"Számomra mindenki kedves" - egy korábbi tanúságtétel Úgy érzem nem hallgathatok! Nagycsaládos édesanya vagyok. Szüleim Római Katolikus vallásban kereszteltek meg és e szerint neveltek. Egyházi gimnáziumban tanultam és itt sajátítottam el az igazi mély hitet Istenben. A mai evangéliumnak utolsó mondata egy kérdés: „Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk.18,8) Nagyon remélem, hogy igen! Minden nap próbálom magamat felajánlani, odaszentelni Jézusnak és Máriának. Tudom szerte a nagy világban sok testvérem ezt teszi. Ez azért nagyon fontos, hogy minden, amit a hit által teszünk az Ő érdemük és nem a miénk. A mai Szentleckének még volt egy fontos tanítása: „Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, hogy Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim.3,16-17) Október 14-én reggel bekapcsoltam a Mária Rádiót és nagy örömömre a rózsafüzért a fegyházban működő katolikus imacsoport mondta. Nem tudtam, hogy sírjak vagy örüljek, mert személyes lelki szál köt hozzájuk. Ez nem más, mint a nagyon kemény életből megtért emberek közössége. Ezért éreztem, hogy nem hallgathatok! De még délelőtt felhívott egy szervező testvérem és neki is elbeszéltem az örömömet. Ő is felszólított: „Ili erről nem hallgathatsz!” 1995-ben végeztem Szentlélek Szemináriumot, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet. Már előtte egy karizmatikus közösségbe kerültem, ahova nagyon szerettem járni. Ebben a közösségben olvastak először Vassula Ryden üzeneteiből, amit Jézus diktált neki. Jézus szavai nagyon mélyen érintettek. A szeminárium küldetési miséje utáni reggelen, erre ébredtem fel: „Vedd meg ezeket az üzeneteket és éld! A 2. kötetet vedd meg először!” Azt éreztem, hogy ez komoly felszólítás, amely nagy békével és szeretettel társult. Először nem értettem, miért a 2. kötetet vegyem meg, hisz Jézus sorba olvasva kéri. Másnap beállított egy barátnőm és ajándékba hozta az első kötetet. Ez egy fontos válasz volt, ő nem tudta, mit kért tőlem az Úr. Ettől fogva még többször járultam szentségekhez, nagyon mély lett az imaéletem. Ekkor még csak két gyermekem volt. A szemlélődő imádság mellett 3 fontos könyvet használtam. A Bibliát, aminek a szavait egyre jobban megértettem a Szentlélek által; Vassula üzeneteit és Gobbi atya könyvét: A papokhoz, Szűzanyának szeretett fiaihoz című könyvet. Ezek a könyvek lettek lelki életem alapjai. Vassula üzenetein keresztül megtanultam, nemcsak mondani, hanem élni, mi ketten Jézusom, mi ketten Szűzanyám. (* Szerkesztői megjegyzés: a más színü rész 2020. 06. 19-én kelt kiegészítés) Amikor elkezdtem a tanúságtételt, október 17-e volt. Ma 27-e van. 10 napos nagyon kemény próbatételen, szenvedésen vitt át az Úr, amit Ő kért el. Felajánlottam Jézus Szent Sebein és a Szűzanya könnyein keresztül a kedves olvasókért és a keresztények egységéért (*).
Most 2020. jún.19-e van. Jézus sürget, hogy
egy tíz évvel ezelőtti tanúságtételembe írjam bele mi is volt a próbatételem,
szenvedésem. Ekkor hatodik gyermekemmel két hónapos voltam. Kis Szent Teréz ünnepén levelet küldtem
Budapestre, az Örökimádás templomba megrendezett, Rózsaeső imaestre. Egy lelki testvérem
vitte a levelet és haza hozott nekem Kis Szentünkől egy idézetet, amit ő is
Jézustól kapott. Így szólt: „Mindent akarok tőled, amit a legnagyobb szentektől
lehet.” Erre az írásra a válaszom ez volt: „Én nem vagyok szent, elég gyenge és
kicsi vagyok. Mit akarsz tőlem? Mindent? Vigyél. Engem és a gyermekemet is.
Tudod, hogy nem tudok neked nemet mondani.” Ezekben, a napokban sokat üldöztek
az igazságért az üzenetek miatt. A legjobban az fájt, mikor egy zenész társam
azt mondta: „addig nem hajlandó velem zenélni egy dicsőítő zenekarban, ameddig
nyitott vagyok az Igaz Élet Istenben üzenetekre”. Ez pszichésen eléggé
megviselt. A tanúságtétel írása közben éreztem egy nagy fájdalmat a méhemben.
