"Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol. A szeme pedig olyan, mint a tűz lángja, és a fején számos korona. Olyan név van rá írva, amelyet rajta kívül senki sem ismer. Vértől ázott ruhába volt öltözve, és ez a neve: Isten Igéje. Az égi seregek követték őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. Szájából kétélű kard nyúlt ki, hogy azzal verje meg a nemzeteket. Ő fogja kormányozni őket vasvesszővel, és ő tapossa a mindenható Isten bosszuló haragjának szőlőprését.

A ruhája és ágyéka fölé ez van írva: Királyok Királya és uralkodók Ura!"

( Jel. 19, 11-16 )

Tanúságtétel a Názáreti Jézus Krisztus Nevében!

Örömmel teszek tanúságot arról, hogyan keresett meg Jézus Krisztus, hogyan szabadított ki a tévtanítások sűrűjéből és hogyan beszélt a szívemre: térjek vissza az Egyházhoz.

Katolikus családban születtem Erdélyben, egy kis faluban, Csíkszentmiklóson. Gyerekkoromban én is jártam ministrálni, hittanórára és a kommunizmus ideje alatt is viszonylag akadálytalanul gyakorolhattuk a hitünket. Néhány gyerekkori élményem a mai napig kiemelkedik minden más emlékem közül.

Az egyik egy hittanórához kapcsolódik, amikor a plébános azt tanította nekünk, hogy ha bármilyen baj érne minket az életben, akkor hívjuk segítségül Jézus Krisztust. Én ezen nagyon elgondolkoztam és valamiféle vigasztalás töltött el, hogy van Valaki aki tud segíteni, Nála nincs erősebb, és bármikor segítségül hívhatjuk, ha bajba kerülünk.
Akkoriban eléggé féltem, mert azt híresztelték, hogy egy bizonyos szekta jár arrafelé, amelyik elkapja a gyerekeket és a vérüket szívja ki saját vallási szertartásaihoz. Nem tudom, hogy ennek volt-e bármi valóságalapja, de mi gyerekek, ettől eléggé féltünk. Ezért is számított nagy segítségnek, hogy ha senki nincs is mellettem, Jézus nevét segítségül hívhatom.

Nagyon jó gyerekkorom volt, sok időt töltöttem a havason, a nyári kaszálás idején nem is tudtunk menni egyetlen nyáron sem sehová üdülni szüleimmel, a sok munka miatt. Szerettem járni egyedül az erdőt (bár néha féltem, mégis mentem), ugyanis szenvedélyesen szerettem gombát gyűjteni. Elég sok gombát megismertem egy idős férfi rokonunktól, aki megtanított megkülönböztetni néhányat, hogy melyik a jó és melyik a rossz (mérges) gomba.

Még egy emlék jut eszembe, amelyik Égi Édesanyánkhoz kapcsolódik. Nagyszüleimnél voltam a szomszéd faluban, és ők ott a kommunizmus ideje alatt hallgatták a magyar nyelvű "Szabad Európa" rádiót (ami különben tiltott volt). Emlékszem, hogy amint ott a szobában voltunk, egyszer csak a rádióban Medjugorjéről beszéltek, és a híradásban ismertették, hogy ott megjelenik Szűz Mária. Én nem tudom leírni azt az érzést, amit akkor éreztem, de minden pillanatra emlékszem, ahogyan a híradást hallgattam. Megálltam az asztal sarkánál és elcsodálkoztam, hogy Szűz Mária, Jézus Krisztus Édesanyja megjelenik valakiknek manapság. Nagyon nagy dolognak tartottam gyerekként, hogy ez megtörténik valahol a világban.

Amúgy az édesanyám szüleinek családjában mindig is imádkozó emberek voltak. Két vértanú is van a családjukban. Az egyiket a románok ölték meg a háború idején, a másik szerzetes apáca volt, akit az orvosok tettek tönkre, addig kísérleteztek rajta a betegsége miatt.
Kamaszkoromra a kommunizmus már eléggé eldurvult, és a kezdeti ministrálási buzgalom is alábbhagyott. A végén már otthoni parancsra mentem misére, és ott is a kórus orgonája mögé bújva viseltük el a szentmisét, kuncogva.

Isten irgalma mégis utolért. Egy lelkes fiatal pap került Csíksomlyóra, aki járt Medjugorjeban még a kommunizmus ideje alatt, és az ottani "mintára" szervezett egy mezítlábas Keresztutat az akkori húsvéti időben. Mindezt titokban, a kommunizmus utolsó éveiben. Ez rám nagy hatással volt, és ezt követték a kezdeti ifjúsági találkozók, a CsIT-ek. Ez egy megújulást hozott az életemben és emlékszem, hogy elgondolkodtam egy alkalommal, hogy nem élhetek úgy ezután, ahogy addig éltem és kezdtem értelmét látni a kereszténységnek és az életemnek.

