1987. május 23.
Tegnap nem találkoztam Jézussal az írás által, de jelenlétét éreztette velem, és szavait is. Ugyanakkor szólt hozzám, amikor férjem is szólt, vagy a barátaim. Olyan volt, mintha egyik karomat Ő húzná, a másikat pedig a többiek. Jézus? Én vagyok. Mondtam valamit Neki. Ő válaszolt rá. Engedd, hogy azt tegyek veled, amit én akarok! Vassula, én Isten vagyok és már bizonyára megértetted, hogy amiért magamhoz emeltelek
és megtanítottalak arra, hogy szeress engem, és megengedtem neked, hogy ily módon találkozz velem, várok is valamit tőled. Kegyelmem
segítségével megtanítottalak írni. E kegyelmet azért adtam neked, hogy fel tudjalak használni téged. Elhalmoztalak sok kegyelemmel,
hogy dicsőíthess engem. Egyesítettelek önmagammal. Jegyesemmé Istenem? Én vagyok. Emlékeztettem valamire. Vassula, én mindig elérem célomat. Tudom, tudom. Szeretném, ha világosabban megmondanád. Leányom, úgy szeretlek, hogy az messze meghaladja értelmedet. Tudom, hogy kimondhatatlanul gyenge vagy. Tudom, hogy nélkülem teljesen
alkalmatlan vagy még arra is, hogy megmozdulj. Ne aggódj, felemellek, ahogy az apa emelné fel bénult gyermekét. Vigyázok rád. Táplállak.
Gondot viselek rá, hogy minden művem beteljesedjék. Ne feledd, kiképeztelek
arra, hogy követem Szeretlek. Miért választottál engem, hiszen én nem vagyok jó, és csak... 1 Nem tudom megérteni. Nem tudod megérteni, de számít az? Valóban számít? Az egész teremtés Ura vagyok, ti mindannyian az enyémek vagytok. És te, kicsim, te a
legkisebb érdek nélkül vonzol engem. A kicsinység felkelti figyelmemet, a semmiség megigéz engem. Vassula, egy napon majd teljesen megérted
Szavaimat. Szenvedés... Igen, a Gyengeségből megakadályoztam Őt, hogy leírja kérdését. Mégis meghallottam... semmi sem akadályozhatja meg Őt abban, hogy elmondja nekem azt, amit el akar mondani... Benned lakozhatok félelmetes gyengeséged ellenére is. Szeress engem Vassula! Ne félj tőlem! Szeretet vagyok, és nagyon szeretlek
téged. Sohasem fogok olyasmit kérni tőled, ami ártana neked. Uram, Te is vonzol engem, tudod... Csodálkozol ezen? Nyomorúságodat irgalmam vonzza, kimondhatatlan
gyengeségedet erőm, semmiségedet pedig minden, ami én vagyok. Értem Elmondtam Neki vágyamat. Érdemeld ki, Láttam, hogy Jézus igyekszik értésemre adni az Ő vágyát. Vassula, jöjj, jöjj közelebb hozzám Haboztam. Újra kérlek, hogy csak engem Hogyan tudnék ellenállni Istennek? Mégis megpróbálom, mert nem tudom, hová jutok. Szeretlek Istenem. Jöjj hát hozzám, ne legyen más vágyad magad Gondolataimban Jézus híres képe merült fel, egy híres helyen, nem tudom, miért. Ha az a kívánságod Uram. De ne felelj nekem, tégy úgy, ahogy akarod. Leányom, minden munkádat dicsőségemre végezd! Vágyaim legyenek
a te vágyaid is. Le fogom írni vágyaimat, és vezetni Az egységre vonatkozik? Igen. Egyházam
1 Nem engedte befejeznem. |