ELŐSZÓ

Michael O'Carroll, C.S.Sp.
 Vassula lelkiatyja

Jézus Krisztusról többet írtak az elmúlt ötven év alatt, mint a megelőző keresztény századokban együttvéve. Az írásoknak ez a végtelen terjedelme, valamint a szószéken és az előadótermekben elhangzott beszédek tagadhatatlan tanúbizonyságot tesznek az Ő hatalmáról, és arról, hogy Jézus Krisztus nyilvánvalóan egyedülálló a történelemben és az emberi megtapasztalásban.

Egy egészen másfajta, tragikus felhangú tanúságtétel az a tény, hogy több mint húszezer egyház, közösség, szekta és csoport tartja Őt név szerint központi alakjának vagy alapítójának. A világ népességét tekintve figyelemreméltó, hogy Jézus bár zsidó, szemita és ázsiai volt, saját népe és fajtája körében saját kontinensén igen kevés a követője. Kísértésünk támad, hogy ezt a tényt fatalista módon fogadjuk; de ha ezt tennénk, akkor szándékosan feladnánk az Ő egyetemes küldetésébe és üzenetébe vetett hitet.

Vajon meghozza-e a hatalmas intellektuális erőfeszítés és a tudósok munkája az annyira várt megtérést azok számára, akik kevés figyelmet szentelnek tanításának, és azok számára is, akik egyáltalán nem fogadják el Krisztust Megváltójuknak? Olyan sok krisztológusunk volt; olyan sokat írtak már a „történelmi Krisztusról” és a „hit Krisztusáról”; megvizsgálták a Biblia minden lehetséges részletét és összefüggéseit, a peremtudományokat, mint az archeológiát, a qumrani leletet, áttanulmányozták az Ó- és az Újszövetség szövegét és a zsidó-keresztény szövegeket. Mostanában pedig a legnyilvánvalóbb dologról, Jézus zsidó voltáról keletkezett egy egészen új irodalom.

Mivel nemrég kellett ilyen irodalmi rengetegen áttörnöm magamat (a „Verbum Caro” című, Jézus Krisztussal foglalkozó teológiai enciklopédia készítése során, amely az Egyesült Államokban fog megjelenni), meggyőződtem arról, hogy aki keresi Jézus Krisztust és szeretne részesedni az Ő gyógyításában, annak figyelnie kell a misztikusok vallomásaira. Hozzáteszem, hogy tanúságtételüket elhallgatni annyit jelent, mint elvetni élményeikből fakadó, Jézus Krisztust megvilágító segítségüket. Annyit jelent, mint elfedni Jézus misztériumát a nagy világvallások őszinte hívei elől, akikre szimpátiával és megértéssel kell tekintenünk. Ők feltűnően nyitottak a misztika felhívására, és nem engedték elferdíteni jelentését. A nagy misztikusok mindig mély hatást gyakoroltak korukra a történelem folyamán. Jézus Krisztus bennük munkálkodva feltárja a lélek mélységét, finomságát, gazdagságát, azt a tartományt, amelyre egyedül Ő tud közvetlenül hatni. Amire a történelem és a lélektan rámutat, azt a teológia megvilágosítja és megerősíti.

Ilyen mélyreható perspektívában szeretném bemutatni Vassula Ryden írásának ezt a kötetét. Kérem, hogy fogadják el tőlem - aki szigorú teológiai nyelvet használok - indokoltnak és pontosnak azt a megállapítást, hogy Vassula írása a misztikus élmény értékes lejegyzése. Értéke - tekintet nélkül a terminológiára - kétségbevonhatatlan. Másoknak is, mint Maria Concepcion de Armidának és Adrienne von Speyernek is diktált már közvetlenül az Úr, vagy az Ő sugallatát mondták tollba másnak, Vassula esete azonban egyedülálló, mivel nála a kézírás közvetlen ellenőrzés alatt áll. Jézus Krisztus intenzív, személyes megtapasztalásának leírása ez azzal a biztosítékkal, hogy Ő jelen van a szavak papírra vetésének fizikai folyamatában is!

Nyugodjanak meg azok az olvasók, akik nem látják ennek a jelenségnek tudományos bizonyítását, ha egyáltalán bizonyítani lehet. J. A. Munier, a párizsi fellebbviteli bíróság grafológiai szakértője vizsgálta meg az írást anélkül, hogy ismerte volna a szerző személyét, és több részletében meglepő megállapításra jutott. A diktált szöveg az átlagos megfigyelő számára is jelentősen különbözik Vassula rendes kézírásától.