Majd jött a forradalom Romániában és a sok változás. Csíksomlyón beindultak nyilvánosan az ifjúsági találkozók és mi néhányan - a faluban fiatalok - kezdtünk imacsoportba járni, amelynek a tőlem egy évvel kisebb fiú testvérem volt a vezetője. Nagy élmény volt számomra, hogy beszélhetünk a Szentírásról és együtt imádkozhatunk.

A kezdeti megújulás valahogyan már nem volt elég és egy idő után eléggé kínlódtam. Akkoriban már jártam dolgozni a helyi rádióadóba (elektroműszerészként), ahol eléggé sivatagos volt a hangulat. Egy szép napon gondoltam egyet és otthagytam a jó munkahelyemet: úgy döntöttem, elmegyek Magyarországra szerencsét próbálni. Jártam ki előtte is néha egy-egy hónapot dolgozni. Mindenképp érdekes világnak tűnt a kommunizmus bezártsága után.

Egy szép napon elhatároztam, hogy tovább tanulok az elektronika területén, mivel gyerekkorom óta figyeltem ezt a tudományt és sok tudásra is szert tettem. Az volt a tervem, hogy Magyarországon, magyar nyelven, magyar fiatalok körében végre tanulhatok a villamos mérnöki karon, és nem kell otthon román nyelven kínlódni. Végül is sikerült bejutnom a Kandó villamosmérnöki karára a Józsefvárosba (Tavaszmező utcába).
Én sem voltam szent, de amit Budapesten a Józsefvárosban tapasztaltam és láttam az nagyon elkeserített. A kezdeti naiv vágy, hogy végre tanulhatom a villamosmérnöki kart magyarul, magyar fiatalok között, Magyarországon, csakhamar szenvedéssé alakult át. Nem tudtam az osztálytársaimmal egy épkézláb mondatot beszélni anélkül, hogy ne szúrtak volna be valami erkölcstelen szöveget. Majdnem az egész osztály így beszélt, még a lányok is. Mindig nagyon elfárasztott ez a szembesülés. Ráadásul akkoriban, amikor esténként haza jártam, a Horváth Mihály téri templomot utcalányok vették körül, magukat árulva. A Tavaszmező utcai egyik ház oromzatán pedig volt egy elhanyagolt Mária szobor, amelyiknek hiányzott a feje.
Mindez olyan nyomasztóan hatott rám, hogy mindig úgy mentem haza, mint akit jól elvertek. Elég nehéz volt így is megszokni a nagyvárosi zajt a falusi, erdei élet után, de amilyen erkölcsi kép elém tárult erről a városról, az maga volt a keserűség és a fájdalom. Magállapítottam, hogy itt katasztrófa van. A nagykörút tele volt szexshopokkal és egyéb ferdeségekkel. Bármerre nézett az ember valami torzulást látott vagy hallott. Tudomásul kellett vennem, hogy ez Budapest, Magyarország fővárosa, amelyre mi, kisebbségi magyarok annyira felnéztünk.

Akkoriban eléggé egyedül éreztem magam ebben a nagy városban, elfogott a magány és elkezdtem lelkileg keresgélni. Jártam Egely előadásaira, ahol titkos parapsziholgiai tudományokkal lehetett gazdagodni. Egy villamosmérnök ismerősöm által jutottam ilyen információkhoz és tőle kaptam könyveket az ingázásról, varázsvesszőkről és egyéb ilyen jellegű érdekességekről. Kutattam ezt a területet és érdekelt a vízzel menő autó, és egyéb ilyesmi. Addig keresgéltem, amíg ezoterikus boltokba tévedtem, és elkezdtem olyan könyvek után kutatni, ahol Jézusról írtak. Valahogyan a többi nem volt érdekes számomra. Mindig csak azokat kerestem, ahol Jézusról írtak. Ilyenek voltak Müller Péter könyvei, amelyek révén megtanultam "elfogadni a reinkarnációt". Ami végső soron bezárta ezt a reinkarnációs kört, az a Hang kötetet egyike volt, Dombi Ferenc katolikus paptól. Ezt a könyvet az egyik Elixír könyvesboltban vettem, és eléggé meglepődtem, hogy egy katolikus paptól származik, ráadásul "Jézus" a reinkarnációt tanítja benne. Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy ez a sok vallás csak egy irányba kell haladjon, és elkezdtem a buddhizmusról is olvasgatni.
Nemsokára részt vehettem egy előadássorozaton, amelyet egy katolikus pap tartott a buddhizmusról. Szépen, vidáman beszélt róla és gondoltam sok érdekes, szép dolog van a buddhizmusban, a szanszkrit nyelv hasonlít is a magyarra, egy kicsit talán jó lenne belemélyedni.

