Az elhívás
RickJoyner
ELŐSZÓ
Ez
könyv egy sorozat második része, s ott folytatódik, ahol az első befejeződött.
(Az első rész magyarul a “Krisztus Ítélőszéke előtt” címmel jelent meg 1997-ben
a lektor.) A benne foglalt üzenet mégis érthető azok
számára is, akik az előző kötetet nem olvasták, bár ebben az esetben néhány
utalás homályosnak tűnhet. Mivel a sorozat egy szellemi vándorút leírása, az
első kötetben találhatók olyan dolgok, amelyekre a második épít.
Mint
ahogy azt a “Krisztus Ítélőszéke előtt” előszavában már elmagyaráztam, ezek a
könyvek sorozatos “prófétai átélések” leírásai. Sokszor tanácsolták, hogy jobb
lenne, ha mindezeket képzeletbeli, vagy allegorikus regény formájában írnám
le, mert akkor sokkal több emberhez eljutna. Lehet, hogy ez igaz, de nem az a
célom, hogy minél többen olvassák, hanem hogy hűséges maradjak az üzenethez,
melyet rámbíztak, s olyan pontosan adjam át,
amennyire csak tőlem telik. Ha úgy tüntetném amit
leírtam, mintha a saját fantáziámból származna, akkor nem lennék becsületes, és
megbántanám az Igazság Lelkét.
Mivel
a “Krisztus Ítélőszéke előtt” üzenetét a különböző keresztény
felekezetek és mozgalmak széles skálája befogadta, sőt a
konzervatív felfogású evangéliumi gyülekezetek is szívesen fogadták, szeretném
most még alaposabban elmagyarázni, hogy mit értek “prófétai átélésen” ,
hogyan kaptam azokat az üzeneteket, amikről ezek a könyvek szólnak, és hogyan
látom a jelenkori prófétikus megtapasztalások bibliai
alapjait.
A
Bibliai prófétai átélések természetüket tekintve igen sokfélék, mint ahogy az
általam kapott, s előttem kibontakozó kijelentések is sokfélék voltak: álmok,
látomások, vagy “elragadtatások” - ahogyan a Biblia nevezi ezeket. Ilyen
prófétikus álmok, látomások és elragadtatások sokhelyütt
szerepelnek a Bibliában, és régóta megszokott módjai annak, ahogy az Úr szól
népéhez. Manapság egyre több kereszténynek vannak ilyen prófétikus
átélései. Ezt általában úgy értékelik, hogy ily módon teljesedik be, amit
Péter apostol - Jóel prófétát idézve - Pünkösd
napján megprófétált:
“És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az
Isten, kitöltök az Én Lelkemből minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és
leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek
álmokat álmodnak.
És éppen az Én szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a
napokban az Én Lelkemből, és prófétálnak.
” (ApCsel .2:17-18)
E
szerint az igerész szerint az álmokon, látomásokon, és próféciákon keresztül
kapott prófétai kijelentések igen gyakoriak lesznek az utolsó napokban. Mivel
napjainkban a keresztények által kapott kijelentések drámai módon
megszaporodtak, érthető miért tekintik ezt jelnek arra nézve, hogy valóban az
“utolsó napokban” élünk.
A valódi megkülönböztetése a hamistól
Jézus
azonban arra is figyelmeztetett, hogy az utolsó időkben sok “hamis próféta”
támad (Máté 24 :24). Ez annál is inkább várható, mivel
maga az Úr tanította, hogy minden alkalommal, amikor ő búzát vet a
szántóföldbe, az ellenség is eljön, hogy “konkolyt” vessen a búza közé (Máté 13
:24-30). A “konkoly” hasonlít a búzára*, és lehet,
hogy az íze is olyan mint a búzáé, azonban mérgező. A
Sátán azonnal megpróbál mindent utánozni, amit Isten cselekszik, hogy zűrzavart
keltsen, és megtévessze még a választottakat is. De nem tehetné, ha Isten nem
engedné meg neki. Az Úr nyilvánvalóan azt akarja, hogy megtanuljuk
megkülönböztetni a valódit a hamistól; és megengedi, hogy a hamis próbára
tegye a valódit; azért, hogy ezzel az igazit megtisztítsa.