Másnap, amikor mentem az ultrahangra az orvosomhoz, a gyermekemnek nem volt
szívhangja. Egy másik orvos is megnézett, ő is mondta, meghalt. Azt mondta az orvosom, csak két hét múlva
veszi ki belőlem. Hazamentem. Aznap kezdtem nagyon rosszul lenni. Este
felhívott egy tőlem idősebb felnőtt bérmalányom. Mesélte milyen rosszat
álmodott. Gyerekkel kapcsolatos, nagyon félelmetes volt az álma. Kérdezte:
„Valami baj lesz az én gyermekemmel?” Válaszoltam: „Nem, nekem halt meg a
gyermekem”. Ő, amúgy egy biológia tanárnő volt. Azonnal bezavart a kórházba,
hogy nehogy vérmérgezést kapjak. Ha akkor el akart volna vinni az Úr engem is,
nem jelez neki álomban. Tudtam, hogy még szükség van itt rám. Kértem háttérimát
egy közbenjáró társamtól, míg a kórházban voltam, mert az abortuszosok közé
bevágtak. Ő imádságban, képben látta, hogy sok ezer gonosz lélek szét akarja
ütni a fejemet és ordítják: „Tagadd meg az Urat, mert elvette a gyermekedet!” Aki
imádkozott értem, szintén meg volt ijedve mit mondok. Később jeleztem neki,
hogy sohase tudnám megtagadni. Én a hasfalamon keresztül megkereszteltem a
gyermekemet szenteltvízzel. Pár nap múlva mintha a bensőmben a Szűzanya
mondta volna: „Ő már nálam van. Az egység keresztjéért ment el. Nagyon kevesen
vannak, akik egyenesen a mennyországba szülnek.” Pár nappal mostanában, az Úrnapja előtt, nagyon
szép kislánynak láttam álmomban ezt a gyermekemet. Margit nevet adtam neki és
az ünnep kapcsán írattam érte szentmisét. Visszatérve az üzenetekhez, ahogy Jézus kérte,
Vassula nevébe behelyettesítettem a nevemet és elkezdtem élni. Sok embernek
beszéltem az írásokról. Mikor Vassulát küldte valakihez én is kérdeztem: „Most
kihez küldesz Uram?” Mindig kaptam rá választ. Egy nap eljutottam ahhoz a
kötethez, amelyben a börtönbe küldi Őt Jézus. Itt félre raktam a könyvet. „Az
nem létezik, hogy engem a börtönbe akar küldeni” - gondoltam (akkor volt 6
hónapos a 5. gyermekem). Innentől kezdve képtelen voltam imádkozni, úgy éreztem
olyat kér, ami az én erőimet meghaladja. Kértem erősítsen meg, hogyha komolyan
gondolja a szándékát az én életemben. A gyermekeim 3 napon keresztül Jónás
próféta menekülését nyitották ki a Képes Bibliában. Azt helyezte az Úr a
szívembe, hogy menekülök a feladat elől. Még könyörögtem erősítésért. Ha
nyúltam a sárga karizmatikus kazettákhoz, ez az ének szólt: „A börtönből a
rabokat kihozom”. Amikor az Új Ember újság került a kezembe, a főoldalon
börtönpasztorációs cikket találtam. A diákmisén a régi plébánosom is pont arról
beszélt, hogy bent volt a Fegyházban a raboknál és, hogy mit élt át. Erre azt válaszoltam: „Elég
Uram, megértettem mit akarsz. Tegyél róla, hogy be is jussak.” Ezután elmentem
a régi Lelkiatyámhoz és megkérdeztem, mit szól hozzá. Ő annyit mondott a
gyónásom után, hogy szó se lehet róla: én egy kis fiatal hölgy vagyok, ő félt azoktól
a kemény emberektől. Ekkor megnyugodva mondtam: „Uram látod, ő sem akarja, s én
engedelmeskedek neki.” De azért a mise végén bementem megmutatni azt az
üzenetet, ami így kezdődik: „E gyenge eszközöm, aki nem akart bejönni hozzátok,
mégis én küldöm őt be!” – mondja a Jézus általi írás. Erre a Lelkiatyám azt
mondta: „Most már én sem tudom biztosan mi tévő legyek.” Megadta a református
lelkésznőnek a telefonszámát, aki sűrűn bejárt a börtönbe, hogy ő döntse el mi
legyen velem! Ez a hölgy el is jött hozzám a kicsim miatt és azt javasolta,
hogy nyugodtan bemehetek. Mivel katolikus vagyok, megismertetett egy katolikus
hitoktatóval, aki ma már családos diakónus. Ezzel a férfivel, akkor nyáron a
családos lelkigyakorlaton találkoztam. A Jóisten útjai kifürkészhetetlenek. Ő
nagyon örült neki, hogy tanúságtétellel segítem a munkáját. Most már csak arra
vártam, hogy a börtön ajtaján beengedjenek. Le kellett adni 2 héttel előtte az
adataimat és vártam. Ez 2005-ben az irgalmasság vasárnapja előtti szombat volt.