Akik elfogadják Jézus üzenetét Vassula tanúságtételében, azok számára könyvének tartalma gondolatébresztő, időnként felkavaró, de elsősorban felemelő és erőteljesen bátorító. Könnyű  megérteni, hogy miért váltottak ki könyvei olyan sok meglepő megtérést. Vezérfonala mindvégig Jézus szeretete - a misztika jellegzetes jegyesség-terminológiájában kifejezve -, amely úgy nyilvánul meg, mint Jézus Szentséges Szíve szeretetének kisugárzása és kiáradása.

Valamennyi kinyilatkoztatás közül, amelyekről az utóbbi időben  hallottam, úgy vélem, ez nyújtja a legtöbb segítséget. Ez a kinyilatkoztatás nagy ígéretek hordozója, mivel az Úr küldötte az orthodox egyház tagja, és az ő közösségükben még sohasem hallottunk a Szentséges Szívről beszélni. Ez egyedülálló a történelemben. A katolikusok számára Jézus Szent Szívének, mint ideálnak újra felismerését, és tiszteletének régen várt megújulását jelenti, amely századokon át, de különösen Alacocque Szent Margit Mária kora óta számtalan szentet és apostolt adott. A II. Vatikáni Zsinat után - amely valóban reménységet hozott és átfogó szemléletet nyújtott a Megváltóról -, a Jézus Szíve tiszteletet, mint az „áhítatnak” csupán egyik lehetséges formáját mégis sokan félretették. Azok, akik jobb napokat reméltek, aligha gondolták, hogy majd keleten tűnik fel hajnal.

Az üzenet megjövendöli a keresztény egységet, amely kedvelt témája és ígérete Vassula írásának.  Hol is találkozhatnának biztonságosabban a keresztények, mint Krisztus Szívében? Világosan megmondta, hogy az egység csodája az Ő műve lesz.

Nem ez az első jótétemény, amelyet az orthodoxoktól kaptunk. A II. Vatikáni Zsinaton egy orthodox görög teológus, Nikos Nissiotis volt az, aki kitartóan kérte, hogy adjanak kielégítő tanítást a Szentlélekről, mert enélkül csekély hatása lett volna náluk a zsinati dokumentumoknak. Azóta sokat tettek azért, hogy minden mulasztást jóvátegyenek. Figyelemre méltó, hogy Jézus tanítja Vassulát a Szentlélekről, és gyakran beszél neki Őróla.

Az a nyelv, amelyen Jézus Vassulához szól, a szeretet nyelve, de nem ment fel a parancsolatok alól. Az olvasó kénytelen észrevenni, mily nagy különbség van Jézus kijelentéseinek tisztasága, valamint a hit némely ködös és felszínes, népszerűsítő bemutatása között. Az ökumené híveit arra figyelmezteti, hogy ne engedjék felhigítani a tanítást. Az igehirdetőknek meg kellene szívlelniük azt a tanácsot, hogy ne részesítsék előnyben a szociális kérdéseket az imádás isteni követelményével szemben. Nem szabad elszakadniuk Istentől, az  élet forrásától, sem kisebbíteni Jézus Krisztus istenségét, életének, halálának és feltámadásának misztériumait.

Vassula beszélgetéseiben vannak szomorú részek az Egyház mai állapotáról. Hogyan kell alkalmazni a mi időnkre a Jelenések könyve 13. fejezetét? Úgy gondolom, hogy nagy alázattal figyelve realizmusára, a hűség jutalmának learatására összpontosítva figyelmünket. Ezekben az írásokban igen sok a vigasztalás. Megerősítést kapunk a számtalan jelenéssel és látomással kapcsolatban, amelyeket napjainkban áraszt a Lélek a hívekre. Arra emlékeztetnek bennünket, hogy a Lélek, Jézus Lelke. Jézus Szíve egész szeretetével vigyáz Egyházára, ismeri ínséges állapotát, és szándékában áll megújítani.

Ezzel kapcsolatban egy másik mű jut eszembe, amely némileg hasonló Vassuláéhoz, „Jézus bizalmas közlései”, amelyeket egy olasz papnak, Msgr. Ottavio Michelininek adott az Úr a Carpi egyházmegyében. Ő egészen világos képet kapott a gonoszlélek működéséről az Egyházban, de azt a biztos reményt is, hogy a Szűzanya közbenjárására, és a gonosz hatalma feletti győzelmével megvalósul Jézus országa. XII. Piusz pápa 1958. szeptember 17-én, három héttel halála előtt, a Lourdes-i Nemzetközi Mária-kongresszushoz intézett rádióüzenetében mondta e szavakat: „Rendíthetetlen bizalmamat szeretném kifejezni abban, hogy Jézus uralma Szűz Mária uralma által jön el.”

