1987. szeptember 13.

Szeptember 8-án Jézus szentáldozáshoz hívott. Ma elmentem és befogadtam Őt.

Atyám a mennyben, ne engedd, hogy az emberek legyenek pusztulásom okai! Ne engedd, hogy elvegyék tőlem azt, amit már nekem adtál! Félek érzéketlenségüktől, és attól, hogy elzárják szívüket mennyei műveidtől, és becsukják fülüket. Igen gyenge vagyok és sebezhető. Egyetlen szóval is olyan könnyen összetörhetnek, ahogy a nádszálat megtörik.

Ó Vassula, Vassula, fogd meg a kezem! Ha téged üldöznek, akkor engem üldöznek. Ha téged kigúnyolnak, engem gúnyolnak ki. A Szeretet szenved.

Ments meg engem Atyám ezektől az emberektől!

A Szeretet segít neked. Ékesíts engem tisztasággal, légy oltárom, hordozd velem együtt keresztemet! Oltárom, ne szomorkodj!

Áldott légy Atyám. Utánad vágyódom.

Később:

A kinyilatkoztatás kezdete óta ezen a vasárnapon, szeptember 13-án történt meg másodszor, hogy lelkem teljes gyötrelemben volt. Megmagyarázhatatlan szomorúság és olyan keserűség fogott el, hogy azt hittem, nem élem túl. Fizikai fájdalmat is okozott, mellkasom nehéz volt, és a fájdalom végigfutott karjaimon. Jézus hívott.

Vassula érezz együtt velem, és érezd fájdalmamat. Újból keresztre feszítenek.

Miért, miért teszik ezt Veled?

Kedvesem, nem tudják, mit cselekszenek.

Ki teszi ezt?

Sok lélek. Szeretem őket és ők mégis megvetnek engem. Vassula, osztozz fájdalmamban, légy egy velem!

Uram, "mi ketten?"

Igen leányom, együtt szenvedünk az emberek hűtlensége miatt, fogd meg a kezem, együtt.

Együtt, Uram.