(*
Mind az ókori, mind a mai Izraelben gyakori egy olyan gyomnövény a búzavetésekben,
amely külsőleg valóban nagyon hasonlít a búzára, de mérgező a termése: Mivel a
két növény magvai is hasonlóak, még rostálással is nehéz elválasztani őket. A
Károli-fordításban ( Mt 13) ez a
gyom “konkoly” néven szerepel, bár a nálunk honos igazi konkoly - amelynek
termése szintén mérgező - egyáltalán nem hasonló a búzához. - a lektor)
A
hamis próféták elterjedésén nem kell meglepődnünk; inkább arra sarkalljon bennünket,
hogy még nagyobb elszántsággal keressük az igazit. Ha nem akarjuk, hogy a
hamissal becsapjanak bennünket, nem az a megoldás, hogy minden próféciát
elutasítunk, hanem hogy felismerjük az igazit. Akik nem tanulják meg az igazit
a hamistól megkülönböztetni, az elkövetkezendő időkben egyre jobban ki lesznek
téve a megtévesztésnek. Ha Isten valamit elültet, azt azért teszi
mert a jövőben szükségünk lesz rá. Ha nem vetjük be a szántóföldet, hanem
parlagon hagyjuk, akkor csak gyomot arathatunk. Akik nem fogadják be azt, amit
Isten napjainkban cselekszik, végül azt fogják aratni, ami vadon nő: a gyomokat.
Isten
kezdettől fogva következetesen megadta a lehetőséget az emberiségnek, hogy
válasszon a jó és a gonosz, a hamis és az igazi között. Ezért ültette az
Édenkertbe mind a Jó és Gonosz Tudásának Fáját, mind
pedig az Élet Fáját. Nem azért ültette oda a Tudás Fáját, hogy elbukjunk,
hanem hogy bizonyíthassuk Iránta való engedelmességünket és szeretetünket. Nem
létezhet valódi, szívből jövő engedelmesség ha
ugyanakkor nincs valódi lehetőség az engedetlenségre.
Ugyanígy,
az igazi tanítókra és igazi tanításokra mindig árnyékot vetnek a hamis tanítók
és tanítások; az igazi prófétákra és igaz próféciákra
pedig a hamis megfelelőik. Az Úr megengedi az ellenségnek, hogy “konkolyt”
vessen a búza közé, hogy próbára tegye a szívünket. Akik szeretik az igazságot,
meg fogják tudni különböztetni az igazit a hamistól, és akiknek szívük tiszta,
meg fogják tudni különböztetni a tisztát a tisztátalantól. Az, hogy az Úr
figyelmeztetett bennünket az utolsó idők hamis prófétáira, magában foglalja,
hogy lesznek igaziak is, különben egyszerűen azt mondta volna, hogy az utolsó
időkben minden próféta hamis lesz. Vannak akik azt
hiszik, hogy végül minden próféta valóban hamis lesz, ez azonban szöges
ellentétben áll Jóel próféciájával, mely szerint az
utolsó időkben Isten kitölti Szellemét, és látomásokat, álmokat és próféciákat
ad ( Jóel 2:28-29).
Bár
kétségtelenül megvan a veszélye, ha nyitottak vagyunk a prófétai kijelentésekre:
álmokra, látomásokra, próféciákra, azonban sokkal nagyobb veszélyt jelent, ha
teljesen elzárkózunk előlük. A kijelentéseket nem szórakoztatásunkra adja
Isten, hanem azért, mert szükségünk van rájuk a mostani időkben. Jézus is erről
tanított:
“Bizony, bizony mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába,
hanem máshonnan hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok
pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit, és a juhok hallgatnak annak
szavára, és a maga juhait nevűkön szólítja, és
kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy, és a juhok követik
őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem
követnek, hanem elfutnak attól, mert nem ismerik az idegenek hangját.”
