Béke és öröm Jézusban és Máriában!

Szeretett fivéreim és nővéreim, hálát adok az isteni Gondviselésnek, amiért rám gondolt, hogy én, méltatlan szolgája, tanúságot tegyek nevében arról, a „Szeretet Él!” Innen, Betlehem áldott földjéről - ahol a történelem legrendkívülibb eseményei történtek - tanúsítjuk, hogy „az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.” (Ján 1:4)

Az Igét (Jézus Krisztust) nem hozhatta volna hírül más, csak a Szentlélek (1 Kor.12:13).  És ha a Szentlélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint! (Gal 5:25)

Ma oly mértékben vagyunk tanúi a Szentlélek működésének, mint még soha azelőtt. Ő az, aki meggyőzi majd a világot Jézus méltóságteljességéről, és Ő az, aki ma egybegyűjt minket a Bárány Lakodalmára. A Lélek és a Menyasszony azt mondja: Gyertek! A Lélek és a Menyasszony (az Egyház) minden embert, fajt, népet és nemzetet ünnepre, új Pünkösdre, a szentség eddig még soha nem látott új korszakára hív.

”Mert kedvét találja benned az Úr, és országod férjhez megy. Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szüzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd; és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.”   (Iz 62:4-5)

Ébredj, Krisztus Egyháza! Istened érkezik királyi ruhában, hogy szeplőtelen, ránctalan, gyönyörűséges és ragyogó menyasszonyával találkozzon!

Kérjük Jézustól, hogy MARANA THA, jöjj el Urunk mindazokhoz, akik megváltásodat szomjazzák. Menjünk be az egyetlen ajtón, Jézus Krisztus ajtaján és igyunk Eucharisztikus és Misztikus Szívéből. Ő misztikus formában most is azt suttogja a keresztről, hogy „szomjazom”. A lelkek után szomjazik Ő, és az után, hogy szeretetben egyesülve láthassa Egyházát, és hogy minden gyermeke békében éljen.

Mi azért vagyunk ma itt, hogy Jézus szomját csillapítsuk, és hogy megkapjuk az élet vízét, a Szentlélek kiáramlását. Jézus megígérte: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élővíz folyói fakadnak majd belőle.” (Jn 7:37-38). Szent János hozzáteszi, hogy ezt a Lélekről mondta, amelyet meg fognak kapni a benne hívők.

Szent Pál így int minket: „A Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait!” (Gal 5:16). A Lélek szerint járás azt jelenti, hogy ki kell nyitnunk magunkat felebarátunk szeretete előtt. A szeretet a törvény teljessége. Jézus azt mondja: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. (Jn 14:23)

Fivéreim és nővéreim, valóban szeretjük mi Jézus Szívét? Ha szeretek, az azt jelenti, hogy meg kell halnom testi vágyaimnak (paráználkodás, tisztátalanság, szemérmetlenség, bálványimádás, mágia, gyűlölködés, erőszak, féltékenység, harag, becsvágy, megosztottság, versengés, iszákosság, orgia, stb.). Akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten Országát (Gal 5:18). Ezek közül melyik vágy vonatkozik énrám? És az Egyházamra?

Azért jöttünk el ide, hogy meggyógyuljunk megtisztuljunk, és hogy bocsánatot nyerjünk ebben a jubileumi évben. Azt mondja az Úr: „Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni!…Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó.”   (Iz 1:16-18). Egy másik bekezdésben pedig a szolga énekét mondja el a próféta: „A mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg.”   (Iz 53:5).

Engedjük meg Neki, hogy meggyógyítson minket! Ha segítségül hívja az Urat a szükséget szenvedő, Ő meg fogja hallgatni őt. Fontos, hogy megértsük, hogy amit mi a keresztények között valódi ökumenizmusnak vagy egységnek tartunk, valójában csak akkor adatik meg nekünk, ha meghajlunk az Úr erős keze előtt. (1P 5:6). A bűnbánó és alázatos szív magához vonzza Isten áldását. „Alázkodjatok meg az Úr színe előtt, és ő fölmagasztal titeket.”   (Jak 4:10).