Talán két hét sem telt el, kaptam egyik ismerősömtől egy meghívót láma Ole Nydhal előadására, aki Delhiből érkezett. Gondoltam elmegyek, mivel nemrég hallottam egy katolikus paptól a buddhizmusról. Bizonyára nem "véletlen", hogy egy igazi lámát hallgathatok, ha már a vallások közötti különbség felszámolására "kapok bíztatást" az ezoterikus könyvekből. Sok érdekes dolog hangzott el, és a szegényes templomi prédikácókhoz képest újnak tűnt ez a fajta lelki dinamizmus, amit tapasztaltam. Ott volt a TV is, éppen engem szúrtak ki riportra és kérdezték, hogy milyen vallású vagyok. Én mondtam, hogy katolikus, mire megkérdezte a riporter, hogy miként fér össze a két vallás. Hamar kialakítottam egy szöveget, hogy igazából mind a kettő ugyanarra tart, hisz hasonló értékek vannak bennük. Kicsit furcsa hangulatom lett ettől a riporttól és nem voltam benne teljesen biztos, hogy valóban ezt kellett-e mondanom.

Egyébként sok minden tetszett, de volt néhány különös dolog, ami zavart. A láma egy misszióról beszélt, amelyet errefelé terjesztenek ki, hogy megtalálják azokat az újra reinkarnálódott buddhákat, akiket valamelyik régebbi Tibet elleni háborúban megöltek, és arról van tudomásuk, hogy ide születtek le. Őket szeretnék megtalálni, mert nagy tudás van a birtokukban. Nagyváradon építettek egy centrumot erre a célra, ahová többek között fogamzásgátló-tablettákat visznek, hogy így segítsenek a romániai embereknek, mivel sokan vannak, és nagy a szegénység arrafelé. Mindez egyre furcsább volt számomra. Amikor a láma arra kérdésre, hogy "mi a véleménye II. János Pál pápa állásfoglalásáról a fogamzásgátló tablettákkal kapcsolatban?" azt válaszolta: "II. János Pál pápa attól fél, hogy kevesebben lesznek, akik a perselybe dobnak, ezért tiltja", akkor eléggé felháborodtam, mert visszásnak és bántónak találtam.

Különben a láma egy emelvényen ült lótuszülésben, mint egy trónon, és köréje volt rakva tálakba mindenféle gyümölcs, amelyből eszegetett. Közben válaszolgatott, tanítgatott vagy valamilyen meditációt vezetett. Mindennek ellenére, és az ismerősöm hatására, mégis beálltam azoknak a sorába, akik "menedéket vesznek a Buddhában". Ez egy tudati kapcsolódás a lámán keresztül a Delhiben székelő egyik karmapához, az ún. kezdeti lépés. Sorban álltunk előtte, és amikor odaértem, akkor a homlokát a homlokomnak tette és mondott valamit szankszkritül, miközben valaki ráírta a "titkos nevemet" egy emléklapra, amelyet senkinek sem szabadott megmutatni. Eközben levágott valaki egy darabot a hajamból, amire én felháborodtam, mert erről nem szóltak. Kiderült, hogy Delhibe viszik, és ott fogják elfüstölni valamilyen buddhista szentélyben. Ekkor már eléggé kezdett zavarni az egész, de már nem volt mit tenni, és próbáltam a kevésbé kellemetlen dolgokra irányítani a figyelmemet. Örömmel vittem magammal azt az emléklapocskát amelyet ott adtak a "menedékvétel" alkalmából.

Mindezek után a lelki keresésem során, valahogyan a kezembe került egy Medjugorjéről szóló könyv és nagy hatással volt rám. Visszaemlékeztem gyerekkoromra, amikor először hallottam erről a Szabad Európa rádióban. Mindig különleges jó hangulatba kerültem, amikor ezt olvastam és ajándéknak tartottam, hogy olvashatom Szűz Mária üzenetét. Azt hiszem, akkoriban már jártam az Emmausz közösséghez könyveket vásárolni, és egy alkalommal megragadott Tardiff atya Jézus él c. könyve. Amikor elolvastam, nagy hatással volt rám, hogy Jézus él és itt van, csodákat tesz és betegeket gyógyít. A medjugorjei könyv és a Jézus él hatására elkezdtem imádkozni a Rózsafüzért. Egy dolog szeget ütött a fejemben: amikor Tardif atya egy mondatban kifejezte, hogy az ezoterikus irodalom a gonosz eszköze. Ez volt a legelső olyan írás, ami elindított bennem egy gyanút Müller Péter írásai és más ezoterikus könyvekkel kapcsolatban.