( Jn 10:1-5)
Az
Úr juhai ismerik az Ő hangját. Nem tudják becsapni őket az idegenek, mert
annyira jól ismerik a pásztor hangját, hogy meg tudják különböztetni az
idegenek hangjától. Az egyik módja annak, ahogyan Isten kezdettől fogva szólt
népéhez, a prófétai hang. Mivel tudjuk, hogy Isten nem változik, és a Biblia
oly világosan beszél a látomásokról, álmokról és próféciákról melyek által
Isten a saját népéhez szól, ezért kötelességünk, hogy megkülönböztessük az
Istentől származó kijelentést az ellenségtől származó
megtévesztéstől; másrészt, hogy helyesen értelmezzük és bölcsességgel alkalmazzuk
az isteni üzeneteket.
A prófécia célja
A
prófécia célja általában a bátorítás, felépítés, felnevelés. Életem és
szolgálatom nagy része beteljesedett próféciákra épül. Szolgálatunknak szinte minden
jelentősebb pontját próféciákon keresztül előre megmutatja az Úr, beleértve azt
is, hova menjek szolgálni vagy tanítani. Fontolóra sem veszem, hogy bármit
tegyek anélkül, hogy az Úr előre mondta volna. Jézus ugyanezt tette. Nem az
emberi igények szerint cselekedett; hanem látta, hogy az Atya mit tesz, és ő
is ugyanazt tette. Az időnk már túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokba fogjunk,
amelyeket Isten nem mondott nekünk. Határozzuk el, hogy mindig megkérdezzük az
Urat, mielőtt csinálnánk valamit, mert ez tesz
bennünket gyümölcsözővé adott lehetőségeink között és a rendelkezésünkre álló
idő alatt.
Ismerek
olyanokat, akik prófétai kijelentés alapján sikeresen építették fel
szolgálatukat vagy gyülekezetüket. De ismerek olyanokat is, akik hajótörést
szenvedtek, vagy nagy vargabetűket tettek, mert rosszul ítélték meg a prófétai
kijelentéseket. Ezeknek a problémáknak a nagy része onnan származott, hogy bár
valódi kijelentést kaptak Istentől, mégsem tudták helyesen értelmezni,
illetve alkalmazni. Lehet, hogy vannak akiknek ez túl
bonyolultan hangzik, de a Szentírás világosan mondja, hogy szükségünk van a
próféciákra, amelyeket meg kell ítélnünk, és helyesen kell alkalmaznunk. Ha
ettől a bibliai bölcsességtől eltérünk, azt drágán kell megfizetnünk.
Jézus
azt mondta: “Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az Írásokat, sem
az Istennek hatalmát.” ( Mt 22
:29). Manapság sokan követnek el hibákat azért, mert ismerik
ugyan az Irásokat, de nem ismerik Isten hatalmát.
Akik pedig ismerik Isten hatalmát, gyakran azért követnek el hibákat, mert nem
ismerik úgy a Bibliát ahogy kellene. Ha szeretnénk
ezeket a hibákat elkerülni, akkor mind az Írásokat, mind Isten hatalmát ismernünk
kell. A prófécia soha nem helyettesítheti a Bibliát, és a Biblia sem a
próféciát.
Sok-sok
órát töltöttem konzervatív evangéliumi felekezetek, gyülekezetek és missziók
vezetőivel, akikhez Isten álmokon, látomásokon és próféciákon keresztül kezdett
szólni - noha ez többnyire nem illett bele a teológiai felfogásukba. Az utóbbi
időben ez oly gyakorivá vált, hogy azon tűnődtem, van-e még egyáltalán olyan
közöttük, akihez Isten nem szólt még így. Szinte állandóan keresnek bennünket
(a “ Morning Star”
központot) azok, akik szeretnék megérteni, hogy mi is történik velük. Azt nem
is sejtik, hogy nekünk is éppen annyira szükségünk van a konzervatív
evangéliumi keresztények segítségére, mint nekik azokra, akiknek már van
valami tapasztalatuk a prófétai ajándékok használatában. Ahhoz, hogy az
Eklézsia* elérje azt az érettséget, amire rendeltetett, létre
kell jöjjön az egység azok között, akik ismerik az
Írásokat, és azok között, akik ismerik Isten hatalmát. Ez a folyamat az utóbbi
időben felgyorsult.
