A következő levél... 2002 január 10

Végéhez közeledik ez a mozgalmas év, és most reménykedve imádkozunk egy békésebb esztendőért. Miközben Nektek írok, mellettem van nyitott Bibliám. Amint leírtam az első mondatot, pillantásom a következő sorokra esett: “Gyertek, lássátok, mit művel az Úr! Megálljt parancsol a hadaknak a föld határáig, szétzúzza az íjakat, összetöri a lándzsákat, s a pajzsokat tűzben elégeti….”(Zsolt 46:8-9) Remélem ez csak prófécia marad, bár annyiszor figyelmeztet minket üzeneteiben Isten, hogy ha nem térünk meg, ha nem változik meg szívünk ima, bűnbánat és áldozatok által, nagyon nehéz időkkel kell szembenéznünk. A Szentírásban ez áll: “..Ha nem menekültek meg azok, akik visszautasították őt, amikor csak a földön adott isteni intést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk.” (Zsid 12:25)

Az Igaz élet Istenben üzenetek áldást jelentenek számunkra, kapaszkodjunk bele ebbe az ingyen kapott áldásba, használjuk fel a világ evangelizálására, és terjesszük Isten országát ahol még nem is hallottak Istenről! Ehhez bátorságra van szükségünk. De nem csupán bátorságra Együtt kell járnunk Istennel, meg kell tennünk az Ő akaratát, hogy Krisztus gondolatai legyenek a mi gondolataink. Különben hogyan lehetnénk felkészültek Isten Igéjének terjesztésére, és hogyan tudnánk Isten felé fordítani a meg nem tért szíveket?

Az Igaz élet Istenben üzenetek közelebb visznek Istenhez: azért kapjuk, hogy jobban megismerjük és megértsük Őt. Sokan vagytok, akiket az üzenetek közelebb vittek Istenhez, és miután “igent” mondtatok Neki, megszentelődött életetek. Isten azt akarja, hogy legyünk tökéletesek. A léleknek tisztának kell lennie ahhoz, hogy az isteni egyesülés Isten és teremtménye között létre tudjon jönni. Miután egy teremtmény átadta magát Istennek, lelkében Istenen kívül már semmi más nem kaphat helyet, és élete szüntelen imádsággá lesz.

Nyitottságért kell könyörögnünk. Ha nyitottak vagyunk, újjászületünk a Szentlélek által, aki boldogan megtanít minket mindarra, ami a szemnek ugyan láthatatlan, de örökké megmarad. Isten akkor megszólítja azokat az isteneket, (vö. Jn 10,33-36; Zs 82,6; 2Pt 1,4) akik Tőle születtek a kegyelem által. A Szentlélek megtanít arra, miképpen ismerhetjük meg az Istent, és mi lehet számunkra örvendetesebb annál, mint ismerni és megérteni Istent. Lelkünk azonnal érezni fogja, hogy Isten rokonai vagyunk!

Két éve már, hogy sürgetni kezdtem az Igaz élet Istenben minden olvasóját (és igen sokan vagytok), hogy legyetek tanúságtevők. Ez évben világossá vált számomra, hogy Urunk azért sürget, hogy én aztán titeket sürgesselek. Hogy miért? Azért, mert látta, hogy közületek néhányan már készek az evangelizálásra, hogy kereszténnyé tegyék ezt a kereszténységtől megfosztott társadalmat! A terv előkészítése nem volt könnyű számomra. Itt volt éppen Carol Chamberlain, akitől, többek között, sok segítséget kaptam. A munka, melyet Isten el akart végeztetni velem, legalább 3 hónapos előkészületet igényelt. Meg kellett kérnem az Urat, hogy segítse összeállítani a hozzátok intézett 27 kérdést. Azután elkezdtek beérkezni a válaszok. Több mint 80 választ kellett végig olvasnom. Megkértem azokat, akik válaszoltak, hogy mondják magnóra tanúságtételüket. Meg kellett győződnöm arról, hogy tudnak-e tanúságot tenni az Igaz élet Istenben üzenet mellett, vagy sem? 28 órát töltöttem a szalagok meghallgatásával. Ezután mindegyiket ki kellett javítanom és mindegyikhez fűztem tanácsot. Ezután szervezőket kerestünk, akik a tanúságtevőkkel felvették a kapcsolatot.

Ezzel párhuzamosan egy másik terv, az egyiptomi zarándokút is kezdett formát ölteni. Társszervezőm, Jonathan mint szakmabeli, nagyszerű munkát végzett. Elkezdtek özönleni ide Rómába azoknak nevei, akik velünk akarnak jönni Egyiptomba. Mivel a zarándokút 200 személyre volt tervezve és nem többre (ez most már 300 személy), a több mint 500 jelentkező közül kellett kiválasztanom azokat, akik velünk jöhetnek.