Egy alkalommal, délután pihenésemből ébredezve furcsa hangra lettem figyelmes. Olyan volt, mint amikor egy marhaszállító vagont egy kis lejtőn elengednek, és az ahogy gurul lefelé a síneken, egyre nagyobb zajt hallat. Éppen fel akartam ülni, amikor azt tapasztaltam, hogy egy erő a zaj hallatán rám tör, és teljesen megbénít. Nem tudtam se felkelni, se megmozdulni, semmit sem tudtam csinálni. Nem tudtam használni, mozgatni a kezemet, lábamat csak néztem ki a fejemből és láttam a függönyt a szobát, de nem tudtam beszélni és mozogni. A félelemnél is furcsább érzés kerített hatalmába, mert még megijedni sem tudtam a szokásos érzés szintjén. Furcsa riadalommal tekintettem ki a fejemből és valahogyan eszembe jutott - de a gondolatom is bénult volt -, hogy van egy név, van valaki, aki segíthet ilyenkor (kis koromból a pap tanítása a hittanon). Mint amikor valaki mindent szétdobál, ha gyorsan valami fontosat keres, én is hasonló kutatásba kezdtem magamban, de nem jutott eszembe az a név, amiről úgy tudtam, hogy ilyen szorult helyzetben segít. Tudtam, hogy van, de mintha valami gátolt volna abban, hogy megtaláljam. Végül egyszer csak "megtaláltam", és eszembe jutott nagy nehezen a Név: Jézus Krisztus. De nem tudtam beszélni, hogy kiáltsak. Gondolatban kezdtem ismételni: Jézus Krisztus. Valahogyan azt reméltem, ha egyszer is kimondom gondolati szinten, akkor is el kell távozzon ez a megszálló erő. Meglepetésemre nem hatott rögtön és elkezdtem ismételni. Ahogy ismételtem, egyszer csak érzem, hogy enged a megszálló erő, és egyre inkább engedett, ahogy tovább ismételtem: Jézus Krisztus, Jézus Krisztus, Jézus Krisztus… Egyre gyengült az erő, míg végül teljesen megszűnt. Ekkor fel ugrottam és letérdelve nagyon kezdtem Istenhez imádkozni. Kezdtem felfogni, hogy valamilyen szellemi harcban vagyok benne, és ez a durva lerohanó erő nem Istentől volt. Féltem, nehogy megismétlődjön, ezért nagyon kezdtem imádkozni a Rózsafüzért és az akkoriban felfedezett Szent Mihály imát. Azóta sem volt ilyen lerohanásom, de ebből végképp megtanultam, hogy ha bármi van, Jézus Krisztust segítségül hívhatom: Ő megszabadít, és talpra állhatok Jézus nevében. Ez számomra óriási megtapasztalás volt. Vissza emlékeztem a plébánosunkra, aki a hittanon ezt tanította, és nagyon hálás tudtam lenni ezért. A Szentlélek-szemináriumon egy ige kártyáról ez lett a "vezérigém": "Van erőnk Krisztusban, aki megerősít minket."

Akkoriban beszélt nekem egy közeli ismerősöm Vassuláról. Azt mondta, hogy nemrégiben volt a Városmajori Templomban és milyen szépen beszélt. Nem figyeltem fel rá különösebben. De egy alkalommal ennek az ismerősömnek a testvérénél dolgoztam, és este amikor aludni mentem, megláttam, hogy ott van a polcán az Igaz élet Istenben c. könyv. Amúgy is kedves volt számomra már akkor Jézusnak a Torinói Leplen lévő arca, így magammal vittem olvasni. De emlékszem, hogy nagyon zaklatott voltam és egy rövid időre valamiféle nagy dühöt éreztem körülöttem, mielőtt a könyvet olvasni kezdtem. Amióta akkor a kezembe vettem és olvasni kezdtem, azóta nem tudtam letenni, olyan nagy hatással volt rám, hogy én az Élő Isten Írását olvashatom. Teljesen magával ragadott Jézus szeretete, ahogyan azt megéreztem. A Jó Pásztort fedeztem fel, aki egyben a Mester, a Rabbi. Aki velem van az írásokon keresztül. Olyan élményem volt, mint aki "véletlenül" egy nagy kincset talált. Valóban nagy kincset "találtam".

Így az Igaz élet Istenben üzenet lelki táplálékom lett és mindig amikor este hazamentem a főiskolából – fáradtan, mint akit megvertek –, ha ebből a könyvből elimádkoztam az első imát, mindig de mindig megtapasztaltam azt, hogy eltűnt a teher, ami nyomasztott és szomorúvá tett. Mintha az imára válaszul, valaki levette volna rólam a terhet.
Egyik alkalommal volt egy nagyon kedves álmom. Egy szobába léptem, amelynek nagy ablakai voltak és ezek egy szép zöld lombozatú békés völgyre néztek. Jézus volt a szobában, és amint beléptem, nagyon otthonosan éreztem magamat. Egy szétnyitott könyv feküdt egy asztalon. Lassan Jézus odament az asztalhoz és felvette a könyvet. Beleolvasott, mint aki ellenőrzi, hogy ott van-e kinyitva a könyv, ahol szeretné, majd átnyújtotta nekem, de nem szólt semmit. Az a Jézus volt, akit gyerekkorom óta elképzeltem magamnak. Jézus volt a Mester, a Rabbi, aki tanítványaival járta a vidékeket hosszú szürkésbarna vászonruhában. Eléggé meglepődtem, hogy Jézus mennyire közvetlen hozzám. Nem kellett feszengenem és valami csodálatos közvetlenséget éreztem Jézustól, amit még embertől nem tapasztaltam. Ez a csodálatos közvetlensége olyan nagy élmény volt, hogy a mai napig nem tudom elfelejteni, annyira él bennem. Én elfogadtam a könyvet és az álom véget ért.

