1993. június 19.

Korszakról korszakra azt tanúsítod, hogy Te vagy a mi Megváltónk, Uram. Szeretetedben és irgalmadban Te magad váltasz meg minket. Ránk pazaroltad szeretetedet. Mindegyikünket nevünkön szólítottál. Szelíd Jézusom, Te újból eljössz a mennyből emlékeztetni bennünket arra, hogy aki megtartja szereteted törvényét, Istenben fog élni, és Isten őbenne. Miért lázadnak oly sokan Szentlelked ellen és miért sértik meg őt? Miért viselnek oly sokan háborút ellened? Hogyan lehetséges, hogy az agyag, amelyet Te formáztál, ellenségeddé vált? Uram, miért engedted meg, hogy oly sokan elhagyjanak, letérjenek utadról, megkeményítsék szívüket, és ne féljenek Téged? Miért engedted meg a lázadóknak, hogy szentélyedet tiporják és utálatossá váljanak szemedben?

Vassula, mondtam neked, hogy elküldtem figyelmeztetéseimet különböző próféták által¹, de nemzedékedben nem veszik komolyan prófétáimat. Legkevésbé sem törődnek azzal, amikor ma az ég beszél. Alighogy szócsövemen keresztül egy szót kiejtek, máris rárohannak és keresztülszúrják. Pedig házamat a szegények, a nyomorékok, a vakok és a bénák fogják újjáépíteni. Az utolsóból lesz az első, és az elsőből az utolsó. Közületek a legrosszabbak szemét és fülét nyitottam meg. Vakká és süketté tettem azokat, akik azt állították, hogy látnak és hallanak. Nevemet ismét tisztelni és imádni kell.

Gyermekem, ne merülj ki a velem töltött találkozások alkalmával! Még semmit sem láttál misztériumaimból, teremtmény! Ezért ne fogjon el a félelem, amikor ily módon látogatlak meg...! Térj be most Sebeimbe! Veled vagyok üdvösségedért és mások üdvösségéért.