Ebben a jubileumi évben arra hív minket az Egyház, hogy éljünk a „Mea Culpa” jegyében, de ez ne egy üres vagy felesleges rítus legyen, melyből hiányzik a hiteles bűnbánat. Ki kell nyitnunk szívünket a Szentlélek lángja előtt, hogy kiégethesse belőlünk a gőgöt, a kevélységet és azt a fennhéjázást. Az Egység Szerzője mindig is a Szentlélek volt, és az is marad. Ezért kell buzgón segítségül hívnunk Őt: „JÖJJ, SZENTLÉLEK!”

A Szentatya, II. János Pál 1999. május 9-i homíliájában Teoctist román pátriárka jelenlétében többek között a következőket hangsúlyozta: „Erős vágyam, és imádkozom is azért, hogy minél előbb testvéri közösség jöhessen létre a Kelet és a Nyugat minden keresztény híve között. Ezért a szeretetben megélt egységért imádkozott isteni Mesterünk is a felső teremben a kínszenvedése és halála előtti napon. A keresztények között megvalósuló egység elsősorban a Szentlélek műve lesz, akit szüntelenül hívnunk kell. Pünkösd napján az apostolok - akik addig tele voltak gátlással és félelemmel -, bátorsággal és apostoli buzgósággal töltődtek el. Most, a második évezred végén, a külön irányba futó utak közeledni fognak egymáshoz. Máris tanúi vagyunk az ökumenikus mozgalom erősödésének, melynek célja, hogy minden hívőt felölelő teljes egység jöhessen létre…”   (Ecclesia, 99/9/22, 37.o.)

Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által (Róm 5:5). Vajon miért nem vehető észre ez a szeretet a keresztények között? Mi az, ami hiányzik? Őszinte alázattal azt hiszem az a baj, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy mi Isten Gyermekei vagyunk… Hagytuk, hogy rabul ejtsen minket az ördög hazugsága, a világ csapdái és a test vágyai. E három ellenség határoz meg és üldöz minket, ezek miatt adjuk be a derekunkat, és nagyon sokszor ezek ölik meg azt a kis emléket vagy képet is, amit még Istenről magunkban őrzünk. Ilyen szánalmas körülmények között nehezünkre esik elfogadni azt a nagy Irgalmat, melyet Isten Krisztusban érzett irántunk. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”  (Jn 3:16)

Jézus azért jött el közénk, hogy felfedje előttünk az Atya titokzatos arcát. Ő az Atya Szentsége, aki Őt látja, az Atyát látja (Jn 14:9). Ezért az Ő halála a szabadságot, feltámadása pedig a dicsőséget hozta el számunkra. A halott, de feltámadt Jézus azért adja nekünk Szentlelkét, hogy „Abbának” tudjuk szólítani az Ő Atyját, a mi Atyánkat… Mi nem a rabszolgaság lelkét kaptuk meg, hogy visszaessünk félelmeinkbe. Mivel a szeretet a félelmet kiszorítja, Jézus hiteles tanítványa nem fél a jövőtől, nem ijed meg a veszélyek láttán, mert nagyon jól tudja, hogy mi több mint győztesek vagyunk Krisztusban. Ő ugyanis az összes ellenségünket legyőzte.

„Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedtünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”   (Róm 8:16)

Vajon létezik az ember számára nagyobb méltóság, mint az, hogy Isten Gyermeke lehet? „Mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten Gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk!”   (1 Jn 3:1)

Amilyen mértékben tudatosul bennünk az istengyermekség ténye, olyan mértékben törekszünk szentségben élni. Egyre inkább az lesz a vágyunk, hogy Istennek tessünk. Semmi sem szerez nagyobb örömet a háromszorosan szent Atyának, mint az, ha a gyermekei szentek lesznek!

Szentség illeti házát, mondja a zsoltár (93,5). Ő pedig azt akarja, hogy váljunk is szentekké (1 Tessz 4:3).

Lelkipásztori gyakorlatom folyamán a legnagyobb tragédia, mellyel Isten népe körében találkoztam az volt, hogy a lelkek, még a felszentelt lelkek is, ellenálltak és ellene voltak annak, hogy életüket szentségben éljék. Szentség nélkül pedig senki sem látja meg Istent (ApCsel 12:14). Nyomorúságos teremtmény mivoltom nem akadálya a megszentelő kegyelemnek akkor, ha feltett szándékom, hogy szent leszek. Szent Pál apostolhoz hasonlóan mindnyájunknak meg van a maga tüskéje, melyet a Sátántól kapott (gyarlóság vagy gyengeség formájában), de ne felejtsük Urunk szavait: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.” (2Kor 12:9)

Közülünk vajon hányan gondolkodtak már el komolyan arról, hogy szentek legyenek? „Még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van.”   (1 Jn 3:2)

Ha majd rádöbbenek arra, hogy Isten Gyermeke vagyok, meg fogom érteni a Lélekben, hogy minden ember testvérem, és mint ilyen, a szeretetem, tiszteletem és ragaszkodásom tárgya kell legyen.