(*
Az eredeti szövegben sokhelyütt előforduló “Church”
szót ebben a könyvben a szövegösszefüggés szerint kétféleképpen adtuk vissza:
ha általánosságban a megváltottak egyetemes közösségéről (Krisztus Testéről,
Menyasszonyáról) volt szó, az “Eklézsia” szóval; ha pedig pedig
inkább a jelenlegi egyházak, felekezetek, stb. összességéről, az “Egyház” szóval
fordítottuk - a lektor. )
Gondosan
kutattam a Bibliát, hogy lássam, az átéléseimből leszűrt tanításaim
összhangban vannak-e az Írásokkal, s arra a meggyőződésre jutottam, hogy igen.
Bevallom, hogy néhány ilyen prófétai átélés után teljesen új színben láttam
meg néhány igerészt, de azt gondolom, hagy a prófétai kijelentéseknek éppen ez
az egyik célja.
A
prófétai kijelentésekre nem szabad hitünk alapigazságait ( doktrinákat)
építeni. Erre a célra a Bibliát kaptuk, és hiszem, hogy a Bibliában lévő
alapigazságok köre teljes, és semmit nem szabad hozzátenni. Azonban maga a
Szentírás is tele van olyan prófétai kijelentésekkel, amelyek azért adattak,
hogy megvilágítsák az Ige egyes részeit.
Nagyszerű
példa erre az Új Szövetségben Péter apostol elragadtatása, melynek hatására
elutazott Kornéliusz házához, s ezzel megnyitotta a
hit ajtaját a pogányok számára. Ez a prófétikus
élmény és annak gyümölcse világossá tette a Jeruzsálemi Gyülekezet számára, az
Úr azt akarja, hogy a pogányoknak is hirdessék az evangéliumot. Erre a
prófétikus átélésre azonban nem alapítottak új hittételt,
csupán megértették, amit az Írások mondtak, s amit maga az Úr is tanított
nekik, amíg velük volt, de amiről az apostolok már elfeledkeztek.
Hasonlókat
tapasztaltam én is e két könyvben leírt átéléseim hatására: sokszor
emlékeztettek a saját magam által hirdetett, vagy másoktól hallott olyan
tanításokra; melyek csak felületesen valósultak meg az életemben. Ezért
prófétikus átéléseim sokszor nagyon megrázóak voltak
számomra, ugyanakkor életbevágóan fontos kiigazítást, sőt ítéletet jelentettek
életemre, illetve tanításaimra vonatkozóan. Mivel a kijelentéseket én kaptam,
ezért magamra vettem őket, és nem feltételezem, hogy ezek a helyreigazítások és
feddések mindenkire egyformán vonatkoznak. Azonban hiszem, hogy közülük sok;
vagy talán a legtöbb, általánosan alkalmazható a mai hívőkre.
A
beszélgetésekben számos visszatérő téma található. Nem csak mondatok
ismétlődnek, hanem bizonyos témák más-más nézőpontból újra felbukkannak, vagy
pedig különböző helyzetekben újabb megfogalmazást nyernek. Úgy gondolom, az Úr
talán az én lassú és nehéz felfogásom miatt tette, mint ahogy például Péter
apostolnak is újra és újra el kellett ismételnie bizonyos dolgokat. Tisztában
vagyok vele, hogy az ilyesfajta ismétlések nem javítják a könyv stílusát, ám
ezúttal nem a szép stílus volt a célom. Valójában, ahányszor megismétlődik
valami, annyiszor növekszik a valószínűsége, hogy meg is gyökerezik bennünk.
