1987. április 29. (Következő reggel)

Én vagyok az úr Jézus, hallottad kiáltásomat. Én voltam az. Felébresztett téged ¹, keresztemről kiáltottam. Ez volt utolsó hangos kiáltásom. Akkor hallattam, amikor még testben voltam. E kiáltásban szenvedés, fájdalom és keserőség visszhangzott Lelkem mélyéről, és áttörte a magasságos mennyet. Megrendítette a Föld alapjait, kettéhasította azok szívét, akik szerettek engem, és kettészakította a templomkárpitját is. Hűséges követőket támasztott számomra, és feltámasztott halottakat is sírjukból, felforgatta földtakarójukat, és legyőzte a gonoszt. Hatalmas mennydörgés rázta meg az egeket fent. Minden angyal remegve borult arcra, és teljes csendben imádtak engem.Anyám, aki közelemben állt, hallván kiáltásomat, térdre esett a földön, és sírva temette kezébe arcát. Utolsó kiáltásomat magával hordozta elszenderedése napjáig. Szenvedett... Én pedig megkeseredtem, és még most is szenvedek a világ sok gonoszsága, a bűnök, a törvénytelenségek és az önzés miatt. Kiáltásom napról napra hangosabb lesz.Egyedül hagytak keresztemen, egyedül, hogy viseljem a világ bűneit vállamon,egyedül, hogy szenvedjek, egyedül, hogy meghaljak kiontva Véremet, amely beborította az egész világot, és megváltott benneteket, szeretett gyermekeim.Ugyanez a kiáltás hallatszik most a Földön a múlt visszhangjaként. Vajon a múlt árnyékában élek? Hiábavaló lett volna áldozatom? Hogy lehet, hogy most nem halljátok kiáltásom a keresztről? Miért csukjátok be fületeket, és miért zárkóztok el előle?

Uram, kinek szól ez az üzenet?

Mindenkinek, akinek füle van, hogy meghallja kiáltásomat!

Nagyon megérintett, amikor megtudtam, milyen sokat kellett teljesen egyedül szenvednie, és hogy még most is szenved.

Istenem, kész vagyok arra, hogy az legyek, amit április 23-i üzenetedben kértél: áldozatod, céltáblád. Engedd, hogy Érted hordozzam keresztedet, és hagyd, hogy pihenést nyújtsak Neked. Engedd, hogy megvigasztaljalak. Nem vagyok egyedül, ahogy előbb mondtam, veled vagyok! ²

Szeretlek kis galambom. Elkényeztettelek, összes kegyelmemmel.Engedd meg, hogy saját céljaimra és saját dicsőségemre állítsalak szolgálatomba! Ne tarts meg semmit magadnak, és csak az én céljaimat figyeld!Dicsőíts engem, dolgozz nekem, add hozzá saját szenvedésedhez az én szenvedésemet!

Azt kívánom, hogy Nevedet dicsőítse az egész világ, és elérjen Hozzád hangjuk.

Az egység megerősíti Egyházamat.Az egységmegdicsőít engem,Vassula. Szeress!

Taníts meg, hogy úgy szeresselek, ahogy Te akarod, Uram.

Megtanítalak. Nem hagylak el. Ne fáradj el keresztem hordozásában! Közeledben vagyok, megosztom veled, kedves.

Párizsban húsvétkor: Amikor az archimandrita - görögkeleti főapát - az üzenetre tekintve azt mondta nekem: "Ez csoda", én is arra gondoltam, hogy milyen csodálatos, milyen szép, hogy Isten üzenetet ad számunkra. A másik oldalról nézve azonban, milyen rettenetes, mert szomorú, szenvedő Istent mutat. A szenvedő Isten boldogtalanul és elhagyatottan adja üzenetét. Szomorú üzenet ez.

Tanulok-e én egyáltalán valamit, Jézus? Nem azért kérdezem, hogy elégedettséget érezzek, csak tudni szeretném legalább, hol tartok, vagyis, hogy haladok-e egyáltalán?

Vassula, én, Jézus, állok előtted, te valóban fejlődsz. A halottak közül keltettelek fel, és tápláltalak. Kenyeremet eszed. Világosságom ragyog feletted. Tanítód vagyok, és te a Bölcsességtől tanulsz.

Jézus, gyakran figyelmeztetsz arra, hogy maradjak kicsi és legyek semmi. Most azt mondod nekem, hogy növekszem?

Igen, növekedned kell lélekben, szeretetben, szerénységben, alázatban, hőségben. Növeld magadban az erényeket, azonban maradj kicsi a hiúságban, a gonoszságban, és mindenben, ami visszataszító és undorító szememben.Azt akarom, hogy tökéletes légy!