Ha majd meggyőződésemmé válik, hogy én Isten Gyermeke vagyok, őszintén szeretni fogom a mellettem állót, anélkül, hogy azzal törődnék, vajon ortodox, református, evangélikus, metodista, anglikán, presbiteriánus, pünkösdista, vagy felekezetközi-e. Akkor majd képes leszek tiszta lélekkel ránézni, szennyfolt vagy hamisság nélkül. Akkor majd minden korlát és dogmatikus beállítottság fölé emelkedik a Szeretet.  Keresztes Szent János azt mondja, hogy este mindnyájan szeretetünk alapján vizsgáltatunk meg. „Szívből szeressétek egymást!” (1 P 1:22b) „A szeretet sok bűnt eltakar” (1 P 4:8). A szeretet mindenre képes, mert Istentől van, és Isten maga a szeretet.

Nézzünk néhány pillanatra egymás szemébe és kérdezzük meg magunktól: biztos vagyok én azon hitemben, hogy a te Atyád az én Atyám is, hogy a te Istened az én Istenem is, és ha igen, akkor te az én fivérem és nővérem vagy? Add a kezed, és fivérem leszel! Ha egymásba tud kapcsolódni a két kezünk, miért ne tudnánk egymásba kapcsolni szíveinket is?

Az egység mellett eltökélten a következőket mondta a Szentatya Romániában: „Csak néhány nap választ el minket a kereszténység korának harmadik évezredétől. Az emberek szeme rajtunk van most. Arra várnak, arra élesítik a fülüket, hogy azt hallják tőlünk - inkább az életünktől, mint a szavainktól -, hogy bejelentsük a régi hírt: „Megtaláltuk a Messiást!” Azt is látni akarják, vajon képesek vagyunk-e félretenni büszkeségünk és félelmeink csapdáját annak érdekében, hogy az Úr kegyelméről prédikáljunk egy egész éven át. Lépjünk hát át ezen a küszöbön a vértanúinkkal együtt, akik életüket adták a hitükért: ortodoxok, katolikusok, anglikánok, protestánsok. A vértanúk vére volt mindig is az a mag, amely életet adott az új hívőknek Krisztusban. Meg kell halnunk önmagunk számára, és el kell temetnünk a régi embert a megújhodás vizeiben, hogy új teremtményként újjászülethessünk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül Krisztus hívását és a világ elvárását, egyesítenünk kell hangunkat, hogy Krisztus örök Igéje még hangosabban visszhangozzék az új nemzedékek számára.” (Ecclesia 99/6/11, 36. o.)

Ez Isteni Mennyegzői Meghívás a Kiengesztelődésre és az Egységre. Engesztelődjünk ki hát Istennel és a felebarátunkkal! Kedvesünk hangja visszhangzik és már halljuk is léptei neszét. Nem lenne részünkről az Ő legméltóbb fogadtatása az, hogy megbékélve találjon minket a Szeretetben? Mire várunk még?

„Csitt! A kedvesem íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül!…Íme, a kedvesem szól nekem: ’Kelj fel szaporán, szerelmem!! Jöjj, galambom, szépségem! Mert a tél már elmúlt, az eső elállt, elvonult.’”   (Én 2:8-11).

Az, aki az Atya jobbján ül (Jézus Krisztus) el fog jönni, amint megígérte. Itt az ideje hát, hogy felébredjünk tespedtségünkből. Mert a fény elűzi a sötétséget, és a megosztottság éjszakája utat enged a kiengesztelődés világosságának. A keresztények közötti értetlenség és viszály tele nem tud ellenállni a Lélek érkező tavaszának, amikor Isten népe számára elérkezik majd az egyesülés, a felfrissülés és a megszentelődés napja.

