenni ezt azzal együtt, hogy a férfi papság kizárólagosságát
védik; és azok között, akik a kizárólagos férfi papság elvét hirdetik, amit meg
tudnak majd tenni anélkül, hogy a nőgyűlölet vádja érné őket. Nézzük meg,
hogyan tudjuk elutasítani a nők pappá szentelését anélkül, hogy a nemek közötti
egyenjogúságot feladnánk. Rövid beszédemben alapvetően a józan észre és
mindannyiunk emberi tapasztalatára szeretnék hivatkozni.
A férfi nemz, a nő fogan
Tegyünk fel egy alapvető kérdést: Mi is a nő? Mi
is a férfi? A különböző nemekkel rendelkező emberi lény magához hasonló lényt
tud világra hozni. A férfi és a nő tulajdonságainak meghatározása érdekében
tekintsünk meg először egy hasonlatot: egy dob hangjának a megszólaltatását egy
zenekarban. (Ez csak egy hasonlat, de kifejező.) A hang létrehozásához dobverőre
van szükség, amelyet a dobra feszített bőrhöz érintünk. A létrehozott hang egy
új gyümölcs. (A gyümölcs szót átvitt értelemben használom, azt értem alatta,
hogy a hang valójában a hangszerből jön, mint a gyümölcs a fáról, és hogy a hang
az, amiért a hangszert megalkották.) Nem nehéz rájönni, hogy a dobverő a férfi
alapelv. A dob érintésével a dobverő hanghatást hoz létre, változást a dob
bőrének állapotában. A dob maga a női alapelv. A dob bőre fogadja az ütést, és
hangot bocsát ki. Ez a hang a gyümölcs, a termék, a dobverő és a dob
találkozásának gyermeke. A dob teste lehetővé teszi a hang harmonikus
fejlődését, ez a gyermek anyaméhbeli fejlődésének kilenc hónapja.
A férfi megkülönböztető jellemvonása a változás
előidézése, valami új megalkotása, a kezdet. Egyszóval a férfi az alkotó, a
létrehozó. A nő megkülönböztető jellemvonása a változás befogadása,
kibontakoztatása, kiteljesítése, egyszóval a fogantatás. Létrehozni egy dolgot,
az elkezdeni azt, megfoganni, az kiteljesíteni azt. A férfi nemz, a nő fogan. A
Webster értelmező szótár szerint a nemzés létrehozást jelent, a megfoganás a
létezés befogadását. Az egyik elképzelhetetlen a másik nélkül. Fogd a dobverőt,
és ütögesd vele a levegőt. Ebből nem lesz semmiféle hang. Szükség van egy dobra,
amely felfogja az ütést, ahogy a dob sem tud hangot adni a dobverő ütése nélkül.
Nincs nemzés fogantatás nélkül, nincs fogantatás nemzés nélkül. Mindkettő
egyformán fontos.
Íme, egy másik példa. Egy gyógypedagógus
táborozni megy szociális problémákkal küszködő gyermekekkel. Amint megérkeznek,
a fiúk nekiállnak felállítani a sátrakat, leverik a cövekeket, fölállítják a
rudakat, ráhúzzák a sátrat, stb. Ezalatt a lányok kellő távolságból figyelik a
fiúk munkáját. Amint a sátrak állnak, és a fiúk érdeklődése alábbhagyott, a
lányok látnak munkához, hogy befejezzék, amit a fiúk elkezdtek: elrendezik a
sátrak belsejét, elhelyezik a hálózsákokat, feltekerik a bejárati kis
függönyöket, a szúnyoghálót, egyéb kis díszítést alkalmaznak, stb, egyszóval
lakályossá teszik azt, amit a fiúk lakhatóvá tettek. Ebben a valóságból vett
példából is láthatjuk, hogy a fiúk elkezdtek, létrehoztak valamit összhangban a
férfi természettel. A lányok beteljesítették, befejezték, tökéletesítették azt,
összhangban női természetükkel.
A férfi nemz, a nő fogan. Ez az elv érvényesül a
női és hímivarsejtek kialakulásában is. Egy nőben születésekor már ott van
minden egyes petesejt. Egyetlen egy újat sem hoz létre egész élete során.
Mindegyik adott. Pubertást követően minden hónapban éretté,
megtermékenyíthetővé válik ezekből egy. Ez a peteérés. Ekkor a női természet
egy rendkívüli teljesítményt nyújt, kiteljesít valamit, de nem hoz létre újat.