Az Igaz élet Istenben üzenet olvasása közben Jézus sok Szentírási részt idéz és valahogyan felfogtam, az álomra emlékezve, hogy Isten közölni akar velem valamit. Akkoriban elgondolkodtam azon, hogy én még nem is olvastam ki a Szentírást. Egy ismerősöm éppen adott egy protestáns Szentírást, amelyet napi beosztásban elkezdtem olvasni.
Reggel a Szentírást olvastam, este pedig az Igaz élet Istenben üzenetekből olvastam. Szigorúan beosztottam magamnak a napi mennyiséget, mert éreztem, hogy nem lehet úgy olvasni, mint más könyveket. Ebben valószínűleg az őrangyalom lehetett a segítségemre. Egyre jobban belemerültem a szemlélődésbe és az imádságba. Igyekeztem mindennap elmondani a Rózsafűzért. Ezt is egyre jobban és összeszedetten próbáltam mondani, mert az Igaz élet Istenben üzenetek erre tanítottak. Sokszor az volt a tapasztalatom, hogy annak az Istennek az Üzenetét olvasom, aki megjelent Mózesnek az égő csipkebokorban és azt a késztetést éreztem, hogy amikor olvasom Isten Szavát, én is vegyem le a cipőmet és a zoknimat, mert szent az a pillanat, amikor Isten Szavát olvasom. Ezekre a pillanatokra gyakran Rózsafüzér imádsággal készültem. Ez idő alatt, napközben még néha olvasgattam Müller Péter könyveit és a Hang köteteket, de már egyre kevésbé. Arra gondoltam, mégis csak az az igazi, ami közvetlenül Istentől származik és az Igaz élet Istenben kötetek olvasása közben éreztem egy különös jelenlétet amelyet "szentség jelenlétének" neveztem. Ezzel szemben a Dombi féle Hang kötetekből nem éreztem a "szentség jelenlétét".

Egy szép napon amint a napi beosztott Igaz élet Istenben üzenetben haladtam előre, egyszer csak egy olyan részhez értem (a VI. kötet 138. oldalán itt olvasható: http://www.tlig.org/hu/humsg/hum710.html ), amelyben Jézus kijelenti, hogy a reinkarnáció nem létezik, és akik ezt hirdetik, azok a gonosz fogságában vannak. Ettől egy óriási feszültség keletkezett bennem, mert a Hang kötetek éppen az ellenkezőt állítják, amit Müller Péter könyvei is alátámasztanak. Vagyis a reinkarnációt tanítják. Azt gondoltam, hogy itt valami nagyon nincs rendjén vagy az egyik igaz vagy a másik, mert a kettő egyszerre nem tud igaz lenni. Nagy vívódásba kerültem. Egyedül voltam, nem volt aki segített volna, nem ismertem senkit. Nem tartoztam közösséghez. Akkor még Budapesten tanuló erdélyi magyarként, nem ismertem a karizmatikus megújulást. Ráadásul a barátaim, akik nekem sokat segítettek ők is hittek a reinkarnációban. Tőlük kaptam Müller Péter könyveit és ők beszéltek nekem Vassuláról is. Emlékszem a pillanatra, amikor hosszú rózsafüzér-imádságban térden állva olvastam a reinkarnációt leleplező üzenetet. Azt gondoltam, hogy az ég szakad rám olyan nagy feszültség keletkezett bennem. De amint többször elolvastam egyre jobban tisztult bennem, hogy itt valami nagyon nagy megtévesztő hadjárat folyik. Azt éreztem egy idő után, hogy döntenem kell. Egyre határozottabban éreztem, hogy minél hamarabb meg kell hoznom ezt a döntést, mert ez a döntés az egész életemre ki fog hatni. Valahogyan lassan megerősödtem abban, hogy aki a reinkarnációban hisz, az a gonosz áldozata és janicsárként a fogságában van. Nagyon fájt látni a barátaim, ismerőseim helyzetét, de azt éreztem, hogy a számomra felfedett Igazsághoz kell igazodni, annak ellenére, hogy sok szempont miatt példaképnek tartottam a barátaimat.

