Tavasz az Egyházban

“… Neked azt el kell hinni!”

   H. Márta., Ozora, 2002. február 21.

(…) Szeretnék röviden bemutatkozni, mielőtt tanúságot teszek az Igaz élet Istenben üzenetekről.

H. Márta vagyok, 46 éves, ketten élünk a súlyosan fogyatékos nővéremmel, H. Ágnessel, aki 51 éves. Szüleink meghaltak, édesanyánk 24, édesapánk 15 éve. Huszonhat évig varrodában dolgoztam. Öt éve vagyok itthon, ápolási díjban részesülve gondozom beteg testvéremet.

Örömmel teszek tanúságot a Igaz élet Istenben üzenetek mellett, de bevallom, egy kicsit félve. Először is nem vagyok egy nyitott egyéniség, másodszor nem könnyű számomra ezeket az élményeket leírni úgy, ahogy azt akkor megtapasztaltam, harmadszor elég szűk ismeretségi körben beszélhettem ezekről a dolgokról.

Sajnos pontos dátumot sem tudok közölni, mert nem gondoltam volna, hogy esetleg ez majd fontos lehet.

1/ A Jézus beszélgetései Vassulával történet már hallomásból is nagy hatást gyakorolt rám. Pécsről kaptam kölcsön az első kötetet (kb. 1993-ban), és amikor a könyv segítségével az Úr Jézussal én is minden nap beszélgettem, az egyik éjszaka arra ébredtem, hogy valaki, egy férfihang, a nevemen szólított egyszer: “Márti!”. Felébredtem erre a hangra, hívásra. Tisztán hallottam, nem álmodtam semmit. Akkor nem is gondoltam semmire, csak később gondolkodtam el rajta. Nagyon félve írom meg ezt, és csak az bátorít, hogy más is tapasztalt hasonlót, aki olvasta az Igaz élet Istenben üzeneteket.

2/ A második kötetet is elolvasva (az utolsó fejezet kivételével), láttam, hogy az Úr Jézus mindig az üzenetek terjesztését sürgeti. Sajnos, kevés embernek sikerült tudomására hoznom, mert vagy nem hittek benne, vagy nem érdekelte őket. Négy embernek adtam tovább úgy, hogy folyamatos olvasói lettek az üzeneteknek. Amikor a könyv végéhez, az utolsó fejezethez értem, érdekes módon – és ezen csodálkoztam is – mintha az Úr Jézus figyelmeztetni akart volna, hogy vigyázzak a terjesztéssel, akadályba ütközök.

“Légy óvatos leányom a szavakkal, a híreszteléssel, a megjegyzésekkel! Helyette maradj inkább csendben, az én csendességemben!” (Utolsó fejezet utolsó mondatai, 1989. aug.4.)

Nagyon vártam a III. kötetet, ami késett, akkor még nehezen volt beszerezhető. Eszembe jutott, hogy az egyik munkatársam kislánya Budapesten tanul, a család is vallásos, és így örömmel adtam tudtukra az Igaz élet Istenben üzeneteket. Megkértem a munkatársamat, hogy a kislánya megérdeklődné-e valamelyik könyvesboltban, hogy hallottak-e erről a könyvről, mi a véleményük, és ha lehet, a következő köteteket szeretném megrendelni. Természetesen a kislány utána is járt. Én meg nagyon vártam a következő hetet, jó híreket. Hát, amilyen örömmel mentem a munkatársamhoz tudakolni a dolgokat, olyan szomorúan, csalódottan távoztam tőle. Először, amit mondott, hogy nincs könyv, nem is lesz. Hallottak Vassuláról, de az nagy hazugság, egyházilag sincs elfogadva, stb.. Másodszor meg, ahogyan mondta. Zavartan, hallgatva, de megköszönve távoztam a helyemre. Egész nap szomorú volt a szívem, de a hitem erősebb volt annál, hogy elhigyjem a mondottakat. Amikor aztán eszembe jutottak az Úr Jézus figyelmeztető szavai, amikor én erre rádöbbentem, olyan öröm, meghatottság, béke és szeretet töltött el, hogy még nagyobb hittel vettem tudomásul: Jézus beszélgetései Vassulával igaz kell legyenek.