A férfiak esetében mindez másképpen van. Ők
hímivarsejtek nélkül születnek. A pubertás időszakában jelennek meg az elsők.
Nemcsak megérleli őket, hanem a semmiből teremti meg őket. A petesejtekkel
ellentétben a hímivarsejtek nem léteztek korábban. A férfi természetet
alapvetően a létrehozás és nem a fogantatás jellemzi. A különbség tehát férfi és
nő között nagyon mélyreható, és ezt figyelembe kell vennünk, amikor a
kereszténységet a megtestesülés vallásának nevezzük.
A túlzott egyszerűsítés elkerülése érdekében
azonban rögtön leszögezhetjük, hogy minden nőben rejlik valamennyi „férfi”
természet, és minden férfiban rejlik valamennyi „női” jelleg. Vannak olyan nők,
akik sokkal férfiasabban viselkednek, mint néhány férfi és fordítva. Keresztes
Szent János pl. olyan szelídségről tett tanúbizonyságot, amilyen sok nőből
hiányzik, Avilai Szent Teréz viszont sokkal férfiasabb volt, mint számos férfi.
Ezek szerint mégsem igaz „a férfi nemz”, „a nő fogan” tétel? (Nem.) De igen.
Olyan ez, mint egy fa. A fa esetében is a törzse az, amin az ágak nyugszanak, és
nem fordítva. A férfi esetében a „férfias” rész a törzs, és a „nőies” rész az
ág. A női rész támaszkodik a férfias részre. A nőben viszont a „nőies” elem a
törzs, és a „férfias” elem az ág. A férfias elem nyugszik a nőies részen.
A Makkabeusok második könyvében az anya, aki a
mártírság vállalására buzdítja fiait, a nőies férfiasság kivételes példájáról
tesz tanubizonyságot. „Bölcsességgel telve, mindegyiküket a saját nyelvén
lelkesen buzdította, az asszonyi lelkülettel a férfias bátorságot egyesítve”
(2Ma 7:21). Nem érvel úgy, mint egy férfi, nem akar úgy tenni, mint egy férfi,
de férfias a nőiességében.
A férfi nemz, a nő fogan. A nők és a férfiak
közötti különbség nem járulékos, ahogy Simone de Beauvoir állítja: „…az ember
nem nőnek születik, hanem azzá válik.” Eszerint először embernek születünk, és
csak azután leszünk nők vagy férfiak. Nem, az emberi lény férfi vagy nő, vagy
egyik sem.
A pap megszentel
Végiggondoltuk, hogy mi is egy férfi illetve egy
nő. De mi a pap? A Biblia szerint nem más, mint az áldozat bemutatója. Néhány
protestáns Biblia – legalábbis a francia nyelvben - a főpapot a zsidókhoz írt
levélben a „legfőbb áldozatbemutatónak” fordítja. Ábrahám áldozata jut eszünkbe.
Az áldozat rituális bemutatása elsősorban férfias cselekedet, mert tudnunk kell,
hogy egy állat meggyilkolása inkább a férfi, mint a női természethez áll
közelebb. Etnológusok és antropológusok megfigyelték, hogy a primitív törzseknél
a vadászat a férfiak feladata, a gyűjtögetés pedig a nőké. Ezekben a törzsekben
a nők nem pusztítanak el állatokat, ez a férfiak, a vadászok feladata. Nyíllal
vagy más tárggyal, amely brutálisan áthatol az állat testén ölik meg őket. Az
állat feláldozása során a vadász az élő állatot a holtak sorába küldi a törzs
javára. Ezzel olyan alapvető változást idéz elő, amely a nemzés tényével azonos,
nem a fogantatáséval. A nők nem vadásznak. Abban a néhány törzsben – elsősorban
Ausztráliában - , ahol a nők mégis megölnek állatokat, a halált okozó fegyver
vagy kalapács, vagy valamilyen tompa tárgy, amely nem hatol bele az állat
testébe, és nem ont vért.
Az áldozat bemutatása tehát elsősorban férfias
aktus. A mai napig is papok mutatják be vér ontása nélkül azt az egyetlen
áldozatot, amelyet Jézus ajánlott föl a kereszten. Amikor Jézus azt kéri az
apostoloktól: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre”, nemcsak azt kéri, hogy pusztán
emlékezzünk erre, hanem megerősíti, hogy ez a cselekedet a keresztény húsvét új
emlékezete, egyszóval az új áldozat (egy valódi áldozat nemcsak szimbolikus).