Ezért aztán megpróbáltam pontosan úgy ismételni mindent
ahogy, és ahányszor csak hallottam.
A prófétai átélések
Érthetőnek
tartom, ha ezeknek a kijelentéseknek egyike-másika, a
természete és formája miatt teológiai problémát okoz valakinek. Az egyik ilyen
felmerülő kérdés bizonyára az lehet, hogyan találkozhattam és beszélhettem
olyan ó- és újszövetségi, valamint egyháztörténeti szempontból jelentős
személyekkel, akik már régen meghaltak. Azonban a Bibliában is vannak erre
példák: például az az eset, amikor az Úr Mózessel és
Illéssel beszélt. Illést anélkül, hogy meghalt volna, fölvitték a Mennybe,
Mózes azonban meghalt. Egy másik eset lehet az, amikor János apostol a földre
esik hogy imádja az angyalt (Je1.22:9). Az angyal ekkor
megfeddi, és azt mondja, hogy ő is csak az egyik szolgatársa Jánosnak és
testvéreinek. Sokan ezt úgy értelmezik, hogy ez az angyal azok közé a szentek
közé tartozott, akik korábban már meghaltak, és az Úr magához vette őket.
Megértem,
ha valakinek ezt nehezére esik elfogadni. Azonban lehetséges egy másik
magyarázat is. Különbség van a prófétai átélés és a valóságosan megtörtént
események között. Például amikor Ezekiel próféta a
Szellem által elragadtatott és Jeruzsálembe vitetett, kétségtelenül nem járt
ott testi valóságában a földi városban, annak
ellenére, hogy ez az élmény a próféta számára nagyon is valóságosnak tűnt.
Egyéb átélései között is sok hasonló lehetett: ezeket nem testben élte át, azaz
nem a fizikai valóságban történt események voltak, hanem olyan prófétai
megtapasztalások, amelyek által a száműzetésben élőknek szóló üzeneteket
kapott.
Hasonlóképpen,
bár ezek az átélések és személyek nagyon is valóságosnak tűntek számomra,
magam sem tudom megmondani, hogy tényleg beszéltem-e ezekkel a személyekkel a
Mennyben. Abban hiszek, hogy ezeket a prófétai átéléseket azért kaptam, hogy
bizonyos üzeneteket közvetítsenek számunkra, de azt nem tudom, hogy azok a
helyek, melyeket a Mennyben láttam, valóságosak voltak-e, vagy csak azért
láttam őket így, mert az üzenet közvetítése így kívánta.
Ugyanakkor,
azt is lehetségesnek tartom, hogy ezek mégis valóságos helyek és személyek
voltak. Nem hiszem, hogy a Szentírás alapján ezt a lehetőséget teljesen el
kellene vetnünk, bár megértem, hogy egyesek számára ez elfogadhatatlan.
Ahogyan Ábel ma is beszél, bár régen meghalt, a Bibliában szereplő személyek
életpályája önmagában véve is üzenetet hordoz. Itt leírt megtapasztalásaim
segítettek abban, hogy ezt az igazságot minden eddiginél élesebben meglássam.
Személy
szerint én mégis inkább arra hajlok, hogy ezek csupán prófétai átélések voltak,
és nem valóságos emberekkel beszéltem. Az egyik ami
erre mutat, hogy ezek az élmények gyorsan elhalványultak. Például, sok embernek
annyira “valóságosak” az álmai, hogy felébredve azt hiszik, ezek az események
tényleg megtörténtek. Mégis, a legvalóságosabbnak tűnő álom is olyan gyorsan
megfakul, hogy néhány órán belül teljesen el is felejthetjük az egészet. Az
igazi átélések másképpen maradnak meg bennünk. Amikor valóban személyesen találkoztam
az Úrral és az angyalokkal, az az élmény most -
évekkel később is - épp oly eleven és valóságos bennem, mint amikor átéltem.