Pontosan ekkor halt meg II.János Pál pápa. Mivel nagyon tiszteltem és szerettem
őt, így imádkoztam hozzá: „Én nagyon
kicsi vagyok erre az evangelizálásra, de te már megteheted, hogy velem jössz.”
Mikor a képe előtt álltam úgy éreztem válaszul rám kacsintott. Eljött a
szombat. Kiderült, hogy a református lelkészhölgy elfelejtett lejelenteni. Ott
álltunk az ajtóban és néztük mi lesz. Persze a nagy Szentünk és a háttérimások
nagyon dolgoztak. Ekkor kiderült, hogy elaludt a lelkészhölgynek a társa,
akinek a komppal kellett volna átjönni a Dunán, ezért helyette bemehettem.
Érdekes volt az érzés, amit éreztem, amikor
beengedtek. Tudtam ennek így kellett lennie. Egy iskolaszerű terembe vezettek, ahol kb.15-20 férfi
várta a hitoktatást, plusz engem. Volt bennem emberi félelem, amit próbáltam
legyőzni, és ez megszűnt teljesen, mikor az egyik férfi egy gitárt vett elő és
elkezdtünk énekelni karizmatikus dalokat. Úgy éreztem magam csukott szemmel,
mintha az otthoni közösségemben énekelnék. Mikor megkaptam a szót, elkezdtem
beszélni az irgalmasságról és II. János Pál
pápáról, akit végig éreztem, hogy mellettem áll. A szemek csillogni kezdtek,
majd könnyesek lettek. Csak két férfi nem figyelt arra, amit mondtam mindaddig,
míg nem idéztem az Irgalmasság könyvből, Faustyna nővér egy fontos mondatát:
„Az irgalmasság ideje nemsokára lejár, utána következik az igazságosság. Most
van itt a megtérés ideje, akkor már késő lesz.” Ekkor szétugrottak egymás
mellől. Csak később tudtam meg, hogy homoszexuálisak voltak. Az egyikük a végén
odajött és megkérdezte, mikor jövök be újra tanítani őket. Majd beszéltem az
üzenetekről. Megkapták a fénymásolatát és Jézus gyengéd szavait, amit konkrét a
börtönben levő raboknak írt. Volt, aki megkérdezte tehet-e valamit az elhunyt
szüleiért. Mondtam, hogy ajánljon fel értük búcsúkat, szentmiséket. Egy másik alkalommal, pár év múlva,
szintén vittem be nekik újabb üzeneteket, irgalmasság képet rózsafüzérrel,
csodáséremmel és Vassula köteteivel. Akkor már ismerősként fogadtak. Beszéltem
nekik az igazi kiengesztelődésről, ahogy létrejött a Piarista templomban,
2007-ben, a határon túli magyarok és a belföldi magyarok között. Mondtam nekik,
hogy ott sok idegen állt egymás mellett, de a Miatyánk után úgy kellett
megölelnünk az ismeretlen testvéreinket, mintha a legnagyobb ellenségeinkkel
tettük volna meg ezt, és rájuk kellett gondolnunk. Ott mindenki zokogott, férfi
és nő egyaránt. Ezután többen mesélték, hogy sorra végig olvasták a Vassula
könyveket, amiket kaptak. Megváltozott az életük, volt, aki megkeresztelkedett,
elsőáldozó lett, vagy bérmálkozott. Majd felekezeti vezetőkhöz küldött az Úr. Kértem a börtönben lévő fiúkat imádkozzanak
a vezetőinkért és az egységért. Közben Damian Stayne jött városunkba, a Nagytemplomba, ahol sok testi-lelki gyógyulás történt. Ennek a szervezését Katona István atya kérdezte tőlem, hogy elvállaljuk-e. Ez 1500 fős találkozó volt. A szervezést átadtam a Szűzanyának, hogy ő legyen, aki összefog mindent általam. Köszönet a sok segítőnek. Mikor 2008-ban szintén voltam tanúságot tenni a börtönben, fölállt egy férfi és ezt mondta: „Mikor megtudtuk, hogy milyen nagy szervezést kell lebonyolítanod a gyógyító alkalmon, mivel szombati nap volt, felmentünk a cellánkba és egész nap érted imádkoztunk.” Nagyon meghatott az együttérző szeretetük. Az egyik életfogytiglanis azt kérte: „Beszélj az újabbaknak a kiengesztelődésről, mert a múltkor engem nagyon mélyen megérintett.” Ekkor meséltem el, hogy dicsőítést kért a Jóisten a városunk