Jóval idősebbek voltak nálam, egyetemet végeztek, házasságban éltek, és tekintélyek is voltak a számomra, annál is inkább, mert sokat segítettek nekem a magyarországi tartózkodásomban. Eléggé felnéztem rájuk kisebbségi magyarként. De mindennek ellenére felfogtam, hogy meg kell hoznom a döntést a kiderült Igazság szerint. Indítatást éreztem, hogy válasszam szét a könyveimet: reinkarnációt ellenző és reinkarnációt állító csoportra. Nagy nehezen sikerült meghozni a döntést, és két oszlop keletkezett: az elsőben volt a Szentírás az Igaz élet Istenben üzenetek és a Medjugorjeról szóló könyv; a másodikban pedig a Hang kötetek és Müller Péter könyvei, jó néhány más reinkarnációt állító könyvvel együtt, kb. 1 m-es oszlopban. Határozottan különbséget tudtam tenni az Igaz élet Istenben üzenetek, a Medjugorjeról szóló könyv és a Dombi vagy Müller Péter könyvek okozta hangulat között. Az Igaz élet Istenben kötetek és a Medjugorjeról szóló könyvek olvasása közben éreztem a "szentség jelenlétét", egy szűk ösvény lehetőségét, amely felé terelgettek. A reinkarnációs könyvek inkább az értelemre hatottak, nem éreztem "szentségi jelenlétet", de tágas volt az út, és nem volt az a féltő szigorúság. Az is különbség volt, hogy az Igaz élet Istenben üzenetek és a Medjugorje-könyvek az Egyházhoz terelgettek vissza a megtérés útján. Ha meg is mutatták az Egyházban lévő bajokat mindig imádságra szólítottak ezek megoldódásáért, és egyértelmű volt bennük az Egyház iránti szeretet. A reinkarnációs könyvek éppen az ellenkezőjét érték el. Növelték az ellenszenvet a papok és az Egyház ellen, a burkolt és sokszor nyílt Egyház-ellenes kritikájukkal. Ugyanakkor mindig valamilyen új tudás, "bölcsesség" ismeretével kecsegtettek.

Még volt egy másik fontos szempont a megkülönböztetéshez. Amikor a reinkarnációs könyveket olvastam, valahogyan nem igazán tudtam megnyugodni egyik könyvtől sem. Mindig jött, hogy olvassam a következő könyvet, egyiket a másik után (drog). Mindig vizslattam az ezoterikus boltokat és a könyvstandokat az újdonságok miatt (ez a lelki éhségemnek volt egy konkrét jele). De amikor az Igaz élet Istenben üzenet néhány lapját olvastam (beosztottam magamnak, hogy naponta csak maximum 3 fejezetet olvasok), mindig nagy békesség kísért és egyre jobban megnyugodtam. Leszoktam az ezoterikus boltokról és a könyvstandok vizslatásáról, főleg miután döntenem kellett. Úgy éreztem, hogy megtaláltam azt, akit szeret a lelkem és Ő maga az Élő Isten.

Miután meghoztam ezt a bizonyos döntést, még kb. egy hónapig a szobámban voltak a reinkarnációs könyvek: abban az oszlopban, ahogy összeraktam 1m magasan. Éreztem ez alatt, hogy most meg kell állnom, hogy nem olvasok bele egyik reinkarnációt állító könyvbe sem. Majd egy hónap múlva kikerültek a szobából a padlásra (és eljött később az égetés ideje, egy ménfőcsanaki Szent Mihály szabadító-kurzus után).

Akkoriban egy képet láttam magamról, ahogy Jézus lassan egy könyvet húz ki a kezemből és mindig csak akkor húz egy kicsit rajta, amikor engedem, hogy húzza.
A döntésemet követően az ellenfél nagyon dühös lett. Iszonyú rettegtetés vett körül. Gondoltam is magamban, hogy ez egy másik bizonyíték arra, hogy a reinkarnációs könyvek nem Istentől vannak, mert ha Istentől való lenne és félre tenném, akkor Ő nem gyűlölködne és nem okozna félelmet. Ez még inkább megerősített döntésemben. Egyre jobban megerősödtem és kezdtem érezni egy harci hevületet, amelyet Jézus Krisztus nevében kell felvennem. Ott élt frissen bennem, hogy néhány hónappal ennek előtte miként tudtam felállni a bénító erő letaglózásából, amikor Jézus Krisztust segítségül hívtam. Így nagyon fontossá kezdett válni Jézus Krisztus Neve, több szempontból is. Az ellenfél eközben egyre nyilvánvalóbban dühöngött. Emlékszem, hogy egyszer zuhanyozni mentem és amikor épp belépni készültem a fürdőkádba egy nagy csattanást hallottam a hátam mögött. Olyat, mint amikor valaki tenyérrel jó nagyot csap a csempe padlóra. Eléggé meglepődtem, de rögtön éreztem a bátorítást, amint Jézusra gondoltam és nem kezdtem félni, bármi legyen is körülöttem.

Végül is hamarosan megszűntek ezek a furcsa történések. Amikor meghoztam ezt a döntést a reinkarnációs könyvek ellen az Igaz élet Istenben üzenetek hatására, akkor egy hét múlva voltam egy előadáson az őrangyalokról az Erdélyi Magyarok Egyesületében, ahol egy meghívott anyuka tett tanúságot arról, hogy régen komolyan foglalkozott asztrológiával és sokan jártak hozzá, de manapság amióta kisfiának megjelent az őrangyala és felvilágosította őket az Egyház imádságairól, elhagyta az asztrológiát és visszatért az Egyházhoz, amelyet nagyon szeret. Én az előadás végén megismerkedtem evvel az anyukával és kérdeztem, hogy nem ismeri-e az Igaz élet Istenben üzeneteket. Kiderült, hogy olvassa és örömében adott nekem egy TŰZ evangelizációs meghívót amely akkor épp a legelső alaklom volt Magyarországon. Így én is részt vettem ezen a találkozón, és nagy élmény volt a kezeket magasba emelő, Istent dicsérő testvérek között lenni. Itt kaptam egy szórólapot amelyen három közösség volt feltüntetve, és én a három közül az Emmanuelt választottam. A szórólapon az akkori Ifjúsági Emmanuel közösség címeként a Fekete Sas utca 14. volt írva. Én mentem is a keddi napon de a Fekete Sas 14.-ben a Magyar Hadsereg hadi múzeuma volt, és nem tudtak arról, hogy ott lenne az Emmanuel közösség, pedig én beküldtem a kis katonát, hogy azért nézzen szét. Mint kiderült utóbb, elírták a címet és a Fekete Sas 7.-ben valóban az Emmanuel volt, ahonnan nekem konkrét utam volt a karizmatikus megújulásban, a nem sokára induló Szentlélek-szemináriumon keresztül.