Sok olyan álmot és látomást kaptam, melyben láttam az Urat, vagy angyalokat,
de ezeknek az emléke gyorsan elhalványult. A könyvben szereplő átéléseim -
nagyon kevés kivételtől eltekintve - ugyanígy hamar elhalványultak, és nem
maradtak meg emlékezetemben olyan valóságosan, mint az igazi találkozások
esetében.
Éppen
ezért, amilyen hamar csak tudtam, igyekeztem leírni ezeket a
prófétikus átéléseket. Néhány esetben ez nem sikerült, s
mire oda jutottam, hogy leírjam őket, emlékeim már halványodni kezdtek.
Határozottan éreztem ugyan a Szent Szellem segítségét, ahogy eszembe
juttatta amit átéltem; mégis, minél több idő eltelt az átélések
és lejegyzésük között, annál jobban aggódtam, hogy nem sikerül teljes
pontossággal közvetíteni az üzenetet.
Tisztában
vagyok azzal, ilyen esetekben dédelgetett hitelveim, sőt előítéleteim is könnyedén
becsúszhattak az írásaimba, - s bár őszintén törekedtem rá, hogy ezt elkerüljem,
- elismerem annak a lehetőségét, hogy ez néha mégis megtörténhetett. Emiatt,
állandóan azért imádkozom, hogy a Szent Szellem vezessen engem is, amint írom
ezt a könyvet, és azokat is, akik majd olvassák. Hiszen Ő azért adatott nekünk,
hogy elvezessen bennünket az igazságra-és Jézushoz. Azért imádkozom, hogy az
olvasó képes legyen megkülönböztetni ami igazság és
ami Jézustól van, attól, - ami nem igazi és nem Tőle származik; ragadja és
tartsa meg azokat, amik igazak - és vesse el mindazt, ami nem.
A Szentírás tévedhetetlensége
A
könyvben sok helyen megpróbáltam az Úr szavait pontosan úgy idézni, ahogyan azokat
nekem mondta; ezek mégsem “igék”, nem a Szentírás részei. Nem hiszem, hogy
bármely prófétai kijelentést abból a célból kapna valaki, hogy az a Szentírás
tekintélyét hordozza. A prófétai szó mégis nagyon fontos mind a helyi gyülekezetek,
mind az egész Egyház számára, különben a Biblia nem buzdítana bennünket a
következőképpen: “Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki
ajándékokat, de leginkább pedig, hogy prófétáljatok” (1. Kor. 14
:1).
Máshol
pedig:
“Aki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és
vígasztalásra. Aki nyelveken szól, magát építi, de aki
prófétál, a gyülekezetet építi.”
(l. Kor .14:3-4).
A
Szentírás sehol nem mondja, hogy a próféciák hittételek tanítása céljából
adattak volna. Erre a Bibliát kaptuk. Azt sem mondja soha, hogy a prófécia
csalhatatlan lenne, éppen ezért kell megítélnünk minden próféciát. Ugyanakkor,
igaz az, hogy a prófécia épít. Mivel a prófécia a Szent Szellem ajándéka,
ezért mindent ami Tőle származik, szentnek kell
tekintenünk. Viszont, mivel embereken keresztül jön, nem szabad
tévedhetetlennek vennünk.
A
Szentírás, ahogyan eredetileg megírták, tévedhetetlen: az igazság kősziklája,
tiszta kijelentés Istenről és az Ő útjairól, s azzal a bizonyossággal építhetjük
rá életünket, hogy mindörökké megáll. A próféciát inkább úgy
látom mint a mannát, melyet az Úr a pusztában adott népének.
Az Úrtól van, segít táplálni bennünket a mindennapi életben, de ha
megpróbáljuk hosszabb ideig megtartani, mint kellene, akkor megromlik.