templomaiban (minden hónapban más helyen vagyunk). Ekkor könyörgött egy mélyen imádkozó férfi közülük, itt is van bent templom, ide is jöjjünk be dicsőíteni. Úgy éreztem, benne Jézus könyörgött felém, s megígértem, hogy hozzájuk is fogunk majd jönni, dicsőíteni (városunkban 9 helyre szoktunk járni, hónapokra beosztva). Mikor elkövetkezett az első ilyen alkalom, jött velünk a segédpüspök atya és a piarista atyák is. Így nemcsak dicsőítés, hanem gyónás és szentmise is lett belőle. Legutóbb pedig azt kérték, hogy gyógyulásokért is imádkozzunk. Az utolsó alkalmon gyónás, szentmise, dicsőítés és közbenjárás is volt. Itt kevesebb rab volt jelen, csak azok vettek részt, akik ezt komolyabban gondolták (Húsvét után voltunk). Az egyik közbenjáró fiú testvérünk dicsőítéskor azt látta képlátásban, hogy Jézus kitépi magát a szögekből és úgy öleli át mindegyiket, mint az elveszett bárányt, amikor a pásztor megtalálja azt. Ledöbbent ettől a nagy szeretettől. Az a férfi, aki könyörgött legutóbb, hogy menjünk be gyógyulásokért imádkozni, megdöbbentett, mennyire összeszedetten és mélyen imádkozott. Én még senkit nem hallottam ennyire szívvel imádkozni. Otthon nagyon kértem az Urat, bárcsak ő érte járhatnánk közben. Meg is kaptam. Pont hozzánk került közbenjárásban. Ő főleg azért kért imát, hogy a családtagjai megbocsássanak neki. Mi pedig hittel és imában mondtuk, hogy Jézus most dönti le azokat a falakat, ami a kiengesztelődést meggátolja és ezt, megköszöntük (mi előtte idehaza Máriának ajánlottuk fel magunkat). Ez nem akármilyen kis kiengesztelődés volt, hanem nagyon súlyos. Az ő engedélyével írok a történtekről. Valamikor nagyon régen megölte a feleségét. Két kis gyermeket hagyott egyedül otthon. Közben ez a két gyerek 20 év körüli lett. Azt mondták sohasem fognak megbocsátani apjuknak. A diakónus társam is kereste őket, neki is azt mondták, hogy soha nem fognak megbocsátani. Ez a férfi pár év múlva szabadulna, nem volna hová mennie. Az imádságunk után pár nappal írt neki a fia, hogy mégis megbocsát. Egy pár hete történt meg a gyerekekkel ez a régóta vágyott kiengesztelődés. Ahogy találkoztak és sírtak együtt, azt nem lehet szavakkal kifejezni, mondta a diakónus társam. Dicsőség az Úrnak! Volt, akinek a szeme gyógyult meg teljesen és nem kellett többet fölvennie a szemüvegét. Ez a fegyházban levő imacsoport imádkozik rózsafüzért is a Mária rádióban. Ezért nem hallgathatok! Kérdezem, ha Vassula üzenetei nem a jótól lennének lehetne-e ez a kiengesztelődés? Csak a jó fa tud jó gyümölcsöt teremni. A kiengesztelődést, a szentségeket nem szereti a gonosz. Nem értettem én se a 2007-es közleményt,
amit Levada bíboros kiadott. Napier érsek szerint "is bonyodalmakat okozott, (...) teljesen figyelmen kívül hagyva a 2004-ben tett nyilatkozatot". Csak akkor álltak Vassulával szóba, amikor Ratzinger bíboros volt a
Hittani Kongregáció vezetője. Ha az új vezető nem volt párbeszédben vele, hogy
lehet jogilag megváltoztatni egy 2004-ben letisztázott dolgot, amiről a pápánk
pozitívan beszél? Én is úgy érzem, mint Katona István atya, hogy nem
ez a pápánk hozzáállása.
A VIII. kötetben írt Úr Jézus szavaival zárom tanúságtételemet:
„Vigyázzatok, ne utasítsátok el a hozzátok szólót! Ha ugyanis nem menekültek meg azok, akik a földön szólót elutasították, mennyivel kevésbé mi, akik a mennyből szólótól fordulunk el. Hangja akkor a földet rendítette meg, most pedig azt ígéri: Még egyszer, s akkor nemcsak a földet, hanem az eget is megrendítem. (Zsid.12,25-26)”
Berczeli Jánosné Ilona 2010.10.27.
|
