HOME INDEX
BÁRÁNYAIM SZÉTSZÓRÓDTAK

1987. április 4.

Mivel Svájcban több helyen megfordulok, megfigyelem az embereket, hogyan élnek. Közülük soknak megvan a maga mindennapi gondja, ahogy mindenütt máshol, az egyiknek több, a másiknak kevesebb. Sokan látszanak boldogtalannak, és küszködnek. Ilyesmit sohasem vettem észre, mielőtt Isten nem közeledett hozzám.

Igen, Vassula, azt akarom, hogy mindent láss. Azt akarom, hogy figyelj meg és hallgass meg mindent, amit mondanak. Szomorú vagyok, amikor látom és hallom bárányaimat.Miért felejtettek el engem? Hiszen vigasztalójuk vagyok, meg tudom őket vigasztalni, visszatérhetnek hozzám.

Ekkor eltünődtem, hogy Jahve beszél vagy Jézus?

Vassula, én Egy vagyok, Egy vagyok, én vagyok az Isten, aki életet adott neked. Valóra váltottam Szavamat. Testben jöttem a Földre. Egy vagyok. Megáldalak Vassula. A Szentháromság Egy. Egy vagyok.

Éppen arra gondoltam, hogy megkérdezem erről a papokat.

Velem fogsz tanulni.

Később:

Leányom, ha megérted, milyen közömbös lett irántam a világ, megérted keserűségemet. Irgalmasságom kelyhe megtelt, és igazságosságom kelyhe szintén telve van. Megkeserítenek engem azzal, hogy forradalmakat 1 szítanak, fellázadnak ellenem és törvényem ellen. Ugyanaz az élő Isten vagyok, de népem már nem ismeri a félelmet, kérdőre von, és kihív engem. Gyönyörűségem telt abban, hogymegteremtettem őket, miért lázadnak hát ellenem? Kihez is fordulhatnak rajtam kívül? Szenvedek. Mit gondolnak, hova igyekeznek? Testem fáradt és sebekkel borított. Testemnek pihenésre és megnyugvásra van szüksége.

Az Egyházra gondolsz, Uram?

Igen, Testem az Egyház. Vassula, meg akarom erősíteni Egyházamat. Minden papomat egyesíteni kívánom, hadsereghez hasonlóan, az üdvösség hadseregeként. Bárányaim szétszóródtak, minden papnak egyesülnie kell.

Istenem, engem görög-keletinek kereszteltek meg. Kire gondolsz Uram, a katolikusokra, vagy a protestánsokra, vagy a szektákra? Vagy más vallásokra? Azért merlek kérdezni, mert mindez létezik.

Ó Vassula, Vassula, én Egy vagyok, én, az Isten, Egy vagyok. Gyermekeimet az én kezem teremtette, miért szóródtak szét gyermekeim? Egységet kívánok. 2 Azt kívánom, hogy egyesüljenek gyermekeim. Én az egy Isten vagyok, és meg kell érteniük, hogy a Szentháromság minden az Egyben! A Szentlélek, a Szent Atya és Jézus Krisztus, a Fiú, mindhárman az Egy-betartoznak.

Vassula ragaszkodj hozzám, tanulj tőlem!

Istenem, mit mondasz a világosságról?

Én vagyok a Világosság.Egy vagyok.


1 gondolom, hitbéli forradalmat
2 Az egység. Még csak nem is merem hangosan végiggondolni, mi az Isten kívánsága!!! De megértettem.. ..

previous index next