Ezt az áldozatot a szentmisében mutatjuk be. Krisztus a papot használja
közvetítőként, hogy megjelenhessen a kenyér és a bor színében. Az átváltoztatás
előtt csak kenyér és bor van jelen, utána maga Jézus.
Az átváltoztatás egy alapvető változás, egy
radikális újítás bevezetése, „valami” új létrehozása. Természetében férfi
jellegű. Így érthetővé válik, hogy miért a férfi és nem a nő alkalmas természete
szerint ennek a változásnak a véghezvitelére, amely a megszenteléskor történik.
A megszentelés létrehozás kérdése, nem fogantatásé.
A kereszténység a megtestesülés vallása. Az
Isten magára öltötte/vállalta az emberi létformát. Tiszteli az emberi létformát.
A pap Krisztus személyében cselekszik. Ez azt jelenti, hogy az adott pillanatban
személyesen Jézus cselekszik, mert a pap személyét teljesen áthatja a korábbi
megszentelés. Így Krisztus és a pap között teljes azonosság lép föl azokban a
percekben olyannyira, hogy a pap azt mondja „ez az én testem”, noha Jézus
testéről van szó, vagy „megbocsátom minden bűnödet”, noha valójában Jézus az,
aki megbocsát (ez az azonosság természetesen csak misztikus úton történik, amely
értelmünket meghaladja, hiszen a pap nem veszíti el saját személyiségét). Emiatt
az azonosság miatt a pap személye és Krisztus között természetes, hogy az Isten
figyelembe veszi a pap nemét, férfit választ ki erre a szerepre, hiszen a pap
legfőbb tevékenysége a férfi természettel egyezik meg.
Amikor a katolikus és az ortodox egyház csak
férfiakat választ az oltár körüli szolgálatra, akkor ők nem tesznek mást, mint
követik ezt a tant. Aquinói Szent Tamás mondja, hogy a kegyelem előfeltételezi a
természetet, és tökéletesíti azt, gratia supponit naturam.
A kegyelem nem a természet ellen cselekszik,
hanem magára ölti/előfeltételezi azt. A férfi papság kizárólagossága egy példa
erre.
Foglaljuk össze ezt a fontos kérdést. Az áldozat
két dolgot mutat: 1) hogy az egy férfias tett; etnológusok tanulmányai
megerősítik ezt; 2) hogy ez Krisztus személyében teljesült be; ez a pap és
Krisztus titokzatos azonosságát mutatja. Ez a szentségi rítus kellő indokot
szolgáltat arra, hogy miért legyen a pap férfi, először mint rítus, mert az egy
áldozat, másodszor, mint szentség, mert az ember Jézus és a pap egyek….
Az ok, amiért a nők pappá szentelését
elutasítjuk, mind a Bibliában mind a hagyományban egy antropológiai okban
gyökerezik, azaz egy olyan okban, amely előtérbe helyezi az emberi lény mélyen
rejlő természetét. A férfi nemz, a nő fogan. Ez a józan ész belátása, amelyet
könnyen megérthetnek mindazok, akik szívükben megértették, hogy a kereszténység
a megtestesülés vallása.
A nemek egyenlősége
Most beszéljünk a nemek egyenlőségéről. A modern
időkben a materializmus egyre inkább arra késztet minket, hogy azt tartsuk
valósnak, ami látható, mérhető, mennyiségben kifejezhető, hasznot hozó, és
minden más örökre félrerakható. Ez a materialista mentalitás egyre jobban
áttevődik az egyházra: mivel az ima, a megváltó szenvedés, önmagunk felajánlása
nem látható dolgok, ezért többé nem igazi értékük szerint ítéljük meg őket. A
cselekvés elsődleges eszköze a hívő vagy egyházi testület számára az ima, minden
más ebből következik. A gyermek Jézus szent Teréze a missziók védőszentje annak
ellenére, hogy egész életében sohasem hagyta el a zárdát. Szűz Mária szüntelenül
emlékeztet minket az ima elsődlegességére Lourdes-ban, Fatimában, Medjugorjeban,
stb. Amennyiben az egyház ma romokban hever, vajon nem azért van-e, mert túl sok
szívben az ima már nem a törzs helyét foglalja el, hanem az ágét, nem azért-e,
mert az ima és a böjt választhatóvá váltak, mint az elektromos ablakemelő egy
kocsiban? Nem elég csak imádkozni, szükséges, hogy hitünkben az ima legyen
cselekedeteink első számú mozgatója.