Egység! Egység! Ez volt Romániában a tömeg spontán kiáltása a pápa látogatása alatt. Legyen a mi felkiáltásunk most itt Jézus földjén az egység és a béke, ahogy arról a legelső karácsonyon énekeltek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (Luk 2:14)

Elérkezett az idő, amikor az Evangélium erejéről meg kell győznünk a világot. Nem egy halott, hanem egy Feltámadott tanúi vagyunk. Nincs más név, amit csak egy embernek adhattak, mely meg tudna menteni minket. Csak Jézus Krisztus az egyetlen válasz, az egyetlen út és az egyetlen igazság. A történelem folyamán sohasem hallottunk még olyan istenről, aki a szeretetért megtestesült volna, és az emberek között élt volna. Sőt, aki a szeretetért odaadta volna magát a lehető legszörnyűbb halálnak, de aki azután dicsőségben feltámadt volna halottaiból. „Halál, hol a te győzelmed? Elnyelte a halált a diadal.” (1 Kor 15:55b)

Ha nem támadt fel Krisztus, akkor hiábavaló a mi hitünk és reményünk, és hiábavaló mindaz az erőfeszítés is, melyet mi, akik hiszünk Őbenne, ma itt az egység érdekében teszünk.

De Ő megígérte, hogy velünk marad az idők végezetéig. Ő tehát ma is itt van közöttünk, és mindnyájunktól elvárja, hogy élő parazsak legyünk Lelke által, és hogy lobbantsuk lángra a földet az Ő szeretetével: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már föllobbanna!” (Luk 12:49)

Roger Etchegaray bíboros, a 2000. évi jubileumi bizottság elnöke egy szép anekdotát szőtt bele homiliájába a Szent Pál bazilikában az egységért megtartott imahét záróünnepén.

A történetet egy ortodox szerzetestől hallotta.

Amikor Húsvét után Krisztus felszállóban volt a Mennybe, lenézett a földre, és látta, hogy az teljes sötétségben van, kivéve néhány apró fényt, melyek Jeruzsálem városa fölött ragyogtak. Mennybemenetele közben találkozott Gábriel arkangyallal, akinek egykor küldetése volt a földön, és aki megkérdezte az Urat: „Mik azok a kis fények odalent?” – Krisztus így válaszolt neki: „Ezek az anyám köré gyűlt apostolok. Az a tervem, hogy amint felérek a Mennybe, elküldöm a Szentlelket, hogy a kis lángokból nagy tűz keletkezzen, mely lángra lobbantja majd a szeretetet a földön.” – Gábriel erre megkockáztatta a kérdést: „És mit teszel, ha esetleg nem sikerül ez a terved?” – Rövid csend után az Úr így válaszolt: „Nekem nincs más tervem.”   (L’Osservatore Romano N.4 (1.622) 2000/1/”8 12 o.) Ezután a bíboros megkérdezte: Vajon meggyőződésünkké vált már, hogy az Úrnak valóban ez az egyetlen terve van? Az egyetlen, mely le tudja győzni a megosztó erőket?

Kedves fivéreim és nővéreim, beszédem végén komoly mondanivalóm van, mely szívemből fakad. Amikor kicsi voltam, a családomban a széthúzás, a viszály drámáját kellett megélnem.

1979-ben a Kiengesztelődés templomban Roger Schutz testvér a Szent Szűz ikonja előtt imádkozott értem, és ennek hatására egy gondolat ébredt fel bennem, amely aztán egész papi szolgálatom jelmondatává vált: „szenvedély az egységért”. Jézus Krisztus nevében kérlek ezért benneteket, engesztelődjünk ki Istennel!

Én egy kis országot képviselek, melynek mindössze két és fél millió lakosa van, melynek azonban kiváltságos földrajzi fekvése van. Amerika felfedezése óta valamennyi nép tranzit országaként szolgál. Ezért is szerepel nemzeti címerünkben a latin kifejezés: Pro mundi beneficio.

A Panama Csatorna nem csupán az emberi találékonyság egyik nagyszerű remekműve. Számomra szimbólum is, ahol mindössze 14 km hosszúságban egy sor gáton át két óceán találkozik: az Atlanti és a Csendes-óceán. Mi teszi lehetővé ezt az egyesülést?

Két tényező:

   1.   Egy csatorna megnyitása

   2.   Az édesvizű Gatún tó táplálása, mely a zsilipek megnyitásával lehetővé teszi a hajók számára,           hogy egyik gáttól továbbhaladhassanak a másikhoz.