A megtérésem és szabadulásom történetéből az Igaz élet Istenben üzenetet én teljesen Istennek tulajdonítom. Ugyanakkor rá kellett ébrednem, hogy nem mindenki kapja meg a kegyelmet: hiheti ezt anélkül, hogy valamilyen bizonyítékot keresne. Megfigyelhettem, hogy aki egyszer megítélt egy Istentől származó ajándékot, az önmagától zárta el Isten felajánlott segítségét. Akár a választott nép a pusztai vándorlás idején: amíg nem tanult meg Isten akarata szerint élni és Istenre figyelve cselekedni, addig nem jutott be az ígéret földjére csak rótta a hiábavaló köröket a ígéret földje körül.

A karizmatikus megújulás számomra nagy ajándék volt, de amint egy kis idő eltelt, súlyos nehézségekbe ütköztem az Igaz élet Istenben üzenetek miatt. Nem értettem, miként nem láthatják azok a testvérek Isten kegyelmét az Igaz élet Istenben üzenetekben, akik egyébként próféciákat kaptak Istentől a közösség vezetéshez. Nagy nehézségekbe kezdtem ütközni, mert úgy gondoltam, hogy aki Isten embere, annak Istennel olyan kapcsolata van, amelyben meg kapja a helyes megkülönböztetést Istentől, hogy mi az, ami Jézustól való.

Hajlamos voltam azt gondolni, hogy aki az Igaz élet Istenben üzeneteket nem ismeri fel az tévedésben van és kérdésessé vált számomra kereszténysége. Ugyanakkor Istentől figyelmeztetést kaptam, hogy ne ítélkezzek semmilyen olyan dolog fölött ami számomra idegennek tűnik és ha kitartok akkor előbb utóbb meg kapom azt a kegyelmet is amelyet annak a közösségnek adott amely épp a számomra idegen volt.

II. János Pál pápa magatartása volt számomra az útmutató amint az Isteni Irgalmasság szolgálatában kitartott a végsőkig. Itt készítettem egy emlékoldalt számára ahol leírtam miként mutatott példát mint tanúságtevő az Engedelmességben Isten akarata iránt:

http://ichtys.hu/papa/ (érdemes a hangszórót bekapcsolni)

http://ichtys.hu/papa/ufam.html

Ahogy jártam különböző közösségekben keresve a helyemet azt tapasztaltam, hogy egyre jobban gazdagodom és egyre több kegyelem halmozódik fel bennem. Így sikerült eljutnom Medjugorjétől egészen az Új Jeruzsálem közösségig. E két hely számomra mint két végpont amelyek között sok közösséget megismertem és e két hely között felfedezhettem Isten működését és külön kegyelmeit az adott helyhez és közösségekhez. Viszont szomorúan kellett látnom, hogy sokan amint egymást megítélték különböző közösségekből azok egymás ajándékaitól zárták el magukat az ítélkezésükkel és nem gazdagodtak. Ugyan így akik megítélték az Igaz élet Istenben üzeneteket azok magukat zárták ki Isten nagyon szép és szükséges ajándékaiból. Ettől ők még tudtak szolgálni a saját hívatásukba és karizmájukba mert Isten hűséges maradt. Gondoltam magamban ha tudnák a testvérek, hogy elbizakodott ítélkező magatartásukkal mennyi kegyelemtől fosztják meg magukat bizonyára változtatnának hamar magatartásukon. De sajnos sok szomorú helyzetet kellett tapasztalnom. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy Isten hűséges marad az általa létrehozott közösséghez és nem fog onnan kivonulni "sértődötten" csak azért mert a vezetők nagy része ítélkezik Isten valamely ajándéka fölött. Gyönyörű volt látni Isten hűségét az ember és a közösségek iránt minden botrány ellenére.

Mindezt tapasztalva azt láttam mégis egy nagyobb problémának ha az emberek janicsárokként a tévtanítások által rabságban szolgálják a téveszméket.

Azt gondoltam ha valakik nem hisznek az Igaz élet Istenben Üzenetekben az még mindig nem akkora baj mint akik a reinkarnációba hisznek és a New Age szellemiségéből "táplálkoznak".