Hogyan jelenik meg ez a fajta materializmus
elsősorban a nőkkel kapcsolatosan? Egy kormányhivatalban egy alkalmazott
megkérdezett egy nőt: „Mi a foglalkozása? – Háztartásbeli. – Szóval nincs
foglalkozása!” Ez a női munka alábecsülése. A nők munkáját gyakran észre sem
veszik. Ez az anyasággal is kapcsolatos mind fizikai, mind szellemi értelemben.
Fizikai értelemben egy nő jobban függ a
testétől, mint egy férfi. Különösen a ciklusai miatt, és a terhesség
időszakában. Nemi szervei is ezt mutatják, hiszen ezek teljesen belsők. Teste az
orvostudomány szerint törékenyebb és finomabb. Egy hívő számára ez könnyen
érthető, hiszen tudjuk, hogy Éva Ádám testéből származik, míg Ádámot Isten
agyagból formálta. A férfi tehát durvább eredetű. Az iparosított országok
eltökélten ki akarják egyenlíteni a nemek közti különbségeket, ami észrevehető a
szülés utáni szabadsággal kapcsolatos törvényeken is: egy bizonyos időre a nőket
kötelezik arra, hogy a háttérben maradjanak.
Szellemi szinten az egyház története mutatja,
hogy a nők a háttérben tevékenykednek, mert ”jó érzékük van a belső világ
dolgaira”. Imádságukon keresztül az anyaságot gyakorolják Máriához hasonlóan,
aki „pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk a
szívében” (Lukács 2:19), Szent Mónikához, Szent Ágoston édesanyjához, és sok
máshoz hasonlóan. De a nők a férfiak előtt járnak az önfelajánlásban, a
szenvedés elfogadásában, stb. Ez a nagy misztikuma a fogantatás imájának,
amely a nőiességhez illik, szemben a létrehozás/alkotás imájával, amely
a férfiassághoz illik, mint pl. a fel/megszentelés imája.
Az ima felkészíti azoknak a szívét, akiket Isten
megérint; kegyelmet szerez. Nem számít, hogy János vagy Pál az, aki az első a
rangban, ha az apostolságát nem ima vagy felajánlás hatja át, nem lesz megtérés
vagy csoda. Mondjuk ki nyíltan: Jézus evangelizálta Palesztinát, és nem Mária,
de Jézus Mária nélkül nem Jézus. Ebben láthatjuk, hogy a fogantatás, ami
törzsként női jellemvonás, nemcsak annak befejezéséből, kiteljesítéséből áll,
amit a férfi létrehozott, hanem az előkészítéséből is. (Szerintem itt
félreérthető: mert az előző mondat miatt Jézus fogantatására lehet
vonatkoztatni, ami Szentlélektől van. Gyöngyi)
Ha megérint(het) minket a materializmus, akkor
mindaz, ami nem látható és mérhető, értéktelen lesz, és a nők munkáját nem
tudjuk valódi értéke szerint megítélni.
A modern kor előtt a nők szerepét a
teremtésben / nemzésben teljesen elhanyagolták. Addig úgy tekintették, hogy a
férfi adta az ő magját, a nő hozzájárulása, a petesejt, teljesen mellőzött volt.
A férfiak önzése arra használta ezt a helyzetet, hogy jól lebecsülje a nőket, és
azt higgye, hogy a férfi tehet a gyermek érkezéséről, ráadásul még a nőt okolta
azért, ha lánygyermeket hozott a világra.
De a mai korban a dolgok jelentősen
megváltoztak. A feminizmussal a nők jogosan formálnak igényt az egyenjogúságra.
Sajnos, a feminizmus azt a típusú nőt kedveli, aki a férfiszerepet játssza.
Ezzel még jobban alábecsüli a nőiességet. Ez igazi becsapás. A fogamzásgátló
tabletták feltalálása nem segít a helyzeten. Ez az ördögi találmány, amelynek a
kutatását a szabadkőművesség támogatta, ha igaz az, amit hallottam, gyakran
tompítja a nők érzékenységét. A nőiességre jellemző érzékenységtől megfosztva a
nemek közti különbség eltörlésének vágya magasabb lesz, és megérthetjük, hogy a
nők miért akarnak egyenlők lenni a férfiakkal.
