Béke legyen veled! Én, Jézus Krisztus vagyok itt. Előtted állok én, a te Tanítómestered, és szeretlek. A gonoszt önmagam feláldozása árán győztem le. Ne aludjatok, mert nemsokára veletek leszek! Én vagyok a Kinyilatkoztatás. Olyan közölnivalóm van, amely nyilvánosságra fog kerülni. Beszélj nekem a keresztrefeszítésemről, Vassula.

Mit mondjak? Miképpen gondoljak Rád, keresztrefeszítésed előtt, vagy közben?

Előtte.

(Jézus megostorozásának képét tárta elém.)

Megostoroztak, aztán leköptek. Több erős ütést mértek fejemre, úgy, hogy egészen elkábultam. Gyomromba rúgtak, amitől elállt lélegzetem, és fájdalomtól meggyötörve, földre estem. Mulatozásuk játékszerévé tettek, és felváltva rúgtak belém. Már nem lehetett engem felismerni. Összetört a testem és a Szívem is. Egész testemen felszakadt a bőr. Egyikük felemelt és úgy vonszolt, mert lábam már nem bírt el. Aztán egy ruhát adtak rám. Tovább taszítottak. újabb ütéseket mértek az arcomra is. Eltörték orrcsontomat, ¹ és megkínoztak. Hallottam káromlásaikat, leányom. Mekkora gyűlölet és mennyi gúny volt hangjukban, ez töltötte csordultig kelyhemet. Hallottam, amint azt mondták: Hol gyülekeznek most barátaid, mialatt királyuk nálunk van? Vajon minden zsidó ilyen hűtlen, mint ezek? Nézzétek királyukat! Aztán tövisből font koronával megkoronáztak, leányom. Hol vannak zsidóid, hogy köszöntsenek? Hiszen király vagy! Vagy nem is vagy király? Tudsz-e utánozni egy királyt? NEVESS! Ne sírj! Ugye király vagy? Hát viselkedj úgy, mint egy király!...

Lábaimat kötéllel összekötözték és megparancsolták, hogy menjek keresztemhez. Leányom, hiszen egyáltalán nem tudtam járni, mivel lábaimat összekötözték. Akkor földre dobtak, és hajamnál fogva rángattak keresztemhez. Fájdalmam elviselhetetlen volt. Az ostorozás miatt felrepedezett testemből darabok szakadtak le. Majd meglazították lábam kötelét, és megrugdostak, hogy álljak fel és vegyem vállamra terhemet. Nem láttam, hol a keresztem, mert a fejembe hatoló tövisek vérrel borították el arcomat és szememet. Erre ők maguk állították fel keresztemet, tették vállamra és löktek a kapuk felé. Leányom, ó milyen nehéz volt az a kereszt, amelyet vinnem kellett! Hátulról ostorütésektől hajtva tapogatóztam előre a kapuk felé. Igyekeztem az utamat figyelni lecsorduló véremen keresztül, amely szememet égette. Akkor éreztem, hogy valaki letörölte arcomat. Együttérző asszonyok léptek el a sorokból, hogy feldagadt arcomat lemossák. Hallottam, amint sírtak és keseregtek. Felismertem őket és így szóltam hozzájuk: Legyetek áldottak. Vérem le fogja mosni az emberiség minden bűnét. Íme leányaim, elérkezett megváltástok ideje. Alig tudtam felállni. A tömeg ezután egészen megvadult, s nem láttam magam körül barátot, senki sem volt ott, hogy megvigasztaljon. Gyötrelmeim fokozódtak, és a földre zuhantam. Félelmükben hogy még keresztrefeszítésem előtt meghalok a katonák megparancsolták egy Simon nev embernek, hogy vigye keresztemet. Leányom, ez nem a jóság vagy a részvét tette volt, hanem csupán meg akartak őrizni a kereszt számára.

A hegyre érve földre löktek. Ruháimat letépték rólam, és meztelenül hagytak ott az emberek szeme láttára. Sebeim újra felszakadtak, és vérem a földre folyt.

A katonák epével kevert borral kínáltak. Visszautasítottam, mert egész belsőm megtelt már a keserűséggel, amellyel ellenségeim itattak...

Elöször csuklóimat szögezték fel gyorsan, és miután a szögekkel a kereszthez rögzítettek, széjjelhúzták megtört tagjaimat, és erőszakkal átfúrták lábaimat.

Leányom, leányom, mekkora fájdalom! Milyen nagy szenvedés! Milyen kín lelkem számára! Szeretteim elhagytak, Péter, akire Egyházamat alapítottam, megtagadott, úgy mint a többi barátom. Egyedül hagytak, kiszolgáltattak ellenségeimnek. Sírtam, mert lelkem csordultig volt fájdalommal.

A katonák felállították keresztemet, és a gödörbe helyezték. Rátekintettem a tömegre, bár megdagadt szememmel alig láttam. Néztem az embereket. Nem láttam egy barátot sem azok között, akik gúnyoltak. Senki sem volt ott, hogy megvigasztaljon. Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem? Elhagytak mindazok, akik szerettek...

Tekintetem Anyámra esett. Ránéztem és megszólalt a Szívünk: Neked adom szeretett gyermekeimet, hogy legyenek a Te gyermekeid is, légy Te az Édesanyjuk. Minden beteljesedett, közel volt a megváltás. Láttam a megnyílt eget, néma csöndben ott állt minden angyal: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Most már Nálad vagyok.

Én, Jézus Krisztus, diktáltam le neked haláltusám történetét. Viseld keresztemet, Vassula, értem viseld! Keresztem békéért és szeretetért kiált. Azért mutatom neked az utat, mert szeretlek, leányom.