1988. február 20. ![]() ![]() Az Úr tavaly megadta nekem a helyes időpontot: azt, amikor az orthodoxok ünneplik, az orthodox naptár szerint.) ![]() ![]() ![]() ![]() Szeretlek, Uram. ![]() Rhodos Isten megengedte nekem, hogy újra eljöhessek Rhodosra. Azok, akik ismerik ezt a kinyilatkoztatást, meghívtak hogy másokkal is találkozzak. Az emberek meghallgatták, megértették, és dicsérték az Urat irgalmáért. Sokan kaptak személyes üzenetet az Úrtól. A csoport napról napra növekedett, sokan tértek vissza Istenhez és dicsérték Őt. Napjaimat azzal töltöttem, hogy emberekkel találkoztam, átadtam az üzeneteket. Sokan meggyógyultak, és sokan megtértek. Voltak, akik szívesen velem tartottak, hogy templomokat és a kápolnákat látogassunk meg. Még a városon kívül eső; dombokon lévő kápolnákba is elmentünk. Pater Yanni kihirdette templomában a kinyilatkoztatást minden résztvevőnek. Ez február 24-én, Szent Anaryiroi ünnepén, délután történt. Aznap meghívtak még a Szent Miklós templomba is. Pater Vassili megengedte nekem és az egész csoportnak, 1 hogy ismertessük templomában. Az egyik asszony felolvasta Isten üzenetét a 8. füzetből. Bárcsak munkálkodna most bennük az Isten! 1 12 asszonynak és férjeiknek, akik ismerték és követték a kinyilatkoztatást |