Még mindig az átéltek hatása alatt állok, és súlyos kétely gyötör. Miképpen lehetséges mindaz, ami velem történik? Hogyan lehet az, hogy írás közben nem tudom ellenőrzésem alatt tartani a kezem? Mintha külső erő mozgatná. Azért kételkedem, mert túlságosan reális vagyok. Pedig mindez velem történik! Zavarban vagyok.

Én vagyok itt. Én vagyok az, Jézus. Leányom, ne felejtsd el, lélek vagy, és én is Lélek vagyok, és szent. Benned élek és te énbennem. Maradj bennem! Én, Jézus mindig veled vagyok, értsd meg ezt! Légy az én világosságomban, mert én vagyok a Világosság, tőlem tudást kapsz, és fejlődni fogsz.

Meggyőztél, hogy Te vagy az. Elérted azt, hogy szeresselek, és meggyőztél arról, hogy Te vagy az, aki velem ily módon találkozol. Meghódítottál. Azt is tudom, hogy nem vagyok skizofrénebb, mint a világon bárki más, és nem vagyok lelkileg betegebb, mint egy pszichológus. Azt is tudom, hogy mindez nem az ördögtől való, amióta megtapasztaltam, hogy mit érzek, amikor támad, hogy gyötrelmeket és nyugtalanító érzéseket kelt bennem. ¹ Nem önszántamból fogadtam el hívásodat, hiszen teljesen távol voltam Tőled. Te, Te akartad ezt, Istenem. Nem sajnálom, hogyan is sajnálhatnám, hiszen már meghódítottál!

Gyermek, felemeltelek, és képessé tettelek arra, hogy velem légy. Megtanítottalak arra, hogy szeress engem. Boldog vagy, hogy így lehetsz velem?

Ó, igen!

Teljes Szívemből megáldalak .

Világosságodban lehetek?

Világosságomban vagy, Jézus vagyok, Megváltód. Leányom, keresztemet viselni annyit jelent, mint szenvedésemet magadra venni.

Jézus itt arra a keresztre gondolt, melyet láncon viselünk nyakunkon.