Arra éreztem indítatást, hogy gyűjtsem össze azokat a tanúságtételeket amelyek hatékonyan leleplezik a téveszméket és mindezek mellé gyűjtsek egyházi dokumentumokat és a közismert keresztény egyéniségektől pedig leleplező tanításokat. Mindezt úgy tartottam jónak megszerkeszteni, hogy protestáns szemmel is elfogadható legyen mivel a New Age az össz keresztény hit alapjait támadja.

Így sikerült Isten kegyelméből egy ingyenes web oldalra mindezt feltenni és az idők folyamán fejleszteni olyanra ahogyan éppen most látható a következő linken:

http://eleyson.hu/maranatha/

Ez az oldal mindenképp az Igaz élet Istenben üzenetek egyik konkrét gyümölcse amely valójában a reinkarnációt leleplező üzenettel indult el a megtérésemet előidézve. Ezért is van a reinkarnációról olyan sok tanítás össze gyűjtve, mert azt tapasztaltam, hogy ez az egyik konkrét tévtanítás amely a feltámadásban való hittel ellentétes és az embereket a megtéréstől távol tartja.

Érdemes előbb elolvasni a megtérésemet kiváltó Üzenetet:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum710.html

és utána a reinkarnációs gyűjteményt:

http://eleyson.hu/maranatha/norei.html

Természetesen nem linkeltem semmilyen Igaz élet Istenben vonatkozást az oldalhoz, hogy a protestáns testvérek (és azok a katolikusok akik távol tartják magukat a magánkinyilatkoztatásoktól) nehogy visszariadjanak.

Ez a hitvédelmi oldal csak a mellék gyümölcse volt az Igaz élet Istenben üzeneteknek. Az Üzenetek fő mondanivalója a Keresztények Egysége. Nagyon kezdett foglalkoztatni mindaz ami a keresztények egységével kapcsolatos. Főleg az foglalkoztatott, hogy testvéreket találjak akik hisznek ebben az Üzenetben és akikkel együtt imádkozhatunk a Keresztények Egységéért. Sikerült is találnom a Két Szent Szív jóvoltából akik kiadják az Üzeneteket. Így országos szintű imádkozások folytak/folynak a Keresztények Egységéért.

Engem különösen is érintett ez a téma mivel Erdélyi magyarként nagyon éreztem a szükségét a román ortodox és magyar katolikusság közötti vallási-nemzeti szakadékot látva.

Az évek folyamán tapasztalhattam, hogy Isten miként munkálkodik a keresztények egységén több állomáson keresztül:

- Vassula Jasi beszéde volt az ami a WWC tagjait konkrétan arra indította, hogy húsvét közös megünneplésének problémáját újratárgyalják. Itt olvasható: http://www.tlig.org/hu/jasi.html

- A Szentatya Bukaresti találkozója az Igaz élet Istenben próféciáinak egy konkrét beteljesülése volt amelyre Vassulát is meghívták hivatalosan:

http://www.tlig.org/hu/hubuchar.html

- A Szőkefalvi történés egyértelműen a két nemzet közötti egységért való ima hadjárat ma is: http://www.ichtys.hu/szokefalva.html

- Vassula 1999. évi Nagyváradi imatalálkozója szintén az egységet szolgálta ahol magyarok, románok vettek részt az imatalálkozókon: http://www.tlig.org/hu/huoradea.html

Szükségesnek tartottam "A magánkinyílatkoztatások helye a kereszténységben" címmel egy gyűjteményt összeállítani, hogy világosan el tudjuk helyezni az Üzeneteket a Szentíráshoz képest az Egyház és mindannyiunk életében: http://www.tlig.org/hu/mkinyil.html

Aki röviden át szeretné élni, tekinteni az üzenetek mondanivalóját ajánlom mindenkinek az ÖKUMENIZMUS ÉS LELKISÉG című tanítását Vassulának amelyet a Szent Brigitta nővéreknél tartott Olaszországban: http://www.tlig.org/hu/hufarfa.html

Megható a rabok tanúságtétele is amelyekben Isten Irgalma nyilvánul meg:

http://www.tlig.org/hu/hufruitprsnrs.html

Különösen figyelemre méltó Vassula 800 tanúságtétele amelynek nyomán rengeteg ember tért meg Istenhez akik között vannak szabdkőművesek, New Age követők és hozzánk hasonlók sokakkal együtt.

Mindez Isten Dicsősségének kiáradása Jézus Krisztusban Aki értünk adta életét, hogy Ő benne életünk legyen. Amen!

"Ó, én népem, mond el mi bánt?" : ichtys.hu/o_en_nepem/

* * *

"Ó, én népem, barátaim, rokonaim! Uratok el fog jönni, és megpihen szívetekben. Jelenlétemben meg fogtok újulni, mert elhatároztam, hogy körülveszlek benneteket szabadító énekemmel. Elhatároztam, hogy összegyűjtöm a világ népeit és oktatni fogom őket. Új énekemet, Nevem tiszteletére írtam."

Szeretettel a Szeretetért!

Bíró Attila