A
Biblia örökérvényű, és azért kaptuk, hogy az igazságra építhessük életünket,
míg a prófécia tanításunkra, építésünkre és
bátorításunkra adatott, hogy stratégiai módon napról-napra megtartson bennünket
az Úr akaratában. Bármely kapcsolat minősége a felek közötti kommunikáció
minőségétől függ. Az a kapcsolat, amelyben nincs folyamatos kommunikáció, el
fog halni. Hiszem, hogy a prófécia valóban hatékony segítség az Úrral való
mindennapi kapcsolat ápolásában és frissen tartásában. Gondolom, éppen ezért
bátorít bennünket az Ige, hogy “különösen” törekedjünk erre az ajándékra.
Sok
éven át kerestem, kívántam a prófétálás ajándékát -
engedelmességből, hiszen az Ige erre buzdít, és mert szeretem a prófétai
ajándékokat. Szeretem a prófétai átéléseket, bár majd mindegyik súlyos feddést
jelentett számomra. Mégis sokkal többet imádkozom bölcsességért és a bölcsesség
beszédének ajándékáért, mint más ajándékokért. Azt hiszem, hogy prófétai
átéléseimben az Úr ezért jelenik meg szinte mindig a megszemélyesített
“Bölcsesség” alakjában. Úgy gondolom, az igazán bölcs ember szereti a feddést,
helyreigazítást, dorgálást, mivel t “életnek útja a tanító-feddések” (Péld Prófétai átéléseim alatt, minden esetben mélyreható
és feltétlenül szükséges személyes kiigazításokat kaptam.
A
könyvben szerepel néhány nagyon alapvető helyreigazítás, mely általánosságban
az egész Egyháznak szól: Azokat a helyi gyülekezeteket kivéve, amelyek iránt
személyes felelősséget hordozok, általában igyekszem, hogy elsősorban ne azokra
a nehézségekre és bajokra nézzek, amelyek a Krisztus Testét sújtják. Az
Eklézsia az Úr Menyasszonya, és óvakodom attól az elbizakodottságtól, hogy a
Menyasszony bármiféle helyreigazításával próbálkozzam. Mint ahogyan Pál is
magyarázta a korintusiaknak, mindnyájan csak bizonyos
területre kaptunk felhatalmazást, és azt nem szabad túllépnünk.
Nincs
jogom hozzá, hogy a más gyerekét megfegyelmezzem, de mint barát, esetleg
beszélhetek a szüleikkel: s remélem, hogy ők is szabadon -odajönnek hozzám, ha
úgy látják, hogy az én gyermekeim szorulnak kiigazításra. Azonban, a könyvben
leírt megtapasztalásaim által azt mutatta az Úr, hogy a mai Egyház rettenetes
katasztrófák felé halad, hacsak nem hajtunk végre alapvető pálya-kiigazítást.
Úgy gondolom, magam is részes vagyok mindezekben, ezért ha azt kérdezed, mit
kellene tennünk, csak azt tudom válaszolni, hogy én is keresem a választ.
Keresem a további kijelentéseket, a mélyebb megértést az üzenetek jelentéséről,
és nagyobb bölcsességet arra, hogyan alkalmazzuk mindezt helyesen.
Szeretnélek
ismét figyelmeztetni benneteket, hogy tartsátok szem előtt: bár ezek a
prófétai kijelentések nagyon valóságosak és életszerűek voltak
amikor átéltem őket, néhány órával később már gyakran valószínűtlennek tűntek,
és mikor le akartam írni, ezzel a problémával találtam szemben magam.
Igyekeztem a tőlem telhető leghűségesebben lejegyezni, amit átéltem, de semmi
esetre sem állítom, hogy minden pontosan úgy hangzott el, és úgy
történt ahogy végül leírtam. Azonban - még ha bizonyos
részletekre nem emlékeztem is pontosan, vagy nem tudtam mindent szó szerint
lejegyezni - az üzenet mégis igaz, az Úrtól származik, és annak ideje közel
van.
Rick Joyner
1998 novemberében
|