Az ég és Föld Alkotója, a kegyelem Alkotója, meglelte mennyországát a mennyben, kegyelmét a kegyelemben, hogy a rabszolga állapotába kerüljön. A csodálatos alázathoz jöttem, hogy én szolgáljak, és ne nekem szolgáljanak. Én, az egész emberiség Megváltója, a megígért Messiás, eljöttem Szentséges Szívem tökéletes képmásához, hogy megosszam vele a bánatot, az örömet, a szenvedést, a vértanúságot, a csodákat, az árulást, a kínszenvedést, az ostorozást, a keresztülszúrást és a keresztre feszítést. Szívünk együtt adott jóvátételt. Szent Édesanyám földi életének minden pillanata a szeretet, a segítőkészség, az alázat és a tisztaság himnusza volt. (1996 III 25)
Legközelebb találkozzunk a Getszemáni kertben, kinyilvánítom neked aggodalmaimat, szenvedésemet és és félelmeimet, amelyeket azon az éjszakán éreztem. (1987 V 16) Ó Getszemáni! Mi más mondanivalód lenne, mint félelem, aggodalom, árulás és elhagyatottság! Getszemáni, te elvetted az emberek bátorságát. Csenddel teli, mozdulatlan levegődben mindörökre megőrizted gyötrődésemet. Getszemáni, mit tudsz még elmondani, amit nem mondtak el? A szentség csendjében szemtanúja voltál Istened elárulásának. Szemtanúm voltál. Az óra eljött, az Írásnak be kellett teljesednie. Leányom, én tudom, hogy sok lélek úgy hisz bennem, mintha csak mítosz lettem volna. Azt hiszik, hogy csak a múltban léteztem. Sok ember számára csupán tűnő árnyék vagyok, amelyet túlhaladott az idő és a fejlődés. Nagyon kevesen fogják fel, hogy testben éltem a Földön, és most is itt élek köztetek. Én vagyok minden, ami megtörtént, és aminek meg kell történnie. Ismerem félelmeiket, ismerem aggodalmaikat, ismerem gyemgeségeiket. Nem voltam-e mindezen gyengeségeknek szemtanúja a Getszemáni kertben? Leányom, amikor a Szeretet imádkozott a Getszemániban, ezer ördög rendült meg, megrémült démonok menekültek. Eljött az óra: A Szeretet megdicsőítette a Szeretetet. Ó Getszemáni, szemtanúja az elárultnak, szemtanúja az elhagyottnak, kelj fel szemtanú és tégy tanúságot! Leányom, Júdás elárult engem, de kívüle még hányan árulnak el hozzá hasonlóan? Már akkor tudtam, csókja el fog terjedni a jövendő nemzedékekben. Ugyanazt a csókot adják nekem mindig, újra és újra megújítják ezzel szomorúságomat, szétszaggatják Szívemet. […] Szeress engem getszemáni gyötrelmeimben! Egy az enyémek közül elárult, egy a szeretteim közül. És ma még mindig megaláztatásokat kapok, ami régmúlt szenvedéseimre emlékeztet. Szívem megtelt keserűségel. […] Nagy vércsöppeket izzadtam gyötrelmeimben. […] A talaj elnyelte azokat a azokat a vércsöppeket, de ma szárazabb a talaj, mint valaha, öntözést igényel. (1987 V 17)
Hamarosan, és ez a te "hamarosanod", amikor saját véredban fogsz ázni, én mint Bíró emlékeztetni foglak arra a vérre, amivel akkor szennyezted be kezedet, amikor sokaknak megtiltottad, hogy Szavam Emlékeztetőjén keresztül kapják meg kegyelmeimet. Olyanok vagytok, mint a rómaiak. […] Ti is azt mondjátok majd amit Pilátus? "Ártatlan vagyok ettől a vértől!" És megmossátok illatosított vízben kezeteket? Ti nem akarjátok elfogadni a halál ellenszerét, nem akarjátok elismerni Szavamat, amelyet Szentlelkem által adok napjaitokban... (1995 I 19) Megostoroztak, aztán leköptek. Több erős ütést mértek fejemre, úgy, hogy egészen elkábultam. Gyomromba rúgtak, amitől elállt a lélegzetem, és fájdalomtól meggyötörve földre estem. Mulatozásuk játékszerévé tettek, és felváltva rúgtak belém. Már nem lehetett engem felismerni. Összetört a testem és a Szívem is. Egész testemen felszakadt a bőr. Egyikük felelmelt és úgy vonszolt, mert lábam már nem bírt el. (1986 XI 9) Megérdemlem ezt? (1987 VI 17)
Aztán egy ruhát adtak rám. Tovább taszítottak. Újabb ütéseket mértek arcomra is. Eltörték orrcsontomat, és megkínoztak. Halottam káromlásaikat, leányom. Mekkora gyűlölet és mennyi gúny volt a hangjukban, ez töltötte csordultig kelyhemet. Hallottam, amint azt mondták: "Hol gyülekeznek most barátaid, mialatt királyuk nálunk van? Vajon minden zsidó ilyen hűtlen mint ezek? Nézzétek királyukat!" Aztán tövisből font koronával megkoronáztak, leányom. "Hol vannak zsidóid, hogy köszöntsenek? Hiszen király vagy! Vagy nem is vagy király? Tudsz-e utánozni egy királyt? NEVESS! Ne sírj! Ugye király vagy? Hát viselkedj úgy, mint egy király!" (1986 XI 9) Szakállam egy részét kitépték. Megsértették jobb szememmet. (1987 IX 9) ... ...amikor saját véredban fogsz ázni, én mint Bíró emlékeztetni foglak arra a vérre, amivel akkor szennyezted be kezedet, amikor sokaknak megtiltottad, hogy Szavam Emlékeztetőjén keresztül kapják meg kegyelmeimet. Olyanok vagytok, mint a rómaiak. Tövissel koronáztok nap mint nap. (1995 I 19)
