Dr. Michael Kaszowski atya,
a katowicei szeminárium tanára

Az Egyház tanítása szerint Krisztus által megkaptuk a teljes kinyilatkoztatást. Bár Jézus maga az Igazság, mégis szükségünk van további segítségre, hogy valóban megértsük. Ezt a segítséget számunkra a Szentlélek adja meg. Jézus mondta, hogy emlékeztetni fog bennünket a kinyilatkoztatott igazságra, segít felfedni értelmét, és megmutatja az eljövendő dolgokat:

"A Vigasztaló pedig, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek."(Jn 14,26)

"De amikor eljön az Igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog szólni, hanem azt mondja majd, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek." (Jn 16,13)

Az emlékeztetés, amely az igazságra vezet és jövendő eseményekről ad hírt, nem fejeződik be az Újszövetség utolsó könyvével. A Szentlélek folytatja munkálkodását az Egyházban, emlékeztet a kinyilatkoztatott igazságra, melynek beteljesedése felé vezet minket, és eljövendő dolgokat mutat meg a pápák, a püspökök tanítása által, az Egyházban történő zsinatok, szinódusok, kongregációk megvilágosításán keresztül, a teológusok, a prédikátorok, a konferenciák résztvevői által, és folytatja munkáját előre gondoskodva arról, hogy készségesen alávessék magukat sugallatainak és vezetésének.

A Szentlélek műve az Egyházban a prófétaság adományában is megnyilvánul. Ez az adomány lehetővé teszi, hogy Isten tanúi, igazságának és szeretetének védelmezői legyenek mindazok, akik magukénak vallhatják a prófétaságot. Ily módon szólít fel arra, hogy Teremtőnk iránti szeretetünket kimutassuk. A legismertebb próféták, mint Izajás, Ezekiel és mások, az Ószövetség korszakában éltek, de az Újszövetségnek is megvannak saját prófétái - Keresztelő Szent János, Símeon. Még azt a papot is prófétának tartották, aki azt tanácsolta, hogy öljék meg Jézust. A prófétaság adománya nem csak a férfiaké volt. Az egyik evangélista beszél Anna prófétaasszonyról és beszél Szűz Máriáról is, aki a Szentlélek indítására prófétai szózatot mond rokonának, Erzsébetnek házában. Ugyanez történik, amikor Erzsébet üdvözli Szűz Máriát, mint Urunk Édesanyját.

Szent Pál a prófétaság adományát tekinti az Egyház számára a legfontosabbnak: "Keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok." (I Kor 14,1) Közvetlenül az apostolok után, és a tanítók előtt említi a prófétákat. "Az Egyházban pedig Isten némelyeket apostolokká, másokat prófétákká, ismét másokat tanítókká tett." (I Kor 12,28; Ef 3,5; 4,11)

Az Egyházról úgy nyilatkozik, hogy a közvetlenül az apostolokra és a prófétákra épül. "Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek ma Jézus Krisztus a szegletköve." (Ef 2,20)

A Biblia nem említi, hogy Isten nem akarja alkalmazni Egyházában ezt a rendkívüli hatékony adományt, sőt Joel jövendölése szerint: "Mindezek után kiárasztom lelkemet minden testre, fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napok." (Joel 3,l-2)

Isten ezt az "elfelejtett" adományt más és más formában sokkal többször megadja, mintsem gondolnánk. Legáltalánosabb alakja a belső megvilágosítás, valamely kinyilatkoztatott igazság vagy a Biblia egy szakaszának megértése, például egy imaközösség találkozóján, egy vita vagy előadás alkalmával. Egy másik, kevésbé általános adomány a magánkinyilatkoztatás, melyben a Szentlélek az igazságra emlékeztet, rávezet az igazságra, és megmutatja a jövőt. Így például a La Salette-i, a Lourdes-i, a fatimai gyermekek rendkívüli formában kapták a prófétálás adományait, eszközökké váltak, amelyek által Isten gazdagítani akarja Egyházát.

A fatimai kinyilatkoztatást a prófétai szerep fontosságának példájaként említhetjük meg, mely az Egyház és az egész emberiség javára szolgál. A Szentlélek volt az, aki Fatimában az igazságra emlékeztetett és vezetett bennünket, és megmutatta a jövőt.