Ez a találékonyság, mely Isten ajándéka az embernek, a következő allegória megfogalmazására késztet:

Az Úr Szíve is egy nyitott csatorna, melybe minden ember belemerülhet, és ahol félelem nélkül hajózhat. Az Úr azt akarja, hogy ez a három gát: a KATOLIKUSOK, ORTODOXOK ÉS A PROTESTÁNSOK nyissák meg zsilipjeiket, hogy az Ő Szentlelkének édesvize ellenállás nélkül átáromolhasson egyikből a másikba. Nyissuk hát ki kapunkat a Megváltó előtt félelem nélkül, ne féljünk ezt megtenni! Hogy mindnyájan Isten szeretetének óceánján utazhassunk, mely Krisztus megnyitott oldala, a Kegyelmek Csatornája. A két hatalmas óceán - melyeket a Panama Csatorna köt össze egymással – számomra Jézus és Mária Szívét jelképezi, melyek egyek a Lélek által. Az egység utáni szenvedélyes vágyam arra bátorít, hogy a következőkre kérjelek titeket e két Szív nevében, akik szeretetért kiáltanak (ha szereted a felebarátodat, engem szeretsz!). Jussunk egyességre konkrétan megélt tettek és szeretetcselekedetek által! Kérjük Jézus Szívét:

„Jézus, taníts engem, hogy azt keressem, amit te keresel, úgy érezzek amint te érzel, úgy szóljak, amint te szólsz, azt gondoljam, amit te gondolsz, és úgy szeressek, ahogy te szeretsz!”

Ne felejtsük el ezt a Mennyegzőbe való hívást, mert Ő megérkezett már közénk, alakuljunk teljesen át az Ő Szeretete által! Imámat és örök hálámat a szervezőkért ajánlom fel, főleg Vassula Rydenért, aki megbízott azzal, hogy ezt a reflexiót kibonthassam előttetek.


Jézus Krisztus, az Élő Isten Fia, Urunk és Megváltónk, aki a Kezdet és a Vég vagy, és aki ugyanaz tegnap, ma és holnap és mindörökre, Hozzád emelem alázatos imámat Szíved érzelmeivel. Azzal, hogy mindnyájan legyünk egyek, amint Te is egy vagy az Atyával és a Szentlélekkel.

Küld el még egyszer a Vigasztalót erre az ökumenikus összejövetelre, küld el a tüzedet; érintsd meg, gyógyítsd, alakítsd át és szabadítsd meg beteg szívünket! Gyógyítsd meg a megosztottság, a neheztelés, a félelem és a kölcsönös bizalmatlanság sebeit! Gyógyíts ki bennünket előítéleteinkből, minden hamis értékelésből, és szabadíts meg minket az egymástól elválasztó félelmetes megítélésétől.

Jöjj, Lélek, te életadó, lehelj életet száraz csontjainkba. Jöjj, Lélek, készítsd fel lelkünket, ékesítsd fel lelkünket új ajándékaiddal, és tedd illatossá erényeiddel. Ébressz minden egyes szívben szomjat a szentség után, mert amit te megérintesz, azt megszenteled. Jöjj, Lélek és újítsd meg ennek a világnak az arculatát, újítsd meg Egyházunkat és minden népet, hogy a gyűlölet és az erőszak eltűnjön, és hogy a fegyverek zaja örökre elcsendesüljön. Kérünk, adj utat a testvériségnek, ahol minden embernek joga lesz enni a mindennapi Kenyérből, és ahol minden férfinek és nőnek tisztelik majd emberi méltóságát.

Jöjj, Szentlélek, és az új korszakkal te is, kiengesztelődés anyja, az új emberiség anyja, Legszentebb Édesanya, találjon egymásra minden faj, minden nép és minden nemzet. Legyünk mindannyian képesek arra, hogy Köntösöd oltalma alatt egyetlen nyelvet beszéljünk, amikor Isten gyermekeiről beszélünk, és ez a nyelv a Szeretet nyelve legyen. Ez a Szeretet, mely a Megfeszített oldalából áradt ki, egy örökkön örökké tartó Szeretet. Tied a dicsőség, a hatalom és az imádat most és mindörökké. Ámen, ámen és ámen.

Fr. Teófilo Cristobal of the Consoler

Director of Divine Mercy's
Fraternity of Jesus and Mary's Sacred Hearts.
Panama.