Vassula az orthodox hagyományhoz hűen hisz a Szűzanya hatalmában. Hány ember felejtette el ezt a gazdag, élő örökséget, amikor úgy beszélnek Szűz Máriáról, mint a keresztény egység akadályáról! Ha a keresztény egységnek teljessé kell válnia, akkor annak az  orthodoxokat is magába kell foglalnia, akik pedig sohasem fognak engedményeket tenni Szűz Mária teológiájával vagy tiszteletével kapcsolatban. Ez kristálytisztává vált a „Hit és rend” ökumenikus mozgalom korai napjaiban, egyik leginkább elkötelezett tagjának, a modern orosz orthodox Mária-teológia óriásának, Szergej Bulgakovnak (1871-1944) tevékenysége során.

Ami a Mária-tiszteletet illeti, Vassula rokonszenvez ennek kifejezetten katolikus formájával, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletével. Szűz Máriának Jézus Szívével egyesült Szíve olyan valóság, amely lelkesít és bátorít. II. János Pál pápa „a két Szív szövetsége” kifejezést használta, amikor erről beszélt. Ezt választották egy nemzetközi szimpozium jelmondatául is, amelyet Sin bíboros elnökletével tartottak Fatimában 1986. szeptember 14. és 19. között. A szimpozium a pápának rendkívüli üzenet formájában küldött hivatalos jóváhagyását élvezte, majd később a Szentatya fogadta Rómában a résztvevőket, akik átadták neki az előadások gyűjteményes kötetét. Ezekben az előadásokban szakképzett teológusok gondos kutatás alapján bizonyították ennek az eszmének évszázadokon át  tartó folytonosságát, kiemelve a fő pontokat:

- a középkor nagy helftai szentjeit,

- a XVII. század francia szentjeit és tanítóit, így például Eudes Szent Jánost,

- a XIX. század ébredését, majd annak tetőzését napjainkban,

 - a pápák tanítását XII. Piusz óta,

- a fatimai ígéretet, hogy a Szeplőtelen Szív Oroszország feletti diadala mellett Jézus azt kívánja,     hogy Szűz Mária Szívét az Ő Szentséges Szívével együtt dicsőítsék.

- Továbbá megemlítették napjaink számtalan magánkinyilatkoztatását.

Meggyőződésem, hogy a keleti és a nyugati hagyományok találkozása révén számíthatunk a szív teológiájának gazdagodására az Egyházban. Ismeretes, hogy a görög atyák gondolkodásában, különösen az alexandriai iskolában alapvető az az eszme, hogy Isten saját képére teremtette az embert. Abban a teológiai megújulásban, amely meg fogja előzni az áhított keresztény egységet, komoly figyelmet kell szentelni Jézus, az Istenember Szívének, mint a szentté válás eszközének és példájának.

A keresztény teológiában végtelen távlat nyílik meg előttünk. II. János Pál pápa megmutatta, hogy az emberi személyről kialakított filozófiáját - amelyet bizonyos fokig befolyásoltak fenomenológiai tanulmányai -, hogyan lehet beilleszteni a szív teológiájába. A fatimai szimpoziumon a teológusok egyetértettek abban, hogy a gyümölcsöző szintézis a Szentlélek által jön létre. Mély lelki összhang érezhető itt, bár a terület még nyitott a teológiai kutatások és megfontolások számára.

Emellett őszinte megelégedésünkre szolgál, hogy Vassula Ryden, akit Jézus szavanként vezet, szintén csatlakozik a teológusok és lelki írók csoportjához, akik hitet tesznek amellett, hogy az emberiség újjászületése és Istenhez való visszatérése a két Szív segítségével valósul meg. Megtiszteltetés számomra, hogy ajánlhatom és így támogathatom azt az ideált, amelyet Vassula olyan világos intuícióval és bátor őszinteséggel, az egyszerűség ékesszólásával mutat be... időnként szívbemarkolóan... azt az ideált, aki maga Krisztus, a „közvetítő és minden kinyilatkoztatás teljessége”, ahogy a II. Vatikáni Zsinat nevezi Őt, az Egyet, aki minden élet és a teremtés középpontja, mert Ő az Isten, a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Omega. Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse (Kol 2,3); Ő az elsőszülött a teremtmények között ... és minden Benne létezik (Kol 1,15-17).

Dicsőség legyen Jézusnak, az Atyával és a Szentlélekkel együtt minden teremtmény részéről, mindenkor, az áldott Istenanya, Mária közbenjárása által!