Ez a zarándokút nem csupán azért jön létre, hogy együtt imádkozzunk az egységért, és együtt elmélkedjünk, hanem azért is, hogy találkozzanak egymással azok, akik buzgón munkálkodnak az Igaz élet Istenben üzenet érdekében és kicserélhessék tapasztalataikat. Carol műhelymunkán is előkészít, hogy az ott tanultak alapján az üzeneteket hatékonyabban tudjuk terjeszteni, és hasznosak lehessünk Jézus számára. A zarándoklat közös imából, napi szentmiséből, és napi szentségimádásból fog állni. Elmélkedést útközben és esetenként a szobáinkban fogunk végezni. Műhelymunka minden második nap lesz, és majdnem minden nap 5 és 7 óra között papok jönnek hozzánk 20 perces beszédekre az egység és a megbékélés témakörében.

Sűrű programunk lesz. Tiszteletünket tesszük azokon a helyeken, ahol a Szent Család járt. Az utazás kapcsán megragadjuk az alkalmat, hogy ezekre a híres történelmi helyekre is eljussunk, mivel ezek közel vannak egymáshoz. Felkeresünk majd kolostorokat, köztük főleg a Sinai- hegyi Szent Katalin kolostort. Lehetőség nyílik Mózes hegyének megmászására gyalogszerrel vagy teveháton, akiknek pedig nem lesz kedvük felmászni, azok pihenhetnek.

A közös cél azonban, amiért Egyiptomban összejövünk az, hogy megerősítsük az egység iránti törekvésünket, és hogy többet tudjunk meg arról, hogyan lehet hatékonyabban evangelizálni és terjeszteni az Igaz élet Istenben üzeneteket.

Így, annak, akit mindez nem lelkesít, javaslom, gondolkodjon el egy kicsit. Nemcsak azért megyünk oda, hogy lelkiekben feltöltődjünk, mint azt pl. Medjugorjéban tesszük, hanem azért is, mert meg akarjuk tanulni, hogyan kell ADNI azoknak, akik nem kapnak, és hogyan kell megosztanunk kapott kincseinket. Meg akarjuk tanulni, hogyan legyünk önzetlenek és ne csak magunkkal törődjünk. Gondolnunk kell mások lelkére is, hogy mit tehetünk értük, hogy Istenhez vezethessük őket. Amint hallottátok, a legnagyobb szolgálat Isten előtt az, amikor egy lelket visszaviszünk Hozzá. Ehhez szakítanunk kell önzésünkkel. Meg kell tanulnunk, hogyan kell a miénket megosztani és másoknak adni, és nem csupán kapni és nem adni. Az Úr meghívott minket gazdag lakomájára és mi ebből kedvünk szerint ettünk. Mi lenne azonban, ha kimozdulnánk, és elmondanánk másoknak is, hogy van egy gazdag lakoma, melyet ők is megízlelhetnek, és melytől hozzánk hasonlóan ők is meggyógyulhatnak.

Vigyáznunk kell tehát arra, nehogy bárkit is megfosszunk attól az Istentől kapott kegyelemtől, melyet az elmúlt évek folyamán kaptunk.

A fentiek előkészítése közben sohasem hagytam abba a tanúságtételeket és az utazásokat, hogy másoknak is átadhassam és megoszthassam velük az Igaz élet Istenben kincseit. Ugyanakkor az Úr több olyan üzenet leírására kért, melyek inkább tanítások, mint “üzenetek”. Eközben háziasszonyi teendőimet is el kellett látnom. Amikor csak tehettem, családomat is meglátogattam. Ez évben is próbára tett az Úr, ahogy a múlt évben is, amikor szinte minden családtagom súlyosan megbetegedett. Beteg lett a fiam, miután megnősült, de imáitoknak köszönhetően már jól van, hála legyen Istennek; anyám közel volt a halálhoz, amikor a családom felhívott karácsony előestéjén, hogy menjek azonnal Svájcba, és legyek a közelében. Otthagytam férjemet és fiamat, aki azért jött haza az Egyesült Államokból, hogy együtt töltsük a karácsonyt. Ehelyett a karácsony teljes hetét anyámmal töltöttem a kórházban. Ez évben pedig, amikor férjemmel Svájcból kocsival Róma felé haladva éppen elhagytuk Genovát, és már csak 3 órányira voltunk Rómától, sürgősségi hívás érkezett sógoromtól, hogy Yannula húgom utolsó óráit éli, már haldoklik. Arra kérték sógoromat az orvosok, hogy hívja azonnal össze az egész családot, mivel húgom már nem éri meg a reggelt. E hír hallatán egyenesen a fiumucinoi reptérre mentünk, és épp hogy csak elértük az utolsó athéni járatot. Jegyem egy hétre szólt, mivel következő héten egy nap állt rendelkezésemre Rómában arra, hogy a másik bőröndömet összekészítsem a Sri-Lankai, bangladeshi és indiai találkozókra. Úgy, ahogy voltam, átrepültem Athénbe és egyenesen a kórházba mentem, ahová este 10.30-kor érkeztem. Yannula oxigént kapott és nagyon szenvedett. Amikor meglátott, ezek voltak az első szavai: "“Tudom, hogy most meghalok. Légy szíves kérd meg Jézust, hogy bocsássa meg bűneimet!” Ezt megígértem, és vele maradtam hajnali 2-ig, aztán kettesben hagytam a fiával. Nem tudtam, nem ez lesz-e az utolsó alkalom, hogy élve látom. Közben Helen, a másik húgom is megérkezett Svájcból. Yannula másnap még mindig élt, de az orvosok nem akartak bíztatni minket és azt mondták, már nem él soká. Halála bármely nap, bármely pillanatban bekövetkezhet. Ez így ment négy napon át. Annyit szenvedett, hogy kértem Jézust, hozza meg döntését. Vigye el azonnal, vagy gyógyítsa meg. Családommal kezdtünk előkészületeket tenni temetésére. De az Úr egészen biztos, hogy újra meghallgatta imáinkat és úgy határozott, életben tartja húgomat. És tényleg, az ötödik napon jobban lett, a hatodikon már felült, a hetediken alig használta a maszkot, enni kért és mosolygott. Mindez ámulatba ejtette az orvosokat. Amikor a találkozásokra indultam, már nyugodt voltam, nem aggódtam, dicsőség Istennek! Egy hét lábadozás után el is hagyhatta húgom a kórházat. Akkori súlya 30 kg volt, azután 12 kg-ot gyarapodott. Bár betegsége még mindig fennáll, már jól érzi magát, és lelkileg jobban van, mint ti meg én együttvéve. Továbbra is szüksége van imáitokra, és talán Urunk megengedi, hogy teljesen felgyógyuljon.

