„Fenyíts hát meg minket, Uram
de csak mértékkel,
nehogy haragodban megsemmisíts.”¹

Vassula, a hírvivők sorra követik egymást, hogy megmondják a világnak; tartsanak bűnbánatot! Úgy nyilatkozom meg, mint azelőtt soha, hogy mindenkit visszahozzak a messzeségből magamhoz, és hogy kövessék parancsolataimat! Bármely pillanatban kialudhatna az a kis láng, amely e nemzedékben pislákol, ha nem lépnék közbe. Mind a mai napig nem akarnak hallani és hinni. Minél nagyobbnak gondolják magukat, annál kisebbek a szememben. Hogyan lehetnének tetszésemre, amikor akadályozzák Szentlelkemet? Ezt hallom tőlük: „Kinek van tekintélye előttem?” „Elég vagyok önmagamban!” Nagy az én könyörületem, de szigorúságom éppoly nagy. Haragom éppoly hatékony, mint megbocsátásom.

Templomaim² ma közös alapon állnak a kufárokkal. Szentségemet felcserélték a Sátánnak adott elismeréssel. Azokról beszélek, akik elhagyták hitüket és hazugságot engedtek ajkukra tolulni, és most arra akarnak kényszeríteni mindenkit, hogy hagyja magát ezzel a hazugsággal megjelölni, és én belefáradtam abba, hogy elviseljem őket. Valamikor becsületesség élt házamban, mivel az én törvényem volt mindennapi kenyerük. De nézd, mivé lett most házam! Pusztasággá! Gyíkok és pókok tanyájává! Ó, de ennek véget vetek. Szívem összetört, gyermekem. Angyalaim félnek és remegnek attól az órától, amelyet eddig visszatartottam, és amely akkor következik be, amikor kiadom parancsaimat. Nem tudom elviselni újra meg újra Szent Édesanyátok könnye hullását, valahányszor Fiamat ismét keresztre feszítik. A ti nemzedéketek bűnei minden pillanatban a Kálváriára viszik Fiamat.

A világ együttesen és egyhangúan káromolja Szentlelkemet és az ég minden erőit. A világ nap mint nap kihív engem: „Nézd mivé lett a nagy Úrnak háza!” - mondják képmutatóan, miközben ők maguk rombolják le. Lelkem nem tudja tovább elviselni ismételten keresztre feszített Fiam sóhajtásait. Bár Fiam és a ti Szent Édesanyátok is igyekszik elpalástolni fájdalmát, az én fülem minden meghall. Nem olyan az én fülem és szemem mint az emberé, semmi sem kerüli el figyelmemet. Mivel nemzedéketek választott így, és nem én ³, a házamban lévő lázadás lehozza rátok haragomat, és hamarosan a legsűrűbb sötétség zuhan rá a Földre. Ezt nem én választom, hanem ti. Én azt választottam, hogy irgalommal és szeretettel, könyörülettel és békével kiemeljelek benneteket sírotokból, de nézzétek, milyen sokan maradnak érzéketlenek ajánlatomra. Már semmi sem tud megérinteni benneteket. Kimerítettétek türelmemet.

És te, leányom, légy a visszhangom! Bármilyen keményen zaklatnak is téged, nem fogom megengedni nekik, hogy legyőzzenek. Ellenkezőleg, olyan leszel, mint a kard, amikor szavaimat kiejted. Emlékeztesd őket újra, hogy nem annak örülök, ha a gonosz és lázadó ember meghal, hanem annak, ha a gonosz és lázadó ember visszafordul, más útra tér, hogy megnyerje az életet. Ez a Föld, ahogyan ti ismeritek, hamarosan „elmúlik”⁴ Elhatároztam, hogy meggyorsítom tervemet a nagy bűnök miatt, amelyeket nemzedéked elkövet. „Elmúlnak mindezek, ... mint ócska köntös, úgy avulnak el.” ⁵ Ilyen módon fogom a bűn szennyét megsemmisíteni, és fel fogjátok ismerni, hogy kezdettől fogva az én szent templomaim voltatok és bennetek élt az én Lelkem. Ó! Imádkozz és böjtölj azért a tűz-keresztségért ezekben az utolsó napokban! ÉN VAGYOK közel van hozzád.

1 Jer 10,24
2 Megértettem, hogy a lelkek.
3 Vagyis: ahelyett, hogy Isten békéjét választanánk, azt választjuk, hogy Isten büntetésén keresztül jussunk be az új korszakba,
4 vö. Zsid 1,11
5 vö. Zsid 1,11