1987. június 11.
Most, hogy legtöbb bútorunkat elvitték, széket kell keresnem, hogy leüljek írni. A ház még rendetlen, miután a csomagolók elmentek. Papírhalmok itt is, ott is. Cipők, üvegek, papírok, övek minden asztalon. Ám Isten keze még ebben a nagy felfordulásban sem engedett el egy pillanatra sem, miközben búcsúvacsorát kellett készítenünk , mindig találtam napi 2-3 órányi időt Számára, hogy írjunk. Hihetetlen erőt ad nekem, és a legkisebb fáradtságot sem érzem. Teljes békében vagyok, az Ő békéjében. Vassula, Lelkem kedvese, maradj közelemben, fordulj felém! Engedd,
hogy ujjam megérintse szívedet. Gyermekem, ha tudnád, mennyire szeretlek! Igen Uram, tégy ahogy Neked tetszik. Ezt már előzőleg is kérte, de haboztam, mert féltem. Most újból megkérdezte.
Tégy Uram, ahogy Neked tetszik. Istenem olyan nagy fájdalmat okozol nekem! Miért teszik ezt Veled? Miért? Vassula, nem tudják, mit tesznek. Megteszem, hogy megvigasztaljalak. Emlékezz azokra, akik szeretnek téged. Ők Lelkem kedvesei. Több ilyen lélekre van szükségem, akik feláldozzák szívüket értem. Szeretem őket, bízom bennük, belőlem táplálkoznak.
Ők az én áldozataim. Ők azok a puha virágszirmok, amelyek töviseimmel
helyet cserélnek. Ők az én mirhám. Később lelkem kezdte megérezni Isten keserűségét. Minden, minden étel vagy ital, ami szájamba került, keserű volt. Kelyhéből itatott meg engem. Nehezemre esett a lélegzés, fájt a testem és a lelkem.
1 egyiket 80, a másikat 30 személy részére |