Manapság ez a feminista mentalitás egyre jobban
áthatja az egyházakat. VI. Pál mondta, hogy „néhány repedésen keresztül a Sátán
füstje behatol Isten templomába”. Helyet követelünk a nők számára, ami
igazságos. De mivel megfeledkezünk az egyház láthatatlan részéről azzal, hogy
nem adjuk meg neki az őt illető törzs rangot, az egyházi feminizmus, az egyházi
szabadkőművesség kistestvére, kénytelen beérni az egyház szellemi életének a
látható részével: a pap tevékenységével az oltárnál. Elfelejtik, hogy „az
imádság ereje Isten felett is győzedelmeskedik”, és hogy a nő természete
szerint különleges szerepet tölt be szellemi anyasága miatt.
Hát akkor hogyan magyarázhatjuk meg, hogy a nők
pappá szentelését a nemek egyenjogúságának nevében mégis elutasítjuk? Azzal,
hogy nem azonos, hanem arányos egyenjogúságot követelünk. „Igaz
azonban, hogy az Úrban sem asszony nincs férfi nélkül, sem férfi asszony
nélkül.” (1Kor 11:11). Ez azt jelenti, hogy nincs fogantatás nemzés nélkül,
a férfiak és a nők teljesen egyenlők. De ez az egyenlőség arányos: a férfi a
férfiasságban első (ő nemz), a nő a nőiességben első (ő fogan). Ezért igenis
lehetünk a női pappá szentelés ellen a nemek közötti egyenjogúság szellemében,
azzal a feltétellel, hogy arányos egyenjogúságról beszélünk, amiben mindenkinek
megvan a maga helye. Ezt az egyenjogúságot utánozza a Sátán, amikor teljesen
azonos egyenjogúságot követel. Hűen az általa alkalmazott technikákhoz, a Sátán
egy igaz elvet (egyenjogúság) használ fel arra, hogy a mérget (uniformitás)
beadagolja.
Amennyiben a nők szellemi és csendes
fogantatásának megadjuk a teljes tiszteletet, akkor ők megtalálják helyüket az
egyházban. Mint Szűz Mária, minden nő Jézus papnője lesz. Nem lesz többé
szüksége arra, hogy a pap szerepét próbálja eljátszani, hogy megtalálja
önazonosságának ellentétét, hogy hiába próbáljon fel egy olyan cipőt, aminek a
mérete nem megfelelő az ő számára. Így lehetővé válik, hogy a nők pappá
szentelését úgy utasítsuk el, hogy egyszersmind megadjuk, illetve visszaadjuk
nekik az őket megillető igaz helyet: Máriáét.
Szent Pál írja: „nincs többé zsidó, sem
görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő, mert mindnyájan egy vagytok
Jézus Krisztusban” (Gal 3:28). Mindannyian egyek vagyunk Krisztusban a
kegyelem szerint, de ez nem jelenti azt, hogy elveszítjük férfi vagy női
természetünket. A szabadkőműves ökumenizmus által hírdetett "különbözőségek
egysége" szakadáshoz, Jézus ökumenizmusa - különbözőség az egységben -
viszont a harmoniához vezet.
A női pappá szentelés elutasítása alapvetően a
pap, mint pap elsődleges cselekedetéhez kapcsolódik: a megszenteléshez. Azoknak
a keresztény felekezeteknek, ahol ez még nem létezik, következésképpen nincs
semmi kifogásuk a női lelkipásztor ellen.
Összegzés
Ez a néhány, szűk keretek közé szorított
gondolat fontos elvek tisztázását, sőt helyesbítését kívánja meg. Manapság,
amikor egyre többen hagyják el hitüket, ezek a gondolatok mindössze Szent Péter
követőjének, II. János Pál pápa tanításának mélyebb megértését szeretnék
szorgalmazni. Ő azt mondja: „a keresztények egyenlősége, ami a kereszténység
egyik legnagyobb megerősítése, megkülönböztetett testben létezik, amelyben a
férfiaknak és a nőknek olyan szerepük van, ami nem pusztán funkcionális, hanem
mélyen gyökerezik a keresztény antropológiában és a szentségekben. Ez a szerepek
közötti megkülönböztetés semmiképpen nem jelenti egyik magasabbrendűségét sem”.
Fr. Friedjan Deluz
|