Lábaimat kötéllel összekötözték és, megparancsolták, hogy menjek keresztemhez. Leányom, hiszen egyáltalán nem tudtam járni, mivel lábaimat összekötözték. Akkor földre dobtak,és hajamnál fogva rángattak keresztemhez. Fájdalmam elviselhetetlen volt. Az ostorozás miatt felrepedezett testemből darabok szakadtak le. Majd meglazították lábam kötelét, és megrugdostak, hogy álljak fel, és vegyem vállamra terhemet. Nem láttam, hol a keresztem, mert a fejembe hatoló tövisek vérrel borították el arcomat és szememet. Erre ők maguk állították fel keresztemet, tették a vállamra és löktek a kapuk felé. Leányom, ó milyen nehéz volt a kereszt, amelyet vinnem kellett! Hátulról ostorütésektől hajtva tapogatóztam a kapuk felé. Igyekeztem az utamat figyelni lecsorduló véremen keresztül, amely szememet égette. Akkor éreztem, hogy valaki letörölte az arcomat. Együtérző asszonyok léptek elő a sorokból, hogy feldagadt arcomat lemossák. Hallottam, amint sírtak és keseregtek. Felismertem őket, és így szóltam hozzájuk: "Legyetek áldottak. Vérem le fogja mosni az emberiség minden bűnét. Íme leányaim elérkezett megváltástok ideje." Alig tudtam felállni. A tömeg ezután egészen megvadult, s nem láttam magam körül barátot, senki sem volt ott, hogy megvigasztaljon. Gyötrelmeim fokozódtak, és a földre zuhantam. Félelmükben - hogy még keresztrefeszítésem előtt meghalok - a katonák megparancsolták egy Simon nevű embernek, hogy vigye keresztemet. Leányom, ez nem a jóság vagy a részvét tette volt, hanem csupán meg akartak őrizni a kereszt számára. (1986 XI 9)
A hegyre érve földre löktek. Ruháimat letépték rólam, és meztelenül hagytak ott az emberek szeme láttára. Sebeim újra felszakadtak, és Vérem a földre folyt. A katonák epével kevert borral kínáltak. Visszautasítottam, mert egész belsőm megtelt már a keserűséggel, amellyel ellenségeim itattak... Elöször csuklóimat szögezték fel gyorsan, és miután a szögekkel a kereszthez rögzítettek, széjjelhúzták megtört tagjaimat, és erőszakkal átfúrták lábamat. Leányom, leányom, mekkora fájdalom! Milyen nagy szenvedés! Milyen kín lelkem számára! Szeretteim elhagytak, Péter, akire Egyházamat alapítottam, megtagadott, úgy mint a többi barátom. Egyedül hagytak, kiszolgáltattak ellenségeimnek. Sírtam, mert lelkem csordultig volt fájdalommal. A katonák felállították keresztemet, és a gödörbe helyezték. Rátekintettem a tömegre, bár megdagadt szememmel alig láttam. Néztem az embereket. Nem láttam egy barátot sem azok között, akik gúnyoltak. Senki sem volt ott, hogy megvígasztaljon. "Istenem! Istenem! Miért hagytál el engem?" Elhagytak mindazok, akik szerettek.... Tekintetem Anyámra esett. Ránéztem és megszólalt a Szívünk. "Neked adom szeretett gyermekeimet, hogy legyenek a Te gyermekeid is, légy Te az Édesanyjuk." (1986 XI 9) Keresztemről kiáltottam. Ez volt utolsó hangos kiáltásom. Akkor hallattam, amikor még testben voltam. E kiáltásban szenvedés, fájdalom és keserűség visszhangzott Lelkem mélyéről, és áttörte a magasságos mennyet. Megrendítette a Föld alapjait, kettéhasította azok szívét, akik szerettek engem, és kettéhasította a templom kárpitját is. Hűséges követőket támasztott számomra, és feltámasztott halottakat is a sírjukból, felforgatta földtakarójukat, és legyőzte a gonoszt. Hatalmas mennydörgés rázta meg az egeket fennt. Minden angyal remegve borult arcra, és teljes csendben imádtak engem. Anyám, aki közelemben állt, hallván kiáltásomat, térdre esett a földön, és sírva temette kezébe arcát. Utolsó kiáltásomat magával hordozta elszenderedése napjáig. Szenvedett. (1987 IV 29) Minden beteljesedett, közel volt a megváltás. Láttam a megnyílt eget, néma csöndben ott állt minden angyal: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Most már Nálad vagyok." (1986 XI 9) Én pedig megkeseredtem, és még most is szenvedek a világ sok gonoszsága, a bűnök, a törvénytelenségek és az önzés miatt. Kiáltásom napról napra hangosabb lesz. Egyedül hagytak keresztemen, egyedül, hogy viseljem a világ bűneit vállamon, egyedül hogy szenvedjek, egyedül hogy meghaljak kiontva Véremet, amely beborította az egész világot, és megváltott benneteket szeretett gyermekeim. Ugyanez a kiáltás hallatszik most a Földön a múlt visszhangjaként. Vajon a múlt árnyékában élek? Hiábavaló lett volna áldozatom? Hogy lehet, hogy most nem halljátok kiáltásom a keresztről? Miért csukjátok be fületeket, és miért zárkóztok el előle? (1987 IV 29) 
|