A szeptember 11-i esemény a másik oka annak, ami arra késztetett minket, hogy tanulmányozzuk az egyik próféciát. Mint tudjátok, pont tíz évvel korábban, ugyanezen a napon az Úr egy tornyokkal kapcsolatos jövendölést adott nekem. De még ez előtt, 1988-ban vagy 89-ben (nem emlékszem melyik évben) történt, hogy a tévében egy New Yorkról szóló dokumentum-filmet néztem. A várost a tenger felöl mutatták éppen, amikor füstöt láttam, és egy apokaliptikus látvány tárult elém. Pontosan úgy láttam mindent, ahogy aztán valóban meg is történt, és eközben hangosan ezeket mondtam New York városáról: “és mindebből nem marad semmi….” Ketten voltak velem, akik hallották, és tanúsítani tudják ezt.

Nem akarok azonban annyira “eseményekre” koncentrálni és nektek sem javaslom, nehogy kisebb jelentőséget tulajdonítsunk annak, hogy milyen nagy az értéke lelkünk üdvösségének. Isten figyelmeztetett minket, hogy a bűn bűnt szül. Emeljük tehát arcunkat imádkozva Isten felé! Kérjük a szeretet és az alázat ajándékát! Éljünk az üzenetek szerint! Menjünk el szentmisére és vegyük magunkhoz Jézust, és legyünk Jézussal a szentségimádás alatt! Gyakran gyónjuk meg bűneinket! Legyünk békében mindenkivel! Stb. stb. Akik viszont csupán az eseményekre koncentrálnak, és a próféciákat saját maguk próbálják megfejteni, azok üres kézzel állnak majd, Isten Trónja elé.

Mivel férjem éppoly sokat utazik, mint én, elhatároztuk, hogy kiveszünk egy hét szabadságot, és karácsonyra Egyiptomba utazunk. Amikor landolás előtt megláttam a sivatagot a gépből, azonnal otthon éreztem magam. Minden arra emlékeztetett, hogy innen származom. Olyan nagyszerű volt újra látni Egyiptomot! Felkerestük az összes olyan nevezetességet Kairóban, melyeket majd a zarándokút folyamán együtt megnézünk. Videó kamerámmal mindent fel is vettem, a lakást is, ahol Heliopolisban laktam. Találkoztam az utazási ügynökségek embereivel is, akikkel megbeszéltem, miként legyenek a dolgok, amikor majd Egyiptomban leszünk. Nem hiszem, hogy az Úr ezúttal csak azért küldött Egyiptomba, hogy egy kicsit szabadságon legyek, hanem azért is, hogy ott valami nagyon jót is előkészítsek mindnyájunk számára. Ezt titokban fogom tartani egészen megérkezésünkig. Csak azért imádkozom, hogy a gonosz el ne lopja közben! Hatalmas az Úr, és ezt ti is látni fogjátok, amikor megtörténik. Imádkozzatok érte, bár még nem is tudjátok, hogy mi az!

Legyünk szoros egységben a Háromságos Istennel, és most, hogy az új évbe lépünk, próbáljunk meg még jobban egyek lenni Isten szeretetében! Áldjon meg benneteket az Úr, és legyen mindnyájatokkal Jézus Urunk kegyelme!

Vassula