A fatimai eseményeken keresztül arra a rég kinyilatkoztatott igazságra emlékeztetett, hogy Isten mennyire kész irgalmazni, hogy részvéttel van irántunk, és igazságos velünk. Emlékeztetett a megtérés és a bűnbánat értékére. A Szentlélek gazdagabbá tette az Egyházat, amikor felhívta figyelmünket az "öt első szombat" megünneplésére. Felfedte a jövőt Fatimában: az emberiségre büntetés vár, ha meg nem tér. Isten egy kis falu gyermekeit használta fel arra, hogy figyelmeztesse az Egyház szolgáit, ajánlják fel a világot, és különösen Oroszországot Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

Fatima nem csökkentette a nyilvános kinyilatkoztatás jelentőségét. Fatima nem vetélkedik a Szent Bibliával Fatima nem törli el az Egyház hierarchiáját, tanítását vagy struktúráját. Semmit sem mozdított ki helyéből, hanem egy igen hatékony igazságra hívta fel figyelmünket. Ajánljunk fel mindent Szűz Mária Szívének, ajánljuk fel magunkat Neki, álljunk szolgálatára, mert evvel Istent szolgáljuk, ajánljunk fel áldozatokat a bűnösökért! Fatimának ez az egyszerű emlékeztetése óriási adomány az Egyház számára.

Sok misztikus élményről hallunk az egész világon. Különösen a Mária jelenések hívják fel a figyelmet arra, hogy még nem halt ki a prófétaság adománya, sőt erősödik. Nem halt ki a prófétaság adománya, mivel Isten dicsősége ezt az adományt különösen fontosnak tartja a huszadik században. Annak ellenére, hogy van Bibliánk, állandó emlékeztetésre van szükségünk a kinyilatkoztatott igazsággal és saját sorsunkkal kapcsolatban. Szükségünk van emlékeztetésre, mert belemerülünk az anyagi világba, nem ismerjük fel Istent és a természetfelettit. Arra van szükségünk, hogy állandóan emlékeztessen irántunk érzett szeretetére és végső rendeletetésünkre: hogy örökké Vele éljünk az Ő házában.

A magánkinyilatkoztatásokban jelentkező prófétai tevékenység külön segítség számunkra a megváltás folyamán, és nem ellenkezik a Szent Bibliával, hanem épen arra buzdít, hogy olvassuk, elmélkedjünk rajta, hogy mélyebben megérthessük. Nem lennének hitelesek a magánkinyilatkoztatások, ha helyettesíteni akarnák a Bibliát, vagy elvennék kedvünket olvasásától. A hiteles magánkinyilatkoztatás éhséget kelt Isten Szava iránt.

A hiteles magánkinyilatkoztatás , mint a prófétaság egyik formája, nem jelent fenyegetést az Egyház számára, melyet Szabadítónk alapított, és nem fenyegeti az Egyház tanítását sem. Azok az emberek, akik nem akarják elfogadni a magánkinyilatkoztatásokat, bizonyára nem utasítják el az előadások, a szentbeszédek, a konferenciák, a teológus írók könyveinek szükséges voltát, annak a ténynek ellenére, hogy már van kinyilatkoztatásunk, a Szentírás, amelyet az Egyház fejt ki. Azzal, hogy a Szentírást elsőnek és legfontosabbnak tartjuk, nem azt állítjuk, hogy az előadások, a szentbeszédek, stb. - amelyeket az Egyház évszádokon át alkalmazott értéktelenek lennének. Sőt elismerjük, hogy mindez nincs ellentétben a Szentírással, nem helyettesíti, hanem gazdagítja. Egyetlen hívő sem kerül szembe olyan kérdéssel, hogy választania kell a nyilvános vagy a magánkinyilatkoztatás között. Egyetlen hívőnek sem kell választania a Szent Biblia, a szenthagyomány vagy az Egyház Tanítóhivatala között.

Nem szükséges szembeállítani olyan dolgokat, amelyek kölcsönösen gazdagítják egymást, mivel ugyanaz a forrásuk, a Szentlélek. "A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz. A megbízatások is különfélék, de az Úr ugyanaz. Különfélék a csodatettek is, de Isten, aki mindenkiben mindezt véghezviszi, ugyanaz. A Lélek ajándékait pedig ki-ki azért kapja, hogy használjon vele. " (1 Kor 12, 4-7)

Óvatosnak kell lennünk, őrizkednünk kell a tévedésektő1, de az óvatosságnak nem szabad meggátolnia, hogy meghallgassuk az Úr hiteles hangját, mert amikor az Úr szól, az embernek térdre kell esnie, figyelnie kell, és meg kell változtatnia életét. Nem szabad azt mondanunk: " Miért szól most az Úr, amikor már mindent elmondott a múltban? "

Szent Pál is óvatosságra int, amikor azt mondja: "Ki ne oltsátok a Szentlélek tüzét!" (Tessz 5,19) Nem szabad semmibe vennünk az Úr felénk nyújtott kezét, és Édesanyjáét sem, mert megsértjük irántunk való szeretetüket! Nem szabad másokat megakadályoznunk abban, hogy fogadják Isten kegyelmét, ahogy Jézus maga figyelmeztet: "Jaj nektek írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s az odaigyekvőket sem hagyjátok bejutni." (Mt 23,13)

És mit tartsunk a hamis prófétákról? A Szentírás óv a hamis prófétáktól, ugyanakkor azonban a próféták sokaságáról beszél (Apcsel 2,17-21), és szól arról is, hogy milyen ellentét támad az Egyházban a prófétákkal kapcsolatban. (Zak 13,3-4)

Lesznek igazi és hamis próféták. A hiteles prófétákat üldözni fogják. (Lk 6,26) Emiatt kell minden prófétát tüzetesen megvizsgálni. Jézus útmutatást adott, hogyan lehet fölismerni az igazi prófétákat: az Ő prófétái jó gyümölcsöt teremnek.

Az Egyház története csodálatos példa erre. Megkérdezhetjük, hogy mi okozta a sok skizmát és tévedést, a magánkinyilatkoztatások vagy olyan teológusok, akik egyéni felfogásukra alapozták tanításukat? Megkérdezhetjük ugyanígy azt is, hogy az Egyházban mutatkozó véleményeket, mint a pápa tekintélyének megkérdőjelezését, a bűnbánat szentségének, az Oltáriszentség imádásának elutasítását, az Oltáriszentségnek, mint Örök Áldozatnak tagadását, Szűz Mária és más szentek tiszteletének elsorvadását a magánkinyilatkoztatásoknak tulajdoníthatjuk, vagy máshonnan erednek?

A magánkinyilatkoztatások ma az Egyháznak azokért a hagyományaiért kiáltanak, amelyeket félretettek. Vajon Vassula magánkinyilatkoztatásait nem arra rendelte azt Úr, hogy felnyissák szemünket?

“A krisztusi üdvrend, mivel új és végleges szövetség, nem múlik el soha. Így, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig már nem kell várnunk semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást.” A kinyilatkoztatás azonban, bár befejeződött, még nincs teljességgel kibontva. A keresztény hit feladata fokozatosan feltárni teljes jelentőségét a századokon át.

67.

A keresztény századok folyamán léteztek olyan kinyilatkoztatások, amelyeket “magánkinyilatkoztatásnak” nevezünk. Némelyiküket az egyház tekintélye is elismerte, mégsem tartoznak a hitletéteményhez. Ezek szerepe ugyanis nem az, hogy “javítsák” vagy akár kiegészítsék Krisztus végérvényes kinyilatkoztatását. Inkább abban segítenek, hogy ezt mélyebben éljük egy adott történelmi korszakban. A hívő érzék az egyházi Tanítóhivatal vezetésével képes megkülönböztetni és elfogadni azt, ami ezekben a kinyilatkoztatásokban Krisztus vagy szentjei hiteles jelzésének bizonyul az Egyház számára.

A keresztény hit nem fogadhat el olyan “kinyilatkoztatásokat”, melyek azzal az igénnyel lépnek fel, hogy kijavítják, vagy túlhaladják a Krisztusban teljessé lett kinyilatkoztatást. Ilyennel találkozunk bizonyos nem keresztény vallásokban, de bizonyos újabb szektákban is, melyek ezeken a “kinyilatkoztatásokon”alapulnak.

René Laurentin atya II. vatikáni zsinat szakértő,
és a Szentszék megbizottja a magánkinyilatkoztatások kivizsgálására.




Niels Christian Hvidt a témához kapcsolodó előadása...