3/ Az első pár könyvet Pécsről küldték nekem. Talán a IV. kötetet már a Lélek és Élet alapítvány címén sikerült beszereznem. Emlékszem, pontosan a születésnapomon hozta a postás. Nagyon boldog voltam, örömmel újságoltam Magdika nővéremnek telefonon, hogy az újabb sorozat az Úr Jézus ajándéka volt számomra. Dicsőség az Úr Jézusnak! Számomra ez is nagy bizonyosság.

4/ Gondnoka vagyok a súlyosan értelmi fogyatékos nővéremnek, Ágikának. “Mi ketten” vagyunk, szüleink sajnos meghaltak. Egyik nap nagymosást végeztem, kézzel. Ez idő alatt Ágika a szobában TV-nézés közben a szokásos kis munkáival, játékaival foglalatoskodott. Én a mosás ideje alatt sokat gondolkodtam a Jézus beszélgetései Vassulával üzenetekről. Örömmel töltött el, hogy Jézus itt van velünk, szeret minket, és Ő is nagyon vágyakozik a mi szeretetünkre, stb.. A sok szép gondolat mellé sajnos a Gonosz is odaférkőzött, és gyakran elém torlaszolta a kétely gondolatait. Miközben viaskodott bennem az Isten iránti szeretet és a kételkedés, ekkor jött ki Ágika a szobából, és azt mondta nekem nagy hangsúllyal, hogy “Mártika! … Hidd el!… Neked azt el kell hinni!” Megkérdeztem tőle: “Ágika! De mit kell nekem elhinni?” Erre azt válaszolta: “Azt nem tudom, de egy pap bácsi most mondta a tévében, hogy el kell hinni!” Ez megint csodálatos élmény volt számomra, és az a tudat, hogy az Úr Jézus a beteg testvéremet használta fel, hogy általa közölje velem a mosás közbeni gondolataim bizonyságát, hogy az üzenetek valódiak. Áldott legyen az Isten mindörökké! Amen!

5/ Végezetül amit le szeretnék írni, szintén az értelmi fogyatékos testvéremmel kapcsolatos. Tudjuk, hogy a jóságos Isten a kicsiket, a gyengéket használja fel bölcs terveinek megvalósításához, vagy azért, hogy általuk a nagyokat megszégyenítse, vajon van-e fülünk a hallásra? Egy hideg téli napon történt, bent a meleg szobában. Szokásom szerint hangosan szoktam olvasni, ez esetben egy Igaz élet Istenben kötetet. Vassula helyett mindig a nevemet mondtam, és már jó ideje volt, hogy így “imádkoztam”. Ágika meg fel s alá sétált a szobában, a szokásos kis fonalait tekergetve, s megkérdezte tőlem: “Mártika! Ki az a Mártika?” Válaszoltam neki, hogy : “Én vagyok!” – erre meg azt felelte: “Hát akkor én?” Felnéztem rá, és elgondolkoztam a kérdésén, és azt mondtam neki: ”Ágikám! Ezután a Te nevedet is mondom” – aminek nagyon örült. Ebben a kis jelenetben azt tanultam meg, hogy akik jelen vannak e szép, imádságos könyv olvasásakor, azok nevét mind fel kell sorolni, vagy ha többen vannak, lehetne például a “Gyermekeim” szót használni. A nevek kimondása is fontos lehet. Ezen a könyvön keresztül az Úr Jézus minden olvasóhoz, hallgatóhoz szól egyaránt, mert Ő mindenkit szeret kivétel nélkül.

Az itt leírt tanúságtételeim és az a sok kis apró jel, csoda és kereszt, ami nap-mint-nap adódik vagy történik velünk és felsorolni sem tudnánk, más ember szemével csekélységnek látszhat, de nekünk fontosnak és nagynak tünnek. Ezek nagyban meghatározzák életemet és az Isten melletti döntésemet.

(…) Imacsoport a környezetünkben sajnos még nem működik, mert kevesen vagyunk, én a testvérem egészségi állapota miatt nem mindig vagyok szabad.

(… ) A hírlevélre válaszolva ennyit tudtam megírni.

Kérem a jó Isten áldását Rátok és azokra a munkatársakra, akik idejüket és fáradozásukat áldozzák az Igaz élet Istenben üzenetek terjesztéséért!

Igaz életünk legyen együtt az igaz Istenben!

H. Márta és Ágika

Igaz